A bácskai templomfestő, az ,,académiai festész', ahogy régen nevezték, Kúlán született 1926. augusztus 17-én, elhunyt 1891. július 17-én Lotz Károly budai műtermében, ugyanott ravatalozták is fel, onnan kísérték ki utolsó útjára a Németvölgyi temetőben - Mindössze tizenhárom évesen már Pesten, Marastoni Jakab festőiskolájában tanul Zihy Mihállyal együtt, egy évre rá a bécsi Képzőművészeti Akadémia növendéke - Az osztrák nagyvárosban Lotz Károllyal barátkozik, életük egybefonódik - Jakobey Károly nem válogat a munkában, állatképeket fest, csendéletet, portrékat másol, tájképeket, majd festi és restaurálja a templomokat, s lassan feladta művészi törekvéseit, mesteremberré vált, vállalkozó, üzemszerűen dolgozik napestig - A hatvanas évek derekán, amikor az egyházi megrendeléseknek próbált eleget tenni, tucatjával készítette az oltárképeket (előképek alapján), cégének neve is volt: Jakobey és társai, a hetvenes évek végétől ugyanis együtt dolgozott Altenbuchner Henrikkel és Greiner Károllyal - Az ,,egyházi piktor' ecsetjét a szürke rutin vezette, nem élte át a témákat, művészi vallomásra nem törekedett, csak egy Madonna-arcon megbúvó mosolyféleség árulkodik arról, hogy Jakobey Károlyban egy tehetséges művészember lakozott...
Kevés ,,olvasókönyv' maradt ránk, nagyon kevesen kutatták fel a vajdasági magyar művelődés útjait, szentélyeit, pedig hát köztudomású, hogy nem a semmiből születtek a felbecsülhetetlen értékű művek, festmények, szépirodalmi alkotások. Emlékezetünk lassan-lassan megfakul, múltunkkal nem számolunk, ,,perc-emberkék' lettünk, menekülünk a szellemi értékeinktől, s ma már csak kevesen tudják, akik megfordulnak Kúlán, hogy ebben a városban született egy tragikus sorsú bácskai templomfestő, egy művészember, aki tehetségével többre vihette volna, de valahol megrekedt, valahol valamikor valamiért megszikkadt alkotó kedve, szíve és lelke. Mindenképpen tudnunk kell azonban róla is, mert például ő készítette a topolyai golgota stációképeit, s számos munkáját - sikerültebb oltárképeit, portréit - a szabadkai Városi Múzeumban láthatjuk, így Széchenyi István és Deák Ferenc képmását is. A Széchenyi-kép ugyan a bécsi Fridrich von Amerling eredetije, a Deák-munkát pedig Simonyi Antal fotója alapján festette a művész. Jakobey Károly sokat dolgozott - különösen életének utolsó éveiben - falusi templomokban, kicsinyekben, nagyobbakban, ahol azonban egyre fogyott a hívők száma, és szegény volt az eklézsia. Sokat dolgozott a Hódságtól nem messze fekvő Filipova (ma Bački Gračac), továbbá Bajmok, årszállás (Stanišić), Szivác templomában. Oltárképei Zomborban lelhetők fel, Horgoson és Palánkán.
A topolyai golgota stációképei... Amikor egyszer nagyon régen megérkeztem Topolyára - Dimitrijevics Mara társulatához szerződtem fiatal színészként -, épp azon a napon Krémer Rezsőt temették. A golgota stációképei egy albumban megragadták a figyelmemet, de senki sem tudta megmondani, hogy kinek a művében gyönyörködöm.
Évek során megtudtam, hogy Jakobey Károly - erről Tilger Mihály moziigazgató világosított fel - Kúlán született. Édesapja orvos volt. Az elemit szülővárosában végezte, az első grammatikai osztályt a közeli Verbászon, majd a tanulmányait Baján, abban az akkor még mezővárosban, ahol édesapja rendelőt nyitott. Károly tizenhárom évesen már Pesten tanul Marastoni Jakab festőiskolájában, Zichy Mihállyal együtt. Egy évre rá már a bécsi Képzőművészeti Akadémia jeles és szorgalmas tanulója, növendéke. Az osztrák nagyvárosban összebarátkozik Lotz Károllyal. Mindketten tehetséges fiatal művészek voltak, és mindketten Ónódy Annának, a Nemzeti Színház balettkara üdvöskéjének, csinos úrhölgyének csapták a szelet. A hölgy a portréival befutott 36 éves Jakobey Károlyt választotta. Nehéz volt a művész élete a könnyelmű, szeszélyes úrnővel, aki két marokkal szórta a pénzt, nagyzási hóbortban szenvedett, és nagyravágyásával pokollá tette férje életét. Amikor 1865-ben Lotz Károly végleg visszatért Budapestre, Ónódy Anna belátta, hogy rosszul választott. Létrejött egy családi háromszög: egy még mindig vonzó úrhölgy, egy öregedő templomfestő és egy felkapott, sikert sikerre halmozó művész között...
Jakobey tarthatatlanná vélte a helyzetét Budapesten, a családi házban, ahová Lotz beköltözött. A művész eldöntötte magában, hogy elhagyja otthonát. Ideiglenesen a Duna menti Káposztásmegyeren húzta meg magát, végül eljött a bácskai Filipovára. Mindenki - még a gyerekei is - elhidegültek tőle. A művész sokat betegeskedett, szívbeteg volt, kínozta a magány is. Öregesen, kedvetlenül látott minden reggel munkához, festette a kartonokat, az oltárképeket. De neve sem jelenik meg a lapok, a folyóiratok művészeti rovatában. Évek óta nem volt önálló tárlata sem, nincs miről megemlékezni. Teljes lényével az egyházművészet szolgálatába állt, önálló kompozíciója már nincs. A ránk maradt művek - a topolyai golgota stációképeit a háború után Zsáki István festőművész restaurálta - azt igazolják, hogy Jakobey Károly életműve csupa kópiából és variánsból áll. Vajdaságban nem lelhető fel egyetlen eredeti festménye sem. Lotz budai műtermében lett rosszul, és ott érte utol a halál. Mindössze 65 éves volt...