Hasonló érzések fogalmazódtak meg a magyar színjátszás charme-os filozófusának, Gábor Miklósnak az elméjében, aki elképesztően sokoldalú, kötetlenül mozgó művész volt. Drámában, vígjátékban, celluloidra rögzített remekben, rádiójátékban egyaránt megállta a helyét. Szerepválasztásait a sokszínűség jellemezte. Volt hős, intrikus, töprengő, moralizáló és cinikus kiábrándult figura is. Gyerekkorától kezdve naplót vezetett. Az élet és a színészet mibenlétét boncolgató elmélkedéseit könyv formájában is megjelentették.
Gábor Miklós 1919-ben Zalaegerszegen jött a világra. Már kétéves korától kezdve a mozgó képmesék bűvöletében élt, édesapja ugyanis egy kisvárosi mozit vezetett. Gyermekkorában az amerikai westernhős, Tom Mix volt a kedvence, később pedig Clark Gable lett a bálványa. 1941-ben, huszonkét esztendősen tűnt fel először a vásznon, de a második világháború miatt sajnos egy időre elszakadt a filmszínháztól. A frontra vezényelték a tüzérekhez. A világégés végeztével visszatért a színházhoz, 1947-ben pedig egy emlékezetes alakítással ismét meghódította a mozgóképet. Radványi Géza korszakos jelentőségű alkotása, a Valahol Európában megalapozta a huszonnyolc éves ifjú pályáját. Noha nem vállalt sok forgatást, életművében megannyi klasszikus akad. A negyvenes évek vége felé olyan megunhatatlan mozikban mókázott, mint a Mágnás Miska, a Kis Katalin házassága — első felesége, Ruttkai Éva volt benne a partnere —, a Különös házasság, majd 1953-ban az Állami áruház főszerepét is rábízták. Még ugyanebben az évtizedben az Erkel, a Kilences kórterem, valamint a Keserű igazság című alkotásban élvezhette alakításait a nagyérdemű. A filmen rendszerint lelkes elvtársakat formált meg, Thália szentélyében pedig Shakespeare hősei várták. Nem is lehet kérdés, hogy melyik feladatért rajongott igazán. Pontosan tudta, hogy a kopottas vásznon a kompromisszumok miatt nem képes kibontakoztatni tehetségét, így a színházban találta meg az igazi szerelmet. Szenvedéllyel merült el szerepeiben. Hamlet előadását látva egy angol kritikus egyszerűen a magyarok hercegének nevezte.
A filmkészítés folyamata nem nyűgözte le túlságosan. Hiányolta az aprólékosabb megvalósítást, valamint a próbákat, amelyekre a feszes munkatempó miatt nem jutott idő. „Nemzedékünk olyan tagjai ülnek a nézőtéren, akik filmeken nőttek fel. Érdekes lenne nyomon követni, hogyan alakítja mindannyiunk egyéniségét, magatartását nemcsak a sztárok diktálta divat, hanem az a tény, hogy nap mint nap láthatjuk önmagunk arcát, fal nagyságú vásznakra vetítve.” Saját sorai tükrében érdekes, hogy épp a felvevőgép árnyékában találták meg a hatvanas években a karakteréhez legjobban illő figurák. 1962-ben egy drámában, a Kertes házak utcája címűben látható, Bara Margit mellett. Az 1963-as Párbeszédet a már akkor ígéretes fiatal direktor, Szabó István próbálkozása, az Álmodozások kora követte. Az 1964. esztendőben egy újabb Gábor Miklós-gyöngyszemmel találkozhattak a nézők. A Miért rosszak a magyar filmek? című szatírában brillírozott: egy írót alakít, aki kénytelen végignézni, miként válik pazar ötletéből pocsék vígjáték. 1966-ban Az Apában ismételten Szabó Istvánnal dolgozik együtt. Az 1982-es Sértés volt kamera előtti karrierjének záróakkordja. Ekkorra már a nemzet legmegbecsültebb előadója.
Korának legműveltebb színművésze volt. Gimnazistaéveire eredeti nyelven olvasta Marcel Proust legjelentősebb írásait. Tizenévesen megmutatkozott festészet iránti affinitása is, és már korai alkotásain látni lehetett, hogy az ecsettel is kitűnően bánik. Sosem szerette az intellektuális színész kifejezést, ő mégis mestersége igazi filozófusának nevezhető, aki megszállottan kereste a játék lényegét. Úgy vélte, hogy a legfontosabb a nyugalom, ám minden mozdulatban ott rejtőzzék a következő gesztus lehetősége. A természetes magatartással és a stílust megalkotó fegyelemmel együtt. Persze egy életen át azt játszani el, amit várnak, mégsem túl szórakoztató és egyszerű feladat. „Legyek bohém, vagy képtárakat bújó művelt? Legyek jó családapa vagy önpusztító mámoros? Na nem, hiszen még fiatalok vagyunk, hogy biztosítsuk önmagunk vonalát az életben, és feladjuk a jogot, hogy minden megnyilvánulással fellázadjunk saját utunk ellen” — vélekedett Gábor Miklós, másszor meg azt mondta: sem nagyság, sem romantikus nem volt, csupán ember szeretett volna lenni, minden időben.