home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Hova tűnt a sok virág?
Beszédes Sára
2017.02.28.
LXXII. évf. 8. szám
Hova tűnt a sok virág?

A magyar kultúra napja alkalmából a felvidéki székhelyű Palócz Társaság évről évre meghirdeti esszéíró pályázatát a Kárpát-medence fiataljai részére. Az idei versenyen a zentai Emlékiskola 7. c osztályos tanulója, Beszédes Sára különdíjban részesült. Az alábbiakban az ő munkáját közöljük.

Ötödik osztályban történelemből Hérodotoszról, a történetírás atyjáról tanultunk. Az ógörög történész állítása szerint azért kell lejegyeznünk a történéseket, hogy ne kövessük el újra ugyanazt a hibát. Viszont az emberek azóta is viszálykodnak, harcolnak, háborúznak. A XX. század során nem volt olyan nemzedék, amely ne élt volna át valamilyen véres harcot, háborút. Rosszkedvünkben azt is gondolhatnánk, az egész emberi történelem egyetlen „nagy háború”, s nem csak az első világháború az, mely a „nagy háború” elnevezést azért kapta, mert azt hitték, nem lesz nála nagyobb. Pedig a második világháborúnak kétszer annyi áldozata lett. Kimondani is szörnyű: nagyjából hetvenmillió ember…

A Jugoszlávia széteséséhez vezető délszláv háborút a szüleim is megélték. Ezt nem a legnagyobb háborúk között tartják számon, de ebben is odaveszett 140 000 fő, és földönfutóvá lett további egymillió ember. Édesapámat, aki a hatvanas évek Jugoszláviájában született, akárcsak a legtöbb katonaviselt fiatal férfit, mozgósították. Nem ő volt az egyetlen, aki nem akart ártatlan emberek ellen harcolni, magyarként a szláv nemzeti konfliktusokban részt venni. Ezrek menekültek a harc elől, legnagyobb számban békeszerető fiatalok.

Édesapám — akit Beszédes Istvánnak hívnak — elmesélte, hogy küldönc kereste fel őt a mozgósítási paranccsal. Este volt, jó hangulatban együtt tévézett a család, amikor csengettek. Apukám kiment ajtót nyitni, és egy zavartan álló férfi behívót nyomott a kezébe. Civilben ismerte. Ő ezt a parancsot kapta. Édesapám meséli, hogy még mostanában is, amikor meglátja az ismerőst az utcán, rossz érzés fogja el. Miután édesapám átvette a behívót, ott kellett hagynia a meghitt családi programot, a filmet, édesanyámat, katonai egyenruhát öltött, és elindult a kijelölt gyülekezési helyre. Meleg júliusi éjszaka volt. Szerencsére csak néhány napos gyakorlatra vitték el, ezért neki őszig maradt esélye a távozásra, de voltak, akiknek nem kedvezett a szerencse. A besorozott, főként magyar katonákat végül Horvátországba küldték harcolni a horvát csapatokkal, amelyek meg az ott élő magyarokat igyekeztek mozgósítani. Ebben az időben a férfiak nem aludtak otthon, hogy ne találhassa meg őket a küldönc, vagy legalább egy kis időt nyerjenek a behívó elől. Hatalmas volt a félelem és a riadalom, és sehogy sem akart vége szakadni. Végül már nem is küldönc hozta a parancsot, hanem a tévé közvetítette a mozgósított csapatok számát. Apám akkoriban Újvidéken dolgozott, és amikor édesanyám telefonált neki, hogy közel járnak a sorszámához, ő minden csomag és búcsúzás nélkül felszállt a vonatra, és Szegedig utazott. Onnan Hódmezővásárhelyre ment, ahol a barátai, ismerősei éltek. Rövid ideig régi barátjánál húzta meg magát, amíg jobb megoldást, munkát és albérletet nem talált. Abban reménykedett, hogy néhány héten belül alábbhagy a háborús hisztéria, és akkor visszatérhet városába az övéihez. Öt év lett belőle. Nagyon sokan viszont végleg idegenben ragadtak.

