
Az első magyar nyelvű és szellemiségű nyári gyermektábort öt évvel ezelőtt tartották meg Újvidéken. A rendezvény, mely az idén július 6-a és 10-e között tárta ki kapuit a tartományi székváros, illetve a vonzáskörzetébe tartozó Piros és Tiszakálmánfalva legkisebbjei előtt, 2013-ban állandósult a telepi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ székházában.
„De ha megszelídítesz, megfényesedik tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék...” (Antoine de Saint-Exupéry)
Az első magyar nyelvű és szellemiségű nyári gyermektábort öt évvel ezelőtt tartották meg Újvidéken. A rendezvény, mely az idén július 6-a és 10-e között tárta ki kapuit a tartományi székváros, illetve a vonzáskörzetébe tartozó Piros és Tiszakálmánfalva legkisebbjei előtt, 2013-ban állandósult a telepi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ székházában.
Mivel a gyermektáborba a harmadik nap kora délutánján látogattunk el, a rendkívül színes programkínálatból a zentai St. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület által teremtett vitézi miliő szeletkéjéből is részesülhettünk, összhangban a tábor idei témájául választott időutazással. A részletekről a tábor fő szervezője, Kasza Csongor, az újvidéki művelődési központ titkára nyilatkozott.
— A gyermekház által megálmodott legelső táborba öt évvel ezelőtt mindössze 10-15 gyermek jött el. A legnagyobb örömünkre azóta nemcsak a helyszín változott meg, majd állandósult végül, de a részt vevő kisgyermekek száma is gyarapodott. Az idén e szám hetven fölé emelkedett, amit személy szerint már önmagában is jelentős sikerként élek meg. Újvidéken és környékén ugyanis a magyarság szórványban él. Fontos kiemelni és megjegyezni, hogy környékünkön ez az egyetlen olyan tábor, ahol a pedagógusok a magyar gyerekekkel magyar anyanyelven foglalkoznak. Az idei táborban ezt a nyári pluszmunkát tizenkét pedagógus vállalta, különféle szakcsoportokra tagolódva. Az idei eseménysorozat vezérfonala az időutazás volt. Az őskortól a középkoron át egészen a legújabb korig. Természetesen elegendő helyet szánva benne a magyar történelemnek is.
Noha már a korábbi nyüzsgés alatt is feltűnt, valójában csak az úgynevezett vitézes csoportkép elkészítésének pillanatában tudatosodott bennünk, mily nagy skálán is mozog a részvevői korosztály! A táborozás egész napos változatát, fejenként kétezer dinárért, már a 3-4 évesek is igényelhették, de voltak a csapatban tizenéves gyerkőcök is. A tábor ugyancsak népszerű baba-mama játszóklubjában mindennap délig tartottak foglalkozásokat. A Petőfi Nyári Tábor — Időutazás fővédnökségét a tartománynak e tárgyban illetékes titkársága vállalta. Számos újvidéki céggel karöltve, illetve a táborozó gyermekek szülei által nyújtott háttérlogisztikával.
Az ötnaposra szabott időutazás-tábor hangulatos gálaműsorral ért véget.