Sokan érvelnek azzal, hogy a hazai valóságos állapotok és aközött, amit az ország vezetői próbálnak lefesteni, hatalmas a különbség. Ez veszélyes lehet, főleg annak tükrében, hogy mennyire turbulens időket élünk. Valójában az is veszélyeket rejt magában, ha a valóság olyan, hogy a valódi állapot nagyon eltér attól, amit lekommunikálnak. De az sem jó, ha nem tér el lényegesen, viszont az emberek többsége ennek az ellenkezőjéről van meggyőzve vagy meggyőződve.
Amikor például közlik az inflációs adatokat, akkor szokás hozzátenni, hogy azok kiszámítása során igyekeznek kiküszöbölni a rövid távú hatásokat. Ahogyan a mondás járja, a szezonális dolgoktól megtisztított adatokat érdemes figyelni. Valahogy így van ez a valóságos állapotok lefestésekor és azok megítélése során is. Azt is mindig figyelembe kell egy kicsit venni, hogy a világon egyetlen kormányzatra sem jellemző, hogy a saját eredményeit igyekezne rossz fényben feltüntetni. Magyarán, az eredmények kiemelése és az esetleges kudarcok, melléfogások kevésbé markáns hangsúlyozása minden esetben megfigyelhető. Amíg azonban a valóság talajától nem rugaszkodnak el, ezeket az eredményeket a józan ésszel gondolkodók viszonylag helyesen tudják értelmezni. Főleg azáltal, hogy az életszínvonal, a bérszint, az utóbbi időben sokat emlegetett egészségügyi ellátás szintje mind-mind érezteti velünk a valóság egy szeletkéjét.
Tény, hogy a gazdasági trendek többnyire pozitív irányba mutatnak. Ezek nagyon gyorsan meg tudnak változni, ha az eddigieknél is jelentősebb sokkhatás éri a gazdaságot. Szerbia hatalmas átalakuláson megy keresztül. Nemcsak gazdasági téren, hanem politikai, kulturális, és talán nem túlzás azt mondani, hogy civilizációs szempontból is. Sokan elmentek, máshol keresik a boldogulást, akik elégedetlenek voltak az itteni állapotokkal, nem érezték jól magukat egy ilyen közegben.
Az elmenők többnyire úgy tekintenek erre a közösségre, mint egy beteg társadalomra. Sajnos nem egy esetben rá kell jönniük, hogy ahova mentek, az talán még betegebb, noha kétségtelen, hogy itthon is van gond, megoldatlan probléma bőven.
Sokat beszélnek a bérekről. Mindig feldühíti az átlagpolgárt, amikor nyilvánosságra hozzák a statisztikai adatokat, a többi közt azt is, hogy az előző hónapban mekkora volt az átlagfizetés Szerbiában. Az utóbbi időben viszont azt is közzé szokták tenni, hogy a foglalkoztatottak hány százaléka kap az átlagnál kevesebbet. Így már valamivel reálisabb a kép. Politikusaink gyakran emlegetik a jövőben várható béremelkedést. A valóság is azt mutatja, hogy hatalmas nyomás tapasztalható a foglalkoztatottak oldaláról a fizetés növekedése iránt. Közben a hazai munkaerőpiac egyre csak szűkül, mind több szakmában van hiány.
A klasszikus felfogás szerint, illetve a klasszikus körülmények közepette a bérnövekedés inflációt szül. Egyelőre szerencsére nincsenek jelei a pénzromlásnak. A bérek gyors emelkedése — ha azt a gazdaság reális teljesítményének növekedése is valóban kísérné — jó hatással lenne társadalmi létünk valamennyi szegmensére. A munkabérek gyors növekvése az egész ország érdeke. Az EU-s munkaerőpiacba való csatlakozásunk miatt elkerülhetetlen is. Még mindig nem tudni azonban, hogy ez a csatlakozási folyamat meddig tarthat, de mindenképp kívánatos a felzárkózás a bérek terén.
Éles és rendre ideológiától sem mentes viták már korábban is kezdtek kialakulni arról, milyen mértékben és milyen formában van szükség a kormányzat gazdasági szerepvállalására. A mostanihoz hasonló helyzetben viszont nem lehet vitás, hogy az államnak tudatos irányító szerepet kell betöltenie a nemzeti erőforrások hatékonyabb elosztása érdekében.
