Február 21-én, hétfőn a nagybecskereki székesegyházban nyolcvanadik születésnapja alkalmából ünnepi szentmisén köszöntötték a hívek egykori főpásztorukat, Huzsvár László nyugalmazott püspököt. A Bánság első kinevezett püspöke 2007-ben vonult nyugdíjba, 2010 karácsonya óta pedig visszaköltözött szülőfalujába, Horgosra, mert mint mondta, az ember ott érzi otthon magát, ahol gyermekként a szülőhely melege vette körül és nyújtott neki biztonságot. Mivel pedig a világban otthonosan mozogni csak az tud, aki saját nemzeti kultúrájától kapott szeretetben nőtt fel, ezért beszélgetésünkkor is a biztonság, otthonosság érzését próbáltuk körüljárni, hiszen nemzeti kultúránk a kereszténységgel forrott össze, és éltető erőt is belőle nyert.
- Napjainkban a történészek vagy történelemmel is foglalkozó emberek egyre gyakrabban vetik fel a kérdést, hogy a magyarság ősi hitvilága és a kereszténységre való átállása egyfajta törést jelentett-e. Meglátásom szerint törésről azért nem beszélhetünk, mert Szent István kellően ismerte a magyar nép lelkületét ahhoz, hogy zökkenőmentesen átvezesse nemzetét az új, a keresztény kultúrába. Erre kívánta ráépíteni a keresztény népek családjába való beilleszkedésünket. Törekvése nem ütközött nehézségekbe, mert honfoglaló őseink egyistenhívőként érkeztek a Kárpát-medencébe. A keresztény gondolatisággal pedig már korábban találkoztak. Századokkal korábbi időkből vannak már olyan értesüléseink, hogy elsősorban a keleti kereszténység hittérítői vetették el a magyar néplélek talajába az evangélium tanításának magvát, hiszen már az Etelközben befogadták őseink a bizánci térségből hozzájuk érkező hittérítőket. A kereszténységet elvállaló egyes törzsrészek éppen azért költöztek a Kárpát-medencébe, hogy újonnan elfogadott vallásukhoz hűségesek maradhassanak.
Köztudomású, hogy az erdélyi Gyulafehérvárott püspökség létesült, melynek főpásztora ,,a magyarok püspöke” feliratú pecsétet használta. Arról is tudunk, hogy az etelközi magyarokat Szent Cirill is felkereste. Amikor 896-tól fokozatosan birtokukba kezdték venni a Kárpát-medencét, keresztény avar népcsoportokat is magukhoz kapcsoltak. A Tiszától keletre elterülő térségbe érkezett magyarok tehát mintegy száz évvel korábban ismerték a keresztény tanokat, melyeket a Duna-Tisza közén, István apja, Géza fejedelem pedig jobbára a Dunántúlon a nyugati kereszténységgel kívánt párhuzamba helyezni. Az ő szorgalmazására épült Pannonhalmán az a kolostor, amelyet aztán a Szent Benedek-rendi szerzetesekre bízott. Ezzel kezdetét vette az intézményes krisztianizáció, melyet végérvényesen Szent István, apostoli királyunk valósított meg.
Egyre több bencés szerzetest hív maga köré, hogy az európai kereszténység családtagjává tegye a magyar népet. Törekvésében nemcsak hogy nem gátolta, hanem segítette az egyistenhitű ősmagyar vallás, amelyre a keleti kereszténység épült.
Elmondhatjuk, hogy a magyarok ősi hitvilága zökkenőmentesen befogadta előbb a keleti, majd a nyugati kereszténység vallássajátosságait. Történtek ugyan Szent István törekvését ellenző megmozdulások, ám azoknak nem vallási, hanem politikai okai voltak: egyrészt a törzsi uralkodási öröklés, másrészt pedig az európai hűbéri rendszer meghonosodása idézte elő őket.
A magyarok ősi egyistenhitű vallása és a Jézus-imádó keresztény gondolatisága Szent István politikai érettsége folytán egymásra talált. Továbbá neki köszönhető, hogy az óhitű (keleti keresztény) és az újhitű (nyugati keresztény) magyarság egymással párhuzamosan virágzott.
* Szinte részletes leírása ez annak a folyamatnak, amelyben nyomon követhető, miként lett nemzeti kultúránk alakítója a kereszténység. A történelem ismerete csupán műveltség kérdése, vagy pedig segíti a napjainkban felmerülő gondok kezelését?
- Éppen az a csodálatos, hogy a kultúránkba beépült kereszténység mindmáig roppant időszerű útmutatás. A Szent István-i felismerés napjainkban is segíthet a vallások közti ellentétek enyhítésében, de a nemzeti tudat erősítésében is.
A trianoni békediktátum okozta sebekre és megannyi bajunkra az ezer évvel ezelőtti Szent István-i gondolatok gyógyírként hathatnak. Mert égetően fontos kérdés, hogy napjainkban miként figyelünk Szent István üzenetére, és miként valósíthatjuk meg a nemzeti egységre való törekvés célkitűzéseit. Hitfelfogásunk és magyarságtudatunk a századok viharai során szerencsére egybefonódott. Tőlünk függ, hogy e két, erőnket sokszorosító életértéket fel akarjuk-e ismerni, és szándékunkban áll-e bátran kamatoztatni.
* A második világháború utáni atrocitások, kegyetlen vérengzések kivizsgálására magyar-szerb vegyes bizottság alakult. A munkája során talán fény derülhet arra is, hogy miért kellett a délvidéki papjainknak vértanúhalált halniuk.
- A fentiekből értelemszerűen következik, hogy 1944 őszén megannyi papunk vértanúhalála, köztük Virág István Horgos egykori plébánosáé is, azt a kérdést veti fel bennünk, hogy az említett sorstalanságok vajon megtörténhettek-e volna, ha a szenvedélyek lángolása helyett (különbségeink ellenére is) közös erővel a szívet vigasztaló bátor egymásra találásért küzdünk.
* Püspök atya, most, hogy beszélgetésünk végéhez közeledünk, látom csak, hogy a születésnaphoz jobban illő életút felvázolása helyett mennyire elmerültünk történelmünk boncolgatásába. Számomra nem marad más hátra, mint hogy gratuláljak a nyolcvanadik születésnapjához, és hogy megkérdezzem, mit üzen olvasóinknak.
- Köszönöm szépen a jókívánságát. Életkoromat nem érdemnek, hanem isteni ajándéknak tartom, amelyért napról napra hálát adok Istennek. Nyolcvanéves fejjel is folyton az előbb felvetett gondolatokon elmélkedem. Most pedig hogy a Hét Nap munkatársa felkeresett, kérem az olvasókat, hogy ők is gondolkodjanak el mindezen, és hogy velem együtt imádkozzanak.