Szüli - mert így hívják gyermekei és egykori tanítványai, védencei is - október 6-án ünnepli 75. születésnapját. Természetesen nem ez volt látogatásunk oka (jóllehet ez is lehetett volna, mert hiszen ,,háromnegyed'' évszázadot megélni két háborúval, bombázással, inflációkkal, gazdasági válságokkal, oktatási reformokkal stb. sem volt akármilyen ,,életfeladat''), hanem a legutóbbi kitüntetés, a még fényesen ragyogó Aracs-érem, amelyet hangsúlyosan a falu művelődési életének fejlesztéséért kapott.
- 1956-ban diplomázott az Újvidéki Tanítóképzőben. Pályáját az oromhegyesi (akkor még Arany János) Kis Ferenc Általános Iskolában kezdte. Ki vagy mi ösztönözte erre a hivatásválasztásra?
- åszintén szólva nem tudom. Talán a gyermekszeretet. A szülői házban, noha mi csak ketten voltunk testvérek (a húgom sajnos már ötvennyolc éves korában elhunyt), az udvar mindig tele volt gyerekekkel. Édesapám 25 láncon gazdálkodó parasztember volt, és egy nagyszívű, melegszívű ember. Mindig volt neki valamilyen befogadott, ágrólszakadt bérese, akit voltaképpen együttérzésből vett magához, és ha tehette volna, a világ összes árvájáról vagy bajba jutottjáról gondoskodik. A II. világháború alatt pl. kiváltott egy szerb fiatalembert, hogy ne vigyék el a sárvári táborba, vagy kezeskedett egy cipészért, akit lecsuktak volna, ha nem lép közbe. A világégést kísérő nincstelenségben, amikor pontra kaptunk mindent, ez a cipész beszerezte a frissen vágott borjúk bőrét, kicserzette, és így tudott lábbelit készíteni. Persze, ez akkor feketézésnek számított. De dolgoztak nálunk sváb asszonyok is, meg emlékszem a kolozsvári zsidó származású Szabó András bácsira is... A házunk körüli négykvadrátos portán megtörtént, hogy egyszerre húsz gyerek is játszott. Apám, ha beérett a dinnye, hozott haza egy kocsiderékkal, a kicsattant héjúakat felszeletelte, és kitette nekünk a gangon álló hosszú lócára. Hogy megtréfáljon bennünket, némelyiket meg is sózta. Ha krumpliszedés volt, az apró szemeket megmosta, beledobta a katonakondérba, megfőzte, s annyit ehettünk, amennyi csak belénk fért. Édesanyám szintén jólelkű, segítőkész asszony volt, de fiatalon, harminchat évesen elragadta a halál. Bizonyára tőlük örököltem ezt a nagylelkűséget, emberséget, s ezért csakis egy humánus szakma jöhetett számításba pályaválasztáskor.
- Az iskolát mégis elhagyta, s 1975-ben a Vöröskereszt magyarkanizsai községi szervezetének titkára lett...
- Mojzes Mihály iskolaigazgató idejében hivatásom legszebb éveit élhettem meg a munkahelyemen. Az összetartó kollektívában öröm volt dolgozni. Aztán jöttek a reformok, minden kicserélődött, a tanári kar is, mert mi tagadás, a pedagógusi munka előbb-utóbb felőrli az ember idegeit, ezért, aki tehette, más munkahely után nézett. Nekem felkínálták ezt az állást, s én elfogadtam. Gondoltam, valamivel könnyebb lesz. Á...! Nagyon sokszor kellett lopni és csalni a szegényekért, a gyámoltalanokért, mert bizony a használtruha- meg a karácsonyi élelmiszercsomagok nem elégítették ki az igényeket. A gyerekek és idősek gyámjaként a bíróságon én képviseltem őket, s hogy helytálljak, bizony, sokszor ,,terepszemlét'' kellett tartanom, amikor szembetalálkoztam a rideg valósággal. Megtörtént, hogy a saját éléskamránkból ,,loptam ki'' apránként a szalonnát, mígnem a férjem szólt, hogy hagyjak már valamit a mi bablevesünkbe is. Vagy éjszaka bekopogott hozzám egy gyerek, szállást kért, mert megszökött a nevelőszüleitől... Jómagam is otthont adtam két árvának...