Szlovénia ügyes hadicsellel vált le Jugoszláviától, de Horvátország és Bosznia esetében nagyon csúnya háborúk dúltak. Decemberben édesanyám kiköltözött apámhoz Magyarországra, de honvágyuk nem csillapodott soha. Szegedre menekült a legtöbb zentai, napokig tele volt a szegedi vasútállomás és autóbusz-pályaudvar a Vajdaságból érkező fiatalokkal. Ha sikerült is ideiglenes új otthont találniuk, később is összetartottak, rendszeresen találkoztak, a kiválasztott szórakozóhelyeken együtt lesték a határ túloldaláról érkező híreket. Fiatalok tízezrei hagyták el akkoriban az országot, Jugoszláviát, vesztették el otthonukat, életüket vagy lelki nyugalmukat az átélt borzalmak miatt, hogy azokról ne is beszéljünk, akik otthon maradtak, és rettegésben, lehúzott redőnyök mögött tengették napjaikat, vagy akik közvetlenül is átélték a piszkos háború szörnyűségeit, mert eleget tettek a behívóparancsnak. A délszláv háború 1991-ben kezdődött, és majd tíz évig tartott. Szüleim 1996-ban visszatértek szülőföldjükre, és ők tulajdonképpen egészen jól átvészelték a történteket.

Anyai ükapám az első világháborúban Galíciában katonáskodott. Apai dédapám szintén megjárta az orosz frontot, és a hadifogságból olyan soká tért haza, hogy otthon már azt rebesgették, biztosan új családot alapított Oroszországban. Szerencsére nem így történt, mert családja reménykedve várta haza. Apám nagybátyja második világháborús honvédként esett fogságba az orosz fronton, és miután évek múltán kiszabadult, majd gyalog hazatért, jugoszláv katonaként is szolgálnia kellett, így összesen vagy tíz évet vett el fiatal életéből a háború és a katonáskodás. Családot csak azután tudott alapítani.

Nagyapám a második világháborúban vett részt, és nem szeretett a háborúról beszélni. Ha viszont kamasz gyerekei bosszantották, gyakran kérte, hogy ne tegyenek ilyet, mert neki a háborúban tönkrementek az idegei, egy bombatölcsér alól ájultan ásták ki. A „magyar időkben” leventekiképzést kapott, de fiatal volt még arra, hogy a besorozzák. 1945-ben viszont a jugoszláv mozgósítást már nem tudta elkerülni. Hogy húszévesen hogyan vonult be, csak jóval később mesélte el. Abban az időben apám és a többi fiatal férfi csak ritkán aludt a saját otthonában, nehogy megtalálja őket a mozgósító parancs. Szóval nagyapám egyszer csak azt mondta apámnak: „Megértem én ezt, fiam… Jó ideig én sem aludtam otthon… Annak idején először egy fiatal fegyveres partizán próbált sorozásra bekísérni, de egy alkalmas pillanatban megszöktem tőle, még lőtt is utánam. Aztán azt mondták az öregek, ismét idegen országhoz került a szülőföldünk, ha meg akarsz itt maradni, jobb, ha jelentkezel önként, mert ha ők találnak meg, rosszul jársz.” A történethez hozzátartozik, hogy az új jugoszláv hadseregbe besorozott magyarokat élő pajzsként használták a német tüzérséggel szemben a batinai átkelésnél a II. világháborúban (itt temette be nagyapát is a robbanás). Ruhát, felszerelést nem kaptak, és volt, akinek fapuskát adtak. És alig akadt közülük, aki visszatért. Nagyapámnak szerencséje volt.

Néha elgondolkodom azon, mire is jó ez a háború. Ha mai fiatalként elképzelem, hogy mi történt a közelmúltban, egyszerűen semmi okot és magyarázatot nem találok arra, hogy miért kellett ennyi ember életét megkeseríteni. Mennyi fájdalmat és bizonytalanságot okoztak az országok vezetői, akik nem tudták megoldani a felmerülő gondokat. És még rájuk kellene felnézni, nekik engedelmeskedni?! A nehézségeket miért erőszakkal kell megoldani? Mindenki ennyire önző és hiú lenne? Nem sokat változtak az emberek, ha más idők is járnak. Nem én vagyok az egyetlen, aki úgy véli, hogy ez így egyáltalán nincs rendjén. Én is lázadok a háború ellen, pedig még közvetlenül át sem éltem. Ha másként alakult volna, és édesapám vagy valamelyik rokonom nem éli túl, én sem lennék most itt.

Hérodotosz igazságát nem értik ma sem. Nem tanulunk a hibáinkból, pedig nagyon is kellene. Dédszüleimnek az első világháború, nagyszüleimnek a második világháború, szüleimnek a délszláv háború jutott. Én mégis hiszek abban, hogy egyszer majd észreveszik az emberek, hogy a háború, az erőszak nem megoldás a gondokra. Az erőszak csak erőszakot szül. És reménykedem abban is, hogy az én életemben nem következnek be hasonlóan rossz, kegyetlen események. Hogy rám nem a Nagy Háború, hanem a Nagy Béke vár… Bár lehet, hogy ez csak álom marad. A világban ma is nagy a békétlenség. Nem messze tőlünk fegyverek dörögnek. Hát nem gondol senki a két világháború százmillió halottjára? A legázolt millió virágra?

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..