• Miért döntöttél e sportág mellett?

— A sportot mindig is szerettem, már kisiskoláskoromban eredményeket értem el a futóversenyeken. Végül megszületett az elhatározás, hogy hivatásszerűen folytatom tovább a sportolást. Hogy éppen futással kezdtem, azt az adottságaimnak köszönhetem, hiszen a családban is vannak tehetségek. Amikor futok, szabadnak érzem magam. Öt évvel ezelőtt az akkori edzőm, Székely Sándor javaslatára jelentkeztem a Horgos—Magyarkanizsa 3,5 kilométeres távra. Először csak rövidebb szakaszokra készített fel. Láthatott bennem valamit, mivel bátorított a hosszabb távok meghódítására. Az említett maraton volt az első maratoni futásom, amelyen első helyezést értem el. Ez az esemény meghatározó volt az életemben, sokat segített a döntésemben. Tudtam, és eltökélten tervezgettem, hogy a következő évben a 13,5 km-es távot is lefutom majd.

• Mi történt ezután?

— A hosszabb távot lefutottam, és ezüstérem került a nyakamba. Nagyon boldog voltam, és ezen a jeles eseményen ismertem meg Jánosi Elvirát, aki 2009–ben megkért, csatlakozzam a csoporthoz, vegyek részt a Bécs—Pozsony—Budapest ultramaratonon. Nagyon jólesett ez a felkérés, hiszen akit érdekel a futás, annak Jánosi Elvira neve nem ismeretlen. A szerződést aláírtuk, és ezzel a futás az életem része lett.

• Mennyire kemények a felkészülések?

— Egész évben kitartást igényelnek. Télen–nyáron vannak maratonok, ezért a felkészülések is megerőltetőbbek. Minden év januárjában Ulcinjba utazunk egy edzőtáborba. Az idén részt vettem az ott megrendezett futóversenyen, és a kétezer méteres távon a harmadik helyezést értem el. A tábor nehéz, megterhelő a napi három edzés. Az első korán reggel van, egyórás, tengerparti homokban való laza futást foglal magában. Ilyenkor magával ragad a táj gyönyörűsége is. A látvány táplálja a lelkemet. A délelőtt folyamán résztávokat futunk, és részidőket mérünk. A délutánok hosszú futásokkal telnek, ezeket szintén időre kell teljesíteni. Az év többi napján itthon is sokat gyakorolunk, Csantavéren napi három alkalommal, Palicson heti két alkalommal vannak edzések. A programokat Elvira állítja össze, megkapjuk tőle az edzéstervet, és azt mindig szigorúan betartjuk. Csantavéren Jurcsek Flórával és Dulity Évával edzünk együtt. A palicsi felkészülések keményebbek: a rövid- és a hosszútávokon is időmérések folynak, valamint speciális gyakorlatokat végzünk. Nincs kímélet, az edzést nem akadályozhatja meg semmi. Eshet az eső vagy a hó, fújhat a szél, lehet jeges az út, mi akkor is futunk. Ez egy igazi szerelem, mely minden nehézséget leküzd.

• Ha már maratoni futásról beszélünk, mesélj a sikereidről is!

— Az elmúlt pár évben, amióta versenyszerűen futok, többször értem el eredményeket, nemegyszer állhattam a legjobbak között. Az idei sikereim közül a márciusban megrendezett kecskeméti 21 km-es futóversenyt említeném meg, melyen első helyezett lettem. A palicsi hatórás futás után is a dobogó legfelső fokára állhattam, és egyben az országos bajnoki rangot is kiérdemeltem. Októberben az idényzáró belgrádi hatórás ultramaraton abszolút győztese lettem, és az 54 km-es távval pályarekordot döntöttem.

• Mit köszönhetsz még a szeretett sportnak?

— Új barátokat, akiket az utazások alkalmával ismertem meg, elismerő szavakat és megerősítést abban, hogy amit csinálok, azt jól csinálom. A versenyeknek köszönhetően utazhatok, láthatom a világot. Sok olyan helyen jártam, ahová egyébként nem juthattam volna el talán soha. Svájcról csak álmodoztam, mígnem a csapattársaimmal együtt eljutottam oda. Csehország is csodás, akárcsak Horvátország vagy Görögország, ahol a huszonnégy órás versenyen életemben először futottam megállás nélkül hat órát. Egy kis maradandó emléket mindenhonnan magunkkal hoztunk, a lelkünk pedig erőt kapott a folytatáshoz.

• Kik támogatnak a versenyeid során?

— Sajnos nincsenek támogatóim — a szüleimen és a barátomon kívül. Több helyen is jártam, támogatást remélve. A legelején még akadtak személyek, akik nyújtottak némi anyagi támogatást, de manapság már csak ígéreteket kapok, melyek eddig nem váltak valóra...