- 1987-ben vonult nyugállományba. Képletesen ugyan, mert még ugyanebben az évben megalakította a Gazdag ág elnevezésű hagyományápoló vetélkedőt, s ez azóta is igen nagy népszerűségnek örvend. Bevetette magát a művelődési élet sűrűjébe. Ez afféle pótcselekvés volt, vagy egy régi, dédelgetett álom megvalósítása?
- A szokásvilág feltérképezése nekem mindig izgalmas terület volt, mert gyermekkoromban apai nagymamám ,,beoltott'' ezzel. å mondogatta pl. azt, ,,hogy vessetek búzát, mert addig nem eszünk tökös gabanyicát.'' Húsvétkor, amikor megszólaltak a harangok, vele mondogattuk ,,kígyók, békák, menjetek a szomszédba''. A Vöröskereszt titkáraként mindig az volt a munkaelvem, hogy nyitott szemmel és nyitott szívvel dolgozzak, mert csak úgy figyelhetek fel arra, hogy mennyi szépet tartogat az élet minden korosztály számára. Ebből az elgondolásból alakítottam meg 1978-ban a nyugdíjasok klubját, nagyon sok szép hazai kirándulóhelyet bejártunk, s közben sok mindent megtanultunk. Többek között azt is, hogyan kell egy pravoszláv templomban vagy egy étteremben viselkedni. Rájöttünk, melyek az igazi értékek, amelyeket feltétlenül meg kell becsülnünk. Ez pedig őseink kulturális hagyatéka. Ábel Júliával 1987-ben indítottuk útjára a Gazdag ág hagyományápoló vetélkedőt elsősorban az idősek szórakoztatására, másrészt pedig ez jó alkalom volt arra, hogy begyűjtsük, megőrizzük a feledéstől a még élő szokásainkat. Hiszen minden rendezvény tematikus jellegű volt. A jövő februári 23. rendezvény témája a tulipános láda lesz - jelképesen, mert igazából az asszonysorsokról és a női praktikákról, furfangokról szeretnénk többet megtudni.
- Ha már itt tartunk: saját tapasztalataiból ítélve, milyen az ,,igazi'' nő?
- Talpraesett. Békefenntartó. Diplomata. Tudja, mikor kell hallgatni. Jó, ha független, ha van foglalkozása, mert csak a ráérőseknek van idejük pletykálkodni. Ha szakmát választanak, akkor arra essen a döntésük, amit tényleg csinálni szeretnének. A háziasszonyság is szakma. A gyermeknevelés is hivatás. De emellett is lehet egy nőnek szabadidő-tevékenysége. Sőt kell lennie, hogy kiteljesítse önmagát. Gyermekkoromban nagyon sok hős lelkű családanyát megismertem. Bajzák Ilka hat gyerekkel maradt háborús özvegy, de egyenes gerinccel nevelte fel őket. Anyósom testvére, a Máré néni 16 gyermeket szült, tizennégyet felnevelt. Kézzel varrta a csipkés szélű bugyikákat, s gyalog vitte a tisztát Óbecsére, a gyermekágyas lányának... A mai kornak is megvannak a tiszta lelkű, szépreményű asszony hősei, csak nem törődünk velük.
- Lajos bácsival több mint ötven esztendeje házasok. Három gyermeknek: Klárának, Zsuzsinak és Attilának adtak életet. Immár négy unokával és egy dédunokával is büszkélkedhetnek. Mi a hosszú és sikeres házasság titka?
- A szeretet, a megbecsülés, a türelem. ,,Szerelem első látásra'' volt a miénk, így mentem férjhez 1957. január 21-én. Mondták is: egy tanítónő egy paraszthoz! Nem az a fontos, ki mi, hanem, hogy a szeretet mivé teszi. Nálunk is voltak problémák, de odafigyeléssel megoldottuk őket. Családunk alapszabálya, hogy nincs enyém, tiéd, hanem csak a miénk. Egymásról és hozzátartozóinkról se házon belül, se házon kívül soha semmi rosszat nem mondunk. A bajjal nevetve nézünk szembe. Egy-egy jól és idejében elcsattanó tréfa elüti az élét. Hál' istennek, a férjem jó mókamester, s a gyermekeimtől sem idegen a humor. A családi összejöveteleink, mint most Szent Mihálykor, búcsúkor csupa vidámság és kacagás. Pedig, mint mondtam, a problémák minket sem kerülnek el...
- Drága Szüli, boldog születésnapot! Továbbra is ragyogja be napsugaras életedet a család!