Tűzre, vízre vigyázzatok! 

2019-ben nem volt világrekorder hurrikán és tájfun, sőt, az 5-ös erejűek sem mindig érték el a partokat. Az év „csak egy” volt a legmelegebbek közül. Persze ez nem vigasz a Bahama-szigeteken, melyet telibe talált, és letarolt a Dorian hurrikán. Az erős trópusi viharok egyre gyakrabban és egyre több helyre csaptak le, így az általuk okozott kár rekordösszegű volt 2019-ben. Szinte egyetlen hónap sem telt el úgy, hogy valahol ne lett volna áradás, és az is érdekes, hogy a Dorian hurrikán egészen Kanadáig elpörgött. Új jelenség volt, hogy Nyugat-Európára, főleg Spanyolországra és Portugáliára az ősszel gyakran csapott le áradást okozó csapadék. Ázsiában főleg a Fülöp-szigeteken, de Indonéziában is gyakori volt a kezelhetetlenül sok eső, szél. Érdekes, hogy a tavalyi monszun is rövidebb ideig tartott. Japánt sem kímélte meg a nyáron egy hatalmas tájfun, a Dodong.

Már évek óta rendszeresen visszatérő hír, hogy Kaliforniában és Ausztráliában erdőtüzek tombolnak. Az idén azonban minden eddigit felülmúlt a kiterjedésük és az, hogy mennyi kárt okoztak. A média a brazil erdőtüzekre is odafigyelt, mivel a szokásosnál is jobban elharapódzott a tűz, amit a helyiek arra használnak, hogy termőföldeket hódítsanak el a dzsungeltől, melyet a kukorica gyorsan kiszipolyoz, és sivatagossá válik a terület, ezért újabb erdőket irtanak ki. Ausztráliában az ottani nyarak már néhány éve nem múlnak el bozóttűz nélkül, az idei azonban az ottani tavasz közepétől (október) minden eddigit felülmúlt, és e sorok írásakor még nem is látszik a megoldás, vagyis az eloltás lehetősége.

Summa summarum, már a sűrűn lakott területeket is gyakrabban veszélyeztetik a természeti jelenségek. Ma már nem csak annyi történik, hogy a távoli Grönlandon csökken a jég mennyisége, és hogy az Antarktiszról hatalmas jégtáblák törnek le, illetve a gleccserek rövidebbek lesznek. Egyébként 2019-ben mindkét folyamat folytatódott, és egy rekordnagyságú, minden idők második legnagyobb jégtömbje tört le az Antarktiszról, a D28-as, mely 1580 négyzetkilométeres, nagyjából 210 méter vastag, és mintegy 315 milliárd tonna jeget tartalmaz.

Csikorgó fogaskerekek — az Európai Unió tavalyi teljesítménye

Az EU-ban tavaly választások voltak, és ahogy az lenni szokott, azokban az esetekben, amikor mindent eldöntő kérdésekre várják a választ, semmilyen lényeges kérdés nem dőlt el, sőt, májustól novemberig fel sem álltak az új intézmények.

Minket, magyarokat többször megaláztak az Európai Parlamentben. Kezdődött ez a Sargentini-jelentés elfogadásával, mely dokumentum tendenciózus volt, és előválogatott forrásokból dolgozott. Megszavazásának eredménye lesz az is, hogy le kell majd folytatni a 7-es számú eljárást Magyarország ellen. A következő pofon az volt, hogy egyes konzervatív pártok indítványozták a Fidesz kizárását a konzervatív pártcsaládból, sőt, a főjelölt Manfred Weber azt is kijelentette, hogy nincs szüksége a magyarok szavazataira. De nem is lett belőle Európai Bizottság-elnök (Ursula von der Leyen lett az). A Fidesz státusa azonban továbbra is vitatott, így ezzel kapcsolatban is lesz fejlemény 2020-ban. Még ennél is érdekesebb, hogy a parlamentben nem alakítható ki egyszerűen egy többség, hiszen a három fő irányzatból egyik sem tud olyan partnert találni, akivel meglenne az egyszerű többsége. Ezért az Európai Bizottság és az Európai Parlament jelentősége vélhetően csökkenni fog, az Európai Tanácsé pedig nőni.

