A nyolcadik osztály után a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészeti szakán tanult, majd pedig a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karára iratkozott. Most fejezte be az ötödik évet, és a diplomamunkájára készül. Ezzel kapcsolatban utazott nemrégiben haza a szülőfalujába, Magyarcsernyére.

— Arra gondoltam, hogy nem festményeket készítek a diplomamunkámra, hanem egy művésztelepet szerettem volna megszervezni a kedves kis falumban. Itt, ahol nagyon élveztem a gyerekkoromat. Szuper volt falun felnőni, sokat játszottam a barátaimmal az utcán, a szabadban. Az alapkoncepcióm az volt, hogy huszonkét, romos állapotban levő, lakatlan háznak a homlokzatát festenénk újra több művésztársammal együtt. Dr. Tóth László, a helyi közösség elnöke nagyon lelkesen fogadta és támogatta is az ötletemet, de a rossz idő miatt ezt a projektumot nem sikerült megvalósítanunk. A többségnek más időpont sajnos nem felelt meg, így akik eljöttek, azokkal a központban levő játszótér falát és egy oldalház falát színeztük ki a főutcán ez alatt a négy nap alatt. Természetesen a tanácselnök javaslatára és beleegyezésével választottuk ki ezeket a helyszíneket — kezdte a beszélgetést Hoffmann Delilla.

A játszótér falának csinosításában négy fiatal vett részt, Delillán kívül Szabó Zita, Nagy Erik és Gwizdala Dáriusz keze nyoma is megmarad a falon. Ők Magyarországról érkeztek, s a Pécsi Tudományegyetem hallgatói. A játszótéren levő gyerekeket is festésre hívták, és ők boldogan tettek eleget az invitálásnak. Tetszett nekik a sokfajta szín, szívesen ragadtak ecsetet, de még nagyobb öröm volt számukra, hogy a tenyerüket is befestették, s azt nyomhatták a falra.

— Nagyon szeretünk a gyerekekkel együtt dolgozni, közösen rajzolni. A barátommal legális falakat szoktunk befesteni, tehát graffiti szintű munkákat készítünk. Én általában lovakat, virágokat alkotok, illetve bármit, amivel elszórakoztatom magamat, és jól is mutat. Sokszor csatlakoznak a gyerekek is, és elmondhatom, hogy nagyon jó ötleteik vannak. Általában mindent úgy szoktunk hagyni, ahogy ők megrajzolták. Itt a falon már volt egy-két kifakult rajz, ezeket megőriztük, tehát megmaradt az elefánt is, mert nagyon kedves emlékek kötnek hozzá. Ezeket még az öcsémék készítették sok évvel ezelőtt. Mi most kiegészítettük, körbefestettük a rajzokat, egy kicsit újragondoltuk őket. A festékeket, sprayeket, ecseteket a helyi közösség támogatásával vásároltuk meg — mesélte Delilla.

Arra a kérdésemre, hogy milyen tervei vannak, azt mondta, most időmilliomos, de októbertől valószínű, hogy munkába fog állni, s akkor már kevesebb szabadideje lesz. Viszont a tavaszra nagyon szeretné megvalósítani a mostani tervét, azaz a falu néhány régi házát új köntösbe bújtatni.

— Sajnos azt tapasztalom, hogy öncélúvá válnak a dolgok, mert a festményeket megfestik, hogy eladják, s ezáltal csak azoké lesznek, akik megvásárolják őket, akiknek van pénzük. Viszont az utcai művészet bárki számára elérhető, aki végigsétál az utcán. A művészetnek az a feladata, hogy mindenkinek örömet szerezzen, és mindenki tudja élvezni. Senki se feledje, hogy bárki képes bármiféle művészeti produktumra, még ha nem is gondolja úgy, hogy van hozzá tehetsége — tette hozzá az ifjú művész.

És valóban, azóta egyre többen állnak meg a játszótérnél vagy a háznál, hogy megtekintsék a vidám rajzokat. Köszönet a fiataloknak, hogy megpróbálták szebbé varázsolni a helyszíneket. Reméljük, hogy Delilla terve is megvalósul, s az elhagyatott házak is átalakulnak. Talán még a turistákat, más helyen élőket is idevonzza majd a látvány…

A Bacsik Lőrinc Natália és Hoffmann Delilla felvételei