A bibliai tanítással a feltámadásról a halandó sokszor csak a templomban vagy temetésen találkozik. Keresztény hitünk gyakorlása mára a karácsonyi ajándékosztogatásban és a húsvéti sonka-tojás főzésben merül ki, igaz, néhányan — de ők is egyre kevesebben vannak — éltetik még a népi szokásokat is, például a hétfői locsolkodást. A mindennapi életünkben azonban bizonyos értelemben nap mint nap meghasonulunk önmagunkkal, kereszténységünkkel. Az önmegtartóztatás, a mértékletesség a mostani nyugati civilizációnak, mely elsősorban a fogyasztói kultúrára épül, nem felel meg. És hát az ember a kísértésnek sem tanult meg kellőképpen ellenállni. De a hithű kereszténységet nem lehet a minden vasárnapi templomba járással sem megélni (választások előtt, politikai kampány alatt meg főleg nem). De így vagyunk más bibliai tanításokkal is, például a keresztény alázatossággal, szerénységgel is. „Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is.” (Mt 5,39) Persze a keresztényeknek nem részük a bántalmazás örökös tűrése, Jézus sem erre tanította követőit, viszont időnként, talán akkor, amikor cselekedetükkel Isten tervét valósítják meg, alkalmazni kell.

Teológusok szerint Jézus élete a hősies, az abszolút szelídségre irányult, arra, hogy áldozati bárány legyen a gyilkosok között. De a mindennapi életben senki sem tartja oda a másik orcáját az arcul verőnek, politikai értelemben pedig egyszerűen politikai idiótának hívnák azt, aki ilyet cselekszik. Ma a szemet szemért, fogat fogért — ugyancsak bibliai — elve érvényesül, holott ha az emberek valamivel türelmesebben, alázatosabban viselnék el a megszégyenülést, sokkal elviselhetőbbek volnának a társadalmi versengések is.

Talán Gandhinak lesz igaza: a szemet szemért törvény betartása végül az egész világot vakká teszi. 

Kattinson az alábbi képre, és tekintse meg a szerző adatlapját is!