A megalakuló parlamentben a magyarországi DK (Demokratikus Koalíció) is meghökkentett minden összetartó magyart, amikor fontos dolgokkal kapcsolatban (például költségvetés) a magyar érdekek ellen szavazott. Végül az utolsó nagy pofon az volt, amikor Trócsányi László jogtudóst és az őt delegáló Fideszt — de egyúttal az egész magyarságot — megalázták, és bizottsági tagsága ellen szavaztak, mert „összeférhetetlenként” bélyegezték meg, mivel a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda egyik vezetője is. Végül mégis magyar képviselő lett a bővítési biztos Várhelyi Olivér személyében.

A 2019. év a Brexitről is szólt, mely egy shakespeare-i bohózattá kezdett válni, de a konzervatívok győzelme véget vetett ennek, és noha nem 2019-ben, de 2020 elején Nagy-Britannia kilép. Megjegyzendő, hogy Jeremy Corbyn, aki valóban a munkásokat képviselte, történelmi vereséget szenvedett el, valamint a skótok részéről a kilépés ügye még nincs lezárva, és az észak-ír problémára is még csak elméletben van megoldás.

Közben „Európa nagy betege”, Franciaország bejelentkezett az EU legfontosabb vezetőjének. Macron elnök szinte amióta hatalmon van, káoszt generál az országában, a szociális rendszer változtatását ellenzők, majd a sárgamellényesek, manapság pedig a szakszervezetek folyamatosan tüntetnek. Ezenkívül a balkáni országokat is hátráltatja, noha a feszültségek ellenére Szerbia, Észak-Macedónia és Albánia mindent megtesz, hogy bekerüljön az EU-ba. Azt hiszem, az EU megbecsültsége még soha nem volt ilyen mélyen, és ez elsősorban Franciaország viselkedésének tulajdonítható.

A Balkán országait érintő legégetőbb kérdésről, a migrációról semmiben nem sikerült megállapodni, de az év közepén Salvini Olaszországban próbálta megállítani a migrációt, politikailag azonban elszámolta magát, és noha ő és pártja sikeres, nincs a kormányban, az Öt Csillag mozgalom viszont migrációs kérdésekben váltott. Európa déli része tehát védtelen.

A medve a „spájzban van”

Putyin elnök a világ egyik legstabilabb hatalommal bíró embere. Szava szinte törvényerejű, és általában világosan szokott fogalmazni. Teheti ezt, mivel megvan az erő, mely mögötte áll.

Tavaly szorosabbra fűzte a köteléket a Krím félszigettel, tudtára adva a világnak, hogy csak álmodozhat arról, hogy az valaha visszakerül Ukrajnához. Ukrajna viszont addig jutott a komolytalanságban, hogy egy komikus (azaz előadóművész) lett az elnöke: Volodimir Zelenszkij. Ő előbb a képernyőkön játszotta ezt a szerepet, majd a valóságban is. Ez a Donbasz, a donyecki szénmedence lakosait nem nagyon érdekli, és inkább maradnak a „patthelyzetben”, mint hogy visszatérjenek Ukrajnához.

Ám ennél sokkal jelentősebb változás is történt. Németország, mely Európa ténylegesen legnagyobb gazdasági hatalma, egy másik gázvezetéket, az Északi Áramlat 2-t is kiépíti az orosz féllel. De ez nem minden: amellett, hogy az orosz diplomácia az elmúlt év utolsó hónapjaiban rávette az ukrán komikusból lett államelnököt, hogy a földgázvezetéket felelősen kezeljék, rohamléptekben elkezdődött a Török Áramlat építése is.

A törökök 2015 végén lelőttek egy orosz harci gépet, mely Szíriába tartott. Úgy, hogy az lehet, hogy be sem lépett a török légtérbe. Úgy tűnt, hogy Törökország akár orosz válaszlépésre is számíthat, Putyin azonban zseniálisan felismerte, hogy nem ez lenne az igazán jó megoldás. Így 2018-ban már javában építették a Török Áramlat gázvezetéket, és 2019 végére már nagyrészt kész lett annak szerbiai és magyarországi folytatása is. Sőt, Törökországgal odáig eljutottak az oroszok, hogy a NATO-tag Törökország (mely a katonai szövetségben a hadsereg létszámát tekintve a második helyen áll) orosz légvédelmi rakétarendszert vásárolt.

Az amerikai cseppfolyós gáz nem lehet versenyképes, még akkor sem, ha egy ilyen tárolót építenek Horvátországban. Csak a térképre kell nézni: az USA messze van, Oroszország közel. Az is érthetetlen, hogy az amerikai cégek miért nem kezdik el kitermelni a Romániához tartozó fekete-tengeri gázt (melyre koncessziójuk van). Ezzel konkurensei lehetnének az orosz gáznak, enélkül nem.

A Trump-adminisztráció még egy stratégiai hibát követett el, amikor felrúgta az Obama-féle kiegyensúlyozó Közel-Kelet-politikát. Ezzel ugyanis elszigetelte Iránt, így az irániak a Perzsa Vezetékkel Törökországba exportálhatják földgázukat, de olyan elképzelés is volt, hogy orosz vezetékrendszerbe tervezik tölteni. Emellett a Perzsa-öblön kívül Indiának már rendszeresen adnak el gázt.

Amerika, a meghasonlott ország

Az USA-ban pillanatnyilag egy impeachment nevű eljárás van folyamatban. Ez azt jelenti, hogy a törvényhozás azzal vádolja az elnököt, hogy magánhaszon elérésének érdekében visszaélt a hatalmával. Az eljárás nyilván nem lesz sikeres, hiszen a szenátuson nem valószínű, hogy átjut, de jól mutatja azt a megosztottságot, amely az USA-t hátráltatja. Trump elnök ugyan nem szokványos politikus, de az üzletemberi tapasztalatai elégségesnek bizonyultak ahhoz, hogy munkahelyeket teremtsen — igaz, közben azoknak az érdekeit sértette, akik kiszervezték a termelést az USA-ból egy olcsó munkaerővel bíró országba, majd az elkészült terméket Amerikában adták el nagy haszonnal.

Az egész évben aktuális volt a Kína—USA kereskedelmi háború, mely — akárhogyan szépítjük is — a jövőben is folytatódni fog. Ebben a konfliktusban Kína nem keménykedik, vezetője a nemzetközi politikában a „puha erő” taktikáját alkalmazza, és 2019-ben legalább három-négyszer sikerült megegyeznie az USA-val. A homokóra azonban pereg, és az idő Kínának dolgozik. Még a hongkongi zavargások sem ártanak neki, békésen szemléli a tüntetéseket, noha egy nap alatt „rendet” tudna tenni.

Mégis van a globális történésekben egy tényező, mely fontos az USA számára: India. Trump és Modi a legnagyobb egységben és tisztelettel beszéltek egymásról szeptemberben. Bizonyára sok jó és főleg nagy üzletről is szó esett. Nagy hiba volna tehát az USA-t leírni, noha Hszi Csin-ping is tudja, mit csinál. A kínaiak az év végén adták át az első anyahajójukat, és bemutatták, hogy nekik is van az F—35-öshöz mérhető repülőgépük. Ez pedig egyértelmű kihívás a világóceánokon. Kína regionális nagyhatalomból világhatalmi babérokra tör.

Az USA Észak-Koreával sem tudott mit kezdeni, a diktatórikus ország lassan beosont a nukleáris hatalmak közé. Ellenben az USA nagyjából megállította az illegális bevándorlást.

A Közel-Keleten távoli a béke

2018-ban Szaúd-Arábia rekordmennyiségben költött légiereje fejlesztésére, ezt 2019-ben fel is használta, hiszen aktív résztvevőként a jemeni síitákat bombázta rendkívül nagy intenzitással. Aztán szeptemberben dróntámadás érte a legjobb szaúd-arábiai, egyébként Iránhoz közeli olajmezőket. Ez nyilván nem jemeni, hanem iráni katonai akció volt, ennek következménye már 2020-ba is átnyúlik, hiszen Kászim Szulejmáni január 3-ai megölése ennek a történetnek a része.

Ezenkívül Szíriában kiújultak a harcok, mégpedig abban a térségben, ahova elvben visszatérhettek volna a menekültek, sőt, Libanon is destabilizálódott. Ne felejtsük el, hogy Egyiptomban katonai diktatúra van, mely bármikor összeomolhat. Törökország pedig líbiai szerepvállalást jelentett be. Ezzel a migrációs útvonalak fő kontrollálójává válhat.

Dél-Amerika egy szomorú történet, Afrika még inkább

Néhány éve úgy látszott, hogy Dél-Amerika jelentős fejlődésbe kezd, és a világgazdaság egyik motorja lesz. Ezzel szemben ma az a helyzet, hogy Argentína már tartósan egy pénzügyi válság állapotában van, Venezuelában pedig nagyjából Chávez halála óta káosz uralkodik. Brazíliában még nem egészen másztak ki a korrupciós válságból, ezenkívül Chile, Ecuador és Kolumbia is csatlakozott az összeomló országok táborához. Immár egyszerűbb azt összeszámolni, hogy mely országokban nincs krízis Dél-Amerikában. A kép Közép-Amerikában is zavaros, az afrikai helyzet viszont még ennél is jóval rosszabb, több mint egy tucat országban nem működnek az állam intézményei, és törzsi alapokon folyik háború.

Magyarország: a régi törésvonal

Magyarország legfontosabb tavalyi eseménye az önkormányzati választás volt, melyen összességében a Fidesz—KDNP győzött, ám súlyos veszteségeket is el kellett szenvednie. Úgy látszik, megint felszínre került a magyar társadalmat régóta megosztó falu-város, urbánus-népi vita, pedig ennek semmi értelme. Arra mindenesetre jó, hogy polarizálja a választópolgárságot. Nagyon erős hívószó volt a korrupció és a média kisajátítása. Azt hiszem, ez utóbbi már okafogyottá vált, mihelyt az ellenzéknek sikerült elhódítania a fővárost, a korrupció mint hívószó méregfogát pedig azzal lehetne kihúzni, ha a bérek emelkednének, azaz vissza tudnának térni arra a pályára, amelyet Medgyessy és Gyurcsány megtört. Ehhez nincs elég idő, az viszont, hogy a bérek megközelíthetik a többi V4-es állam átlagát, igazán jól hangzó, sőt, hihető ígéret is lehet.

Szerbia, a haladó ország

Szerbia rendkívül erősen ki van téve a nemzetközi tőkének. Ennek oka, hogy a Milošević-kormányzat „eldurrogtatta” a jövőt az értelmetlen háborúkkal, és hogy a Demokrata Párt fémjelezte korszakban az ország vezetői tétováztak, miközben egyre több adósságot halmoztak fel. Ezenkívül Szerbia befolyása drasztikusan csökkent a térségben — mutatja ezt a koszovói vám vagy a montenegrói szerb egyház helyzete is. A mai kormánynak és államfőnek nincs más választása, csak előre „szökni”, azaz ahonnan csak lehet, beruházókat vonzani Szerbiába, és amennyire csak lehet, jóban lenni a hitelezőkkel. Fejleszteni az infrastruktúrát, azaz belülről erősödni, amennyit lehet. A belpolitikai téren pedig minél több szavazatot szerezni. Ezzel nincs semmi baj, de azzal már lenne, ha a magyarok voksait próbálnák elszipkázni, ahogyan azt a demokraták tették annak idején. A kormányzat ellenében felkiáltójelként ott vannak a „sétálók”, akiket bármilyen kormányzati hiba megerősíthet. Egyelőre nem túl jelentősek.

Tudjuk, hogy a választási harc nem a méltányosságról szól, nem fair play. Ám a haladóknak is tudniuk kell, hogy a magyarság a jugoszláviai többpártrendszer bevezetése óta soha nem volt hajlandó egyetlen nagy pártba sem beleolvadni, ami most sem lesz másképp. A választók bizalma fogja adni a magyar érdekképviselet erejét, mely minden szinten a maximális kellene hogy legyen, hiszen csak így lehet hatékony politikát megvalósítani, mert vannak dolgok, melyeket országos szinten lehet elintézni (a szabadkai Y elágazás, a nagyberuházások stb.), és olyanok is, amelyeket a települések szintjén (legyenek magyarul beszélő orvosok, egészségügyi asszisztensek, magyar óvodák, iskolák, melyek éppen olyanok, mint amilyenre szükségünk van). No de, ez már valóban 2020. évi téma.

A nyitókép illusztráció: MTI