Többször is írtunk már arról, hogy Észak-Bánát és Bácska egyesületei — anyagi okokból — nem vehetnek részt a nyugdíjasok idei olimpiáján. A szomorú hírt először a szabadkai egyesület jelentette be.
Lezajlott a nagy verseny
Többször is írtunk már arról, hogy Észak-Bánát és Bácska egyesületei — anyagi okokból — nem vehetnek részt a nyugdíjasok idei olimpiáján. A szomorú hírt először a szabadkai egyesület jelentette be. Nemcsak a részvételi díj megnövelt összege okoz gondot a szabadkaiaknak, hanem az új helyszín — Vrnjačka Banja — is. Az eddig Sokobanján megrendezett versenyek során saját üdülőházukban szálltak meg, s teljes ellátásban részesülhettek.
A távolmaradó Ada, Csóka, Magyarkanizsa, Szabadka, Topolya és Törökkanizsa idős sportolói 11-én megrendezték az „északiak” versenyét Szabadkán. Dicséretes, hogy minden egyesület teljes létszámú csapattal állt ki majdnem minden versenyszámban, sőt szurkolók is elkísérték őket. Ha a fiataloknál egy kissé nehezebben mozogtak is a versenyzők, kitartóak voltak, a győzni akarás hajtotta őket. A dobogós csapatok vándorserleget és érmet szereztek, s minden részvevő emléklapot kapott.
Az eredmények:
Sakk: 1. Szabadka csapata és Milorad Marovič (Szabadka).
Pikádó: 1. Szabadka és Takács István (Sz).
Teke: 1. Topolya és Stevan Matijević (Sz).
Fémlemez célba dobása: 1. Szabadka és Petkovics Ibolya (Sz).
Lengőteke: Szabadka és Julija Čikić (Sz).
Horgászat: Szabadka és Gabor Kujundžić (Sz).
Preferansz kártyajáték: Topolya és Čedo Markišić (Topolya). A bajnok ebben a versenyszámban az országos nagymesteri cím birokosa is.
A díjakat a kisbajmoki Zorica étteremben adták át a szervezők, majd finom ételek és italok mellett barátkoztak a versenyzők és a szurkolók.
A következő versenyt az „északiak” Csókán rendezik meg 2014 szeptemberében.
Röviden
A NYUGDÍJAS ÉNEKKAROK IDEI, XI. SZEMLÉJÉT Sremska Mitorvicán (Szávaszentdemeter) rendezik meg október 4-én. Fellép majd a szabadkai Adagio énekkar is Kiss Miskolci Diána vezetésével. A karnak kevés férfi tagja van, s ha az idős urak közül valaki úgy érzi, hogy jó a hangja és szeret énekelni, jelentkezzen hangpróbára az otthonban (Savo Šumanović u. 2.). Érdeklődni az 525-092-es és az 525-196-os telefonszámon lehet.
KOMPUTERES SZEMVIZSGÁLAT LESZ 25-én a nyugdíjasok otthonában 9-től 11 óráig. Ehhez az érdeklődőknek fel kell mutatniuk a tagsági könyvüket, s ha élnek a lehetőséggel, hogy háromhavi törlesztésre vásároljanak szemüveget vagy nagyítót, mellékelniük kell a személyi igazolványukat is. Csantavérre másnap, 26-án látogat el Mića optikus korszerű berendezéseivel, és a nyugdíjasok otthonában ugyancsak 9-től 11 óráig fogadja a tagságot.
SZERBIÁBAN LEGNEHEZEBB ROKKANTSÁGI NYUGDÍJBA JUTNI — állítják az egykori Jugoszlávia tagállamainak szervezetei. Csak az kaphat teljes rokkantsági ellátmányt, akiről a bizottság megállapítja, hogy képtelen bármiféle munka végzésére. Felmerül a kérdés, hogy a részlegesen munkaképtelen emberek miből fognak megélni, hiszen alig van olyan vállalat, amely alkalmazná őket. Más a helyzet az EU országaiban, ahol van pénz a korlátozott munkaképességűek támogatására és alkalmazására.