Pontosabban akadt egy, a pénz. Hamar kiderült ugyanis, hogy a myoelektromos protézis, mellyel a kisfiú teljes életet élhetne, 16 ezer euróba kerül. Gyártásával egy német cég foglalkozik, noha a bécsi központjukban is ritka az ilyen fiatal páciens.

A szakemberek azzal biztatták a szülőket, hogy gyermekkorban viszonylag könnyű megtanulni a műkéz használatát, de a készüléket minél hamarabb alkalmazni kellene, mert az agy egy idő után „elfelejti” használni a szükséges idegpályákat, és később már nem lesz mód működésük visszaállítására. Azt is elmondták, hogy a tudomány rendkívül gyorsan halad előre, ezért sem volna szabad hagyni, hogy Gergő bal keze visszafejlődjön.

Fodor Ákos és Izabella erre gondolni sem akartak, de azt is tudták, hogy egyedül képtelenek előteremteni a szükséges összeget. Mivel az itthoni betegbiztosító csak a fiúcska tizenkét éves korától járulna hozzá a költségek megtérítéséhez — akkor is csak a domináns kéz esetében —, az emberek jóindulatára számítva pénzgyűjtési akcióba kezdtek.  

Fodor Gergő részére a zentai Vöröskereszt nyitott folyószámlát, a megmozdulásba pedig rendkívül sokan bekapcsolódtak. Valamennyi segítséget nyújtó vállalat, civilszervezet és magánszemély nevét fel sem lehet sorolni, de a lényeg úgyis az, hogy a történet sikerrel végződött. A szülők ezúton is köszönetet mondanak minden nagylelkű adományozónak.

Novemberben érkezett a jó hír, hogy a szükséges pénz összejött, a protézis pedig decemberben el is készült.

— December 9—11-e között voltunk Gergővel Bécsben — mondta az anyuka. — A protézis két részből áll: a lágy belső tokot vákuum tartja, és van egy külső tok, mely maga a kéz. A kettő között helyezkednek el az elektromos részecskék, a szenzorok, a motor és az akkumulátor. Két alapmozgás végezhető vele, a kézfej nyitása és zárása. Mivel Gergő még túl pici, a szerkezetben nincs hely a csuklórésznek — ezzel majd később tudják bővíteni.

Most a kézfej nyitását és csukását gyakoroltatjuk vele, és folyamatosan növeljük a viselési időt. A kezdeti napi öt perc után most már több órát is a karján van a protézis. Kezdetben nehezen haladtunk, mivel a vákuum erősen tart, a levétel nehéz és fájdalmas volt. Időközben ügyesebbé váltunk, ő megtanulta elengedni az izmait, mi rájöttünk, hogyan kell szépen lehúzni, ezek a gondok tehát lassan megszűnnek. A közeljövőben szükség lesz még egy terápiára, hogy szakemberektől sajátíthassa el, hogyan tudja célszerűen használni az új kezét — ez már azonban Magyarországon is megoldható. 

Gergő együttműködött az orvosokkal, akik azt tanácsolták, hogy gyermekünket mindenképpen ösztönözzük a művégtag rendszeres használatára, hiszen ez az ő javát szolgálja. Az előzetes szakvélemény alapján a protézist félévente kell módosítani, de ez a kisfiunk fejlődésétől is függ. A módosítás a belső tok cseréjét foglalja magában, ami alkalmanként újabb ezer euróba kerül. Az elektromos részre folyamatos karbantartás mellett két év garanciát adtak, de bizonyára kitart négy-öt évig.

— Kezdetben nem voltunk meggyőződve róla, hogy sikerül előteremtenünk a pénzt, de nagyon reménykedtünk — fűzte hozzá az elhangzottakhoz az apuka. — Amikor rövid idő alatt nagyobb összeg gyűlt össze, akkor jobban bíztam, ha lassult a folyamat, akkor kevésbé. Szeretném megemlíteni a volt vállalatomat, a Press Internationalt és a feleségem cégét, a Lesaffre RS-t, valamint kománkat, Róbertet és a feleségét, akik mindenben mellettünk álltak. Sajnos az élet úgy hozta, hogy a kománktól nemrégiben örökre el kellett búcsúznunk.

Míg a felnőttek beszélgettek, Gergő folyamatosan csacsogott és játszott, néhány fotót is sikerült készítenünk róla, de az újságíró kérdéseire — hiába biztatták a szülei — nem akart válaszolni.