Vagy legalábbis sok, a témával foglalkozó szakember, újságíró így határozza meg a jelenséget. A külső stílusjegyek valójában elvekre és hagyományokra épülnek. Éppen ezért a hipszterség definiálása ennél jóval komplexebb.

A jelenség szempontjából az egyik legfontosabb tény, hogy a legkevésbé sem új, sőt, sokkal régebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk. A nagyvárosokban elterjedtebb. Például a magyar térséget tekintve epicentrumának Pest belvárosa és az V-VI. kerület, illetve vonzáskörzetének immár turistacélponttá vált kávézói és kocsmái számítanak. De honnan eredeztethető ez az irányzat, és pontosan mitől is lesz valaki hipszter?

A kezdetek...

Ahogy sok minden, a hipszterség is Nyugatról származik. Kelet-Közép-Európában nagyjából a 2010-es évek eleje óta sodródik a fogalom a főáramban is. Legalábbis ami a kortárs változatát illeti. Azt azonban kevesen tudják, hogy gyökerei csaknem több mint száz évre nyúlnak vissza.

A stílus megjelenése szoros összefüggésben van a nagyvárosi életmóddal. Elődjének az úgynevezett flâneurt tekintjük, a XIX. század végi nagyvárosok „kószálóját”. Hogy a nagyváros összképe és funkciója megváltozott, az természetesen maga után vonta a lakosai viselkedésének módosulását is. A flâneur, azaz a környezetében barangoló, nem kötődő, elidegenedett ember megjelenése válaszreakciónak is tekinthető. Jellemének alapvonása a tudatosság, az igény a fogyasztásra, a tanulásra, az aktív állampolgári létre, ami azt jelenti, hogy a fő irányvonalakkal ellentétben saját maga kíván dönteni arról, hogy milyen trendeket, rendszereket és szokásokat követ vagy éppen alakít.

Az amerikai köztudatban a ’40-es években honosodott meg a hipszter kifejezés, majd hamar az ’50-es évek beatgenerációjára vonatkoztatták. A ’90-es években pedig az alternatív, úgynevezett indie szubkultúrával összefüggésbe hozva került újra szóba. Ami manapság újdonság az irányvonal hátterét és gyökereit tekintve, hogy annak idején jóval erősebbek voltak ellenkulturális vonatkozásai. Ma viszont nem annyira vagy nem feltétlenül kötődik helyi sajátosságokhoz és társadalmi környezethez vagy politikai körülményekhez. Azok a stílusjegyek és szokások, amelyek jellemzik, inkább a főáramba sorolhatóak.

Ezt viseld! Így élj!

Hermann Veronika, aki több ízben is foglalkozott a témával, így ír a divat fogalmáról: „Kicsit tágabban a divat a materiális kultúra változóinak felemelkedését és lesüllyedését takarja, amelybe az öltözködésen kívül ugyanúgy beletartozik a kávéfogyasztás vagy a mobiltelefon, mint a környezettudatos sampon vagy minimalista bútor.”

Eszerint érdemes tehát a hipsztert is vizsgálni és megítélni. Egy fekete keretes szemüvegtől vagy a romkocsmák rendszeres látogatásától még senki sem lesz hipszter. A teljes vagy legalábbis egy teljesebb csomag szükséges ahhoz, hogy joggal tarthassuk magunkat vagy valaki mást hipszternek.

Ha viccesen és könnyedebben szeretnénk megközelíteni a témát, akkor a következő kezdőcsomagot állíthatnánk össze egy hipszter számára:

* Gardrób: Turkáló, dizájner, nagymama szekrénye — nincsenek konkrét stílusjegyek, a lényeg az egyediség. Előny a környezettudatosság, a vintage és az aktuális alternatív trendek, témák.

* Környezet: A hipszter az otthonát is igyekszik egyediesíteni. Akár saját készítésű bútorokat, dekorációs elemeket is láthatunk nála. A lemezek, a gramofon, a raklapból összeállított bútorok, a múltat idéző vagy a valamilyen formában személyes stílusra, gondolkodásmódra utaló darabok ugyancsak fontosak.

* Életmód: A környezettudatosság, az aktuális közéleti kérdések és témák követése, a fast fashion, a fast food, a tömegeket vonzó popzene és a hasonló jelenségek ellenszenvesek a hipszterek számára.

* Foglalkozás: Sok hipszter dolgozik valamilyen kreatív, sok esetben definiálhatatlan területen. Alapelv az egy életen át tartó tanulás, az utazásból és aktív tapasztalatszerzésből való építkezés. Ez ugyan sokrétű tudást ad nekik, viszont éppen emiatt az emberek egy része naplopónak tartja őket.

* Szabadidő: Az érdeklődési körükre is egyfajta tudatosság jellemző, legalábbis olyan értelemben, hogy inkább az alternatív, az undergroundnak ítélt zenészeket, művészeket, filmeket követik. Ahogy viccesen ők maguk is mondani szokták: olyasmi iránt érdeklődnek, amiről még soha senki nem hallott. Szabadidejüket szívesen töltik olyan kávézókban, kocsmákban, amelyek az otthonukhoz hasonlóan a csináld magad elv szerint vannak berendezve.

Most pedig gondolkodjunk el, hogy a felsoroltak közül mi igaz ránk vagy a barátnőnkre, a gyerekünkre vagy a szomszéd lányra. Mindezek után bizonyára rájöttünk már, hogy a hipszterség sokkal komplexebb jelenség néhány jelzőnél, és valóban nemigen kezelhető ellenkulturális vonulatként.

Negatív konnotáció

Csupán a külsőségekre hagyatkozva, és arra, hogy a közegéből kiragadva akár a legbugyutább tárgy is divattá, hóborttá válhat, abba a hibába esünk, hogy a stílus vagy a szubkultúra megnevezése — például punk, emo, hippi — gúnyos, negatív töltetű jelzővé válhat. Ez a hipszter szóval is megtörtént. Leginkább olyan jelentéseket társítunk hozzá, mint a divatmajom, a „kreatív köcsög” vagy a „magát művésznek képzelő, de egyébként az adófizető polgárok pénzét pazarló huszonéves”.

Az alapján megítélni egy irányzatot, stílust vagy szubkultúrát, hogy mennyien vagy milyen formában követik, nemcsak nehéz és értelmetlen, de szükségtelen is. Szociológiai, kulturális szempontokat figyelembe véve azonban lehet és fontos is tárgyalni róla, illetve vizsgálni a hatásait. Elítélni, negatív jelzőként használni, illetve gyártani és erősíteni a vele kapcsolatos sztereotípiákat — noha igen népszerű hozzáállás — valójában teljesen felesleges.