Török Noémi bácsfeketehegyi népdalénekes Aranypáva Nagydíj minősítésben részesült a XIX. Egri Népzenei Gálán, melyet 2015. augusztus 29-én rendeztek meg. Az országos szintű vetélkedőre a Szépasszonyvölgyi Márai Látogatóközpont szabadtéri színpadán és a Bartakovics Béla Közösségi Ház dísztermében került sor. A rendezvényt a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége, az Egri Kulturális és Művészeti Központ, valamint a Cantas Agriensis Kulturális Egyesület szervezte. Noémi felkészítő tanára a Szabadkai Zeneiskola népdal szakán Kanalas Zsófia, aki számos tehetséget nevelt már ki, közöttük Csizmadia Annát és Brindza Beatrixot.

Török Noémi nemcsak csodálatosan szép, hanem végtelenül kedves fiatal hölgy is. A mindig mosolygó tekintet mögött óriási kitartás és szorgalom rejlik, nem beszélve a tehetségről, melyet — legnagyobb örömünkre — igen sokszor megmutat. Ez a legutóbbi a huszonnegyedik díja. Fiatal kora ellenére ez igen jelentős „gyűjtemény”, mely — reményeink szerint — a jövőben tovább gyarapodik majd.

* Mikor és hogyan döntötted el, hogy népdalénekléssel szeretnél foglalkozni?

— Óvodáskorom óta tagja vagyok a korosztályos néptánccsoportoknak, és egy vetélkedőre való felkészülés során Pál Eszter, az akkori oktatóm népdaléneklésre kért fel. Ekkor mindössze ötéves voltam. Életem első vetélkedője a 2003-ban megrendezett Szólj, síp, szólj! volt. Nehéz meghatározni, melyik pillanattól számíthatom magam népdalénekesnek, de ez egy olyan kedves emlék maradt számomra, amely így utólag visszagondolva mérföldkő az életemben.

* Mit jelent neked a népdal? Gazdagodik-e általa a világszemléleted, az érzelemvilágod?

— Nem tudom, ki diktálja a tempót a világban és úgy általánosságban véve az emberek életében, de azt látom, hogy mindig mindenki siet, és közben mindig mindenki mindenhonnan elkésik. Én a szabadidőm javát a hangjegyek világában töltöm el, hangjegyeket írok kottára, hangjegyeket énekelek hangosan, és néha még hangjegyekkel is álmodom. Engem nem akármilyen hangjegyek érdekelnek, engem a magyar népzene világa vonz. Egy olyan világ megismerésével szeretném eltölteni a következő esztendőket vagy akár évtizedeket, amelyre a legtöbb ember perceket sem áldozna. Kíváncsi vagyok a településem népzenei múltjára, és amint lesz rá időm, szeretném kutatni is. Legtöbbször szólóban énekelek, de szeretem, ha zenekari kíséret áll a hátam mögött. Én a népdalba kapaszkodom, a sikerélményeim zömét rajta keresztül érhettem el, és nem egyszer fel is vidított. Számomra a népdalok nagyon fontosak, és bízom benne, hogy egy teljes és egész életet alapozhatok rájuk.

* Milyen bemutatkozási lehetőségeid vannak/voltak, és ezek elegendőek-e ahhoz, hogy ki tudj bontakozni?

— Erre a kérdésre csak úgy tudok válaszolni, ha konkrét személyeket is megnevezek. Ahogy azt a legelején is írtam, a népdal világa felé való terelést és az első énekes fellépést Pál Eszternek köszönhetem. Szeretném kiemelten megköszönni Pál Károlynak, vagyis Pál Karcsi bácsinak, a Feketics Művelődési Egyesület elnökének mindazt a szinte felsorolhatatlan segítséget, amelyet családomnak és nekem nyújtott óvodáskoromtól a mai napig. Szakács Zoltán, a volt általános iskolai tanárom vezetett el a Szabadkai Zeneiskola első meghallgatására, azóta ugyanannak a tamburazenekarnak vagyunk a tagjai. A Kárpát-medence területén voltak fellépési lehetőségeim, és azon belül legtöbbször Vajdaság terültén. Léptem már fel több száz ember, illetve csak néhány néni előtt is, és így még a pályafutásom elején megtapasztaltam, hogy értékes, kis lélekszámú közönség előtt többet ér fellépni, mint több száz érdektelen ember előtt. A bácsfeketehegyi rendezvények mellett testvértelepüléseinkre, vetélkedőkre, népzenei táborokba és alkalmi rendezvényekre kapok meghívást a Szabadkai Zeneiskolán és a Feketics Művelődési Egyesületen keresztül.

* Ezt szeretnéd-e folytatni további tanulmányaid során, vagy valami egészen más elképzeléseid vannak?

— Végzős középiskolás diákként sürget az idő, hogy végleg eldöntsem, hol folytatom a tanulmányaimat. Nem akarok külföldre költözni, nem akarok távol lenni mindattól, amit fontosnak tartok — még az egyetemi évek idejére sem. Szeretném az idei tanév második felét a szerb nyelv elsajátítására fordítani, és utána felkészülni az újvidéki Zeneakadémia etnomuzikológia szakának felvételijére.

* Hogyan fogadtad a legutóbbi, Egerben kiérdemelt elismerést? Sok munkád van benne?

— A KÓTA legmagasabb népzenei minősítési fokozatának elérése nagy örömmel tölt el. Az Aranypáva Nagydíjat egy bácskai dalcsokor eléneklésével érdemeltem ki, és ebben a sikerben benne van Kanalas Zsófia tanárnőm hároméves munkája is. Ha rá gondolok, két dolog jut eszembe: a rengeteg gyakorlás és a tanárnő kedvessége. Úgy érzem, hogy a zeneiskolában a tanár-diák viszony sokkal közvetlenebb, mint, mondjuk, egy gimnáziumban. Sokkal többet tanulhatok tőle, mint amennyit a tanterv megkíván, sokkal kedvesebb velem, mint az eddigi tanáraim.

Fotók: Hét Nap Online/Roncsák Alexander