Helga szeret túrázni — a természet rengeteget mond nekem a Jóistenről, egy találkozási lehetőség vele —, futni, zenélni, énekelni, olvasni és matekos fejtörőket megoldani.

* Nem számítasz csodabogárnak az egyetemen? Szerzetesi ruhában (habitusban) és fátyolban jársz, emellett vajdasági vagy.

— Egyszer sem éreztem magam hátrányosan megkülönböztetve. Nyilván meglepődnek, amikor meglátnak, és megtudják, hogy szerzetes vagyok, ám hiszem, hogy ez a találkozás elgondolkodtató számukra, mert azt látják, hogy valóban van Isten, és meghív embereket a megszentelt életre. Ebből a szempontból nem zavar, amikor megkérdezik, hogy én ezt most tényleg komolyan gondolom-e, hiszen még szinte gyerek vagyok. Ami pedig az öltözködést illeti, futni persze nem szerzetesruhában szoktam, hanem trénerkában. Végre kimondhatom ezt a szót! Büszke vagyok arra, hogy vajdasági magyar vagyok, szeretek beszélni, mesélni rólunk, ez az identitásom része, boldoggá tesz. A koronavírus-járvány miatt régóta nem jártam otthon, nagyon hiányzik már, hogy lássam édesapámat, a bátyáimat, a középiskolai, plébániai barátaimat.

* A szüleid hogyan fogadták a választásodat?

— Anyukám sajnos már nem élt, apukámat letörte egy kicsit, hogy félbehagyom a tanulmányaimat, a szerzetességet ő is csak filmekből ismerte. Elkísért, amikor beköltöztem a nővérekhez, pozitívan hatott rá, amit látott, és ez őt is a hit útjára vezette.

Helga még általános iskolás korában szerette meg a kémiát lelkes tanárnőjének köszönhetően, a vegyészeti középiskolát Szabadkán fejezte be, jelenleg pedig elsőéves egyetemista. Hogy miért csak most? Mert közben elvégezte a nővérképzést. Harmadikos középiskolásként fogalmazódott meg benne, hogy szeretném az életemet adni Istennek.

— Annyira erős volt a felismerés bennem, hogy Isten létezik, és hogy mennyire végtelenül, feltétel nélkül szeret, hogy ez az erős tapasztalat erős választ várt tőlem, legalábbis én úgy éreztem, hogy egy ilyen nagy dologra nem lehet valami aprósággal válaszolni. A gondviselésnek köszönhetően egy nagyon jó atya vezette a hittanos csoportot, ahová elkezdtem járni az év őszétől. Nagyon bölcsen segített ezen az úton, mindig meghagyva a szabadságomat a döntésekben. Megismerkedtem az egyházzal, Don Bosco életével, munkásságával, és megkérdeztem az atyát, hogy: ezek a nővérek léteznek, vagy csak Don Bosco korában voltak? Az atya erre küldött egy linket, hogy igen, léteznek, és még honlapjuk is van.

Balcsák Szilárd atya nyári gyerektáborokat szervezett, ezekben segítőként Helga is jelen volt. Akkor ért meg bennem a felismerés, hogy én ezt szeretném csinálni, a Jóistennel és a gyerekekkel lenni, ennek volt az egyik útja a szerzetesség, a lehetőség az elköteleződésre. A honlapot olvasgatva pedig rátalált egy bejegyzésre, mely arról szólt, hogy hivatástisztázó lelki napokat szerveznek fiataloknak Budapesten.

— Ekkor utaztam először egyedül külföldre, szétizgultam magam, hogy jó vonatra és buszra szálljak fel, meg hogy a megfelelő helyen szálljak le. Rosszkor érkeztem, elkerültük egymást a nővérekkel, két órán át kerestük egymást a vasútállomás környékén. Telefonálni nem tudtam, a szerbiai mobilomon nem működött a roaming. Végül megtaláltuk egymást, borzasztó zavarban voltam, ám nagyon kedvesen fogadtak, és ez az első tapasztalat nagyon pozitív élmény volt számomra.

* Miért éppen Magyarország? Nálunk nincsenek szalézi nővérek?

— Ez egy kicsit más, mint például egyetemet választani, hogy Budapesten, Szegeden vagy Újvidéken tanuljon-e tovább az ember. Nem azt kerestem, hogy én hová szeretnék menni, hogy Vajdaságban maradnék-e, vagy pedig Budapestre, esetleg egy egzotikus országba menjek-e, hanem azt próbáltam megérteni, hová hív a Jóisten. Az első pillanattól kezdve volt bennem egy érzés, hogy megérkeztem. Hivatáskeresés céljából később sem ismerkedtem meg más rendekkel.

Helga Vajdaságban és Magyarországon is leérettségizett, kémia—matematika szakra felvételizett Szegeden, nem fogott azonban bele a felsőfokú tanulmányokba, hanem helyette elkezdte a szerzetesi képzést a Don Bosco Nővéreknél Budapesten.

— A képzés minden rendnél más, nálunk legalább négy évig tart, ez emberfüggő. Három szakasza van: A jelöltidő a magyar fővárosban, ez egy ismerkedős év, amikor mi is megismerkedünk a renddel, és a rend is az érdeklődőkkel. Ezután a második évet, melynek a neve posztulátus, Torinóban töltöttem (innen indult és itt tevékenykedett Don Bosco), ez is a karizmának, a rend lelkiségének a megismeréséről szólt, majd a kétéves noviciátus következett Rómában. Teológiai alapot kaptam, elmélyültem a szalézi lelkiségben, az önismeretben, hiszen saját magunk és a motivációnk megismerése is nagyon fontos ebben az időszakban.

A négy év leteltével lehet első fogadalmat tenni, Helga ezt 2019 nyarán teljesítette. Az örök fogadalomig hat évnek kell eltelnie, ebben az időszakban tart most Helga junior nővérként. A tanulás az elsődleges feladata, emellett hittanórákat tart, különféle programokat szervez az egri egyházmegye tulajdonában levő egyetemi kollégiumban, melyen belül egy kisebb lakásban négyen élnek a szerzetesközösségben. Magyarországon nagyon kevés Don Bosco-nővér van, három közösségben összesen tizenöt.

— A szerzetesség nem egy foglalkozás, hanem hivatás, életforma. Mi egy apostolkodó rend vagyunk, a mindennapjaink hasonlóak, mint bárki másé, tanulnunk, dolgozunk. A szentmise és a közös imádság ad keretet a napnak.

* Tehát tanárként fogsz dolgozni, ha befejezed az egyetemet?

— Valószínűleg igen, viszont nem egészen mi döntjük el, hogy mivel akarunk foglalkozni. Minket a hármas fogadalom köt: tisztaság, szegénység és engedelmesség. Ez utóbbiban az is benne van, hogy ki hol lakik, és mivel foglalkozik. Nyilván valami olyasmit keresünk közösen, ami hozzám is közel áll, és a közös missziónak is része, azon dolgozunk, hogy mint szerzetesközösség építsük Isten országát már itt közöttünk, azaz a földi életben.

* Attól, hogy engedelmességi fogadalmat tettél, neked is lehet álmod, melyet valóra szeretnél váltani.

— Persze, és rengeteg van! A tanítás mindenképp köztük van, a gyerekek és a tanárok alkotta közösségként az iskola egy remek hely, hogy ne csak ismeretanyagban, hanem emberileg is növekedhessünk együtt. Emellett a hivatásom is a szegényekkel való foglalkozástól indult, és ez meg is maradt. Nagyon szívesen foglalkoznék hátrányos helyzetű gyerekekkel, segítve a felzárkózásukat. A szegénység nagyon változó formákban nyilvánulhat meg, ott, ahol én most vagyok, sokkal erősebb a lelki és az értékekben való szegénység, ez is nagy nehézség a fiataloknak, gyerekeknek. És vannak olyan helyek, ahol az anyagi értelemben vett szegénység a mélyebb, erősebb és meghatározóbb. Szerintem mindkettővel foglalkozni kell. Sokan kérdezik tőlem, hogy te nem akarsz férjhez menni, nem akarsz gyerekeket, nem zavar, hogy nem lesz saját autód, és erre az a válaszom, hogy az a kincs, amelyet a meghívásban és Isten felfedezésében kaptam, sokkal nagyobb számomra, s teljesen betölti a szívem. Nem igazán szoktam arról gondolkodni, hogy miről kellett lemondani, mert az, amit kaptam, jóval felülmúlja. Lehet, hogy nincsen saját házam, de a rendnek az egész világon vannak házai, és bárhová megyek, mindenhol otthon vagyok.