Szabadkai Napló
Hétköznapi történet
2004.09.22.
LIX. évf. 38. szám
Eddig a nálunk történő hétköznapi dolgok természetesnek tűntek, mint pl. a falfirkák, a helységtáblák lefestett magyar nevei. Így nőttem fel, ezt látva magam körül, ezt szoktam meg. Most egy kicsit megismertem egy másik országot is, ahol szintén magyarok élnek, és meglepő, hogy mennyire különböznek...
Eddig a nálunk történő hétköznapi dolgok természetesnek tűntek, mint pl. a falfirkák, a helységtáblák lefestett magyar nevei. Így nőttem fel, ezt látva magam körül, ezt szoktam meg. Most egy kicsit megismertem egy másik országot is, ahol szintén magyarok élnek, és meglepő, hogy mennyire különböznek tőlünk. Ezért is döbbentett meg a következő, itthon történt eset.
Egyik reggel két ismerős kislányt kísértem a szabadkai buszpályaudvarra. A jegyárusítónál kértem két gyerekjegyet a részükre, Csantavérre. A hölgy azt mondta, vegyem meg a buszon, ott olcsóbb. Meglepett ez a figyelmesség. Elkísértem a lányokat az autóbuszig, és mondtam nekik, hogy 35 dináros gyerekjegyet vegyenek. Lentről figyeltem, sikerül-e szót érteniük a szerb sofőrrel. Nem sikerült. Mindketten egy-egy 100-ast szorongattak, és próbáltak gyerekjegyet venni, de csak 70 dináros felnőttjegyet kaptak. Fölszálltam, és elmondtam, mit szeretnék. Megemlítettem, hogy a gyerekek tízévesek, ezért ne felnőttként kezelje őket. A sofőr rámförmedt, hogy ne okoskodjak, aki már betöltötte a tizedik életévét, utazzon felnőtteknek való jeggyel. Legalább ezt is megtudtam.
Otthon édesanyám azt mondta, hogy ha a sofőr kevesebb pénzt látott volna a gyerekeknél, olcsóbban is elvitte volna őket. Nem nyilvánítottam véleményt, de kipróbáltuk az eljárást. Az egyik kislány az előbbiek közül, felszállt a buszra egy 50 dinárossal a kezében. Gyerekjegyet kért, és meg is kapta. Ugyanaz a tízéves lány, aki reggel több pénzzel a kezében felnőttjeggyel utazott, délután kevesebb pénzzel gyerekjeggyel szállhatott fel a buszra.
Lehet, hogy a jegyvásárlás a sofőröktől és jóindulatuktól függ, de biztosan lehetne valamit tenni az ellen, hogy egyes emberek ne használjanak ki másokat, akik (még) nem tudják megvédeni magukat.
Név és cím a szerkesztőségben
Egyik reggel két ismerős kislányt kísértem a szabadkai buszpályaudvarra. A jegyárusítónál kértem két gyerekjegyet a részükre, Csantavérre. A hölgy azt mondta, vegyem meg a buszon, ott olcsóbb. Meglepett ez a figyelmesség. Elkísértem a lányokat az autóbuszig, és mondtam nekik, hogy 35 dináros gyerekjegyet vegyenek. Lentről figyeltem, sikerül-e szót érteniük a szerb sofőrrel. Nem sikerült. Mindketten egy-egy 100-ast szorongattak, és próbáltak gyerekjegyet venni, de csak 70 dináros felnőttjegyet kaptak. Fölszálltam, és elmondtam, mit szeretnék. Megemlítettem, hogy a gyerekek tízévesek, ezért ne felnőttként kezelje őket. A sofőr rámförmedt, hogy ne okoskodjak, aki már betöltötte a tizedik életévét, utazzon felnőtteknek való jeggyel. Legalább ezt is megtudtam.
Otthon édesanyám azt mondta, hogy ha a sofőr kevesebb pénzt látott volna a gyerekeknél, olcsóbban is elvitte volna őket. Nem nyilvánítottam véleményt, de kipróbáltuk az eljárást. Az egyik kislány az előbbiek közül, felszállt a buszra egy 50 dinárossal a kezében. Gyerekjegyet kért, és meg is kapta. Ugyanaz a tízéves lány, aki reggel több pénzzel a kezében felnőttjeggyel utazott, délután kevesebb pénzzel gyerekjeggyel szállhatott fel a buszra.
Lehet, hogy a jegyvásárlás a sofőröktől és jóindulatuktól függ, de biztosan lehetne valamit tenni az ellen, hogy egyes emberek ne használjanak ki másokat, akik (még) nem tudják megvédeni magukat.
Név és cím a szerkesztőségben
Hozzászólások
Hozzászólások
0
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
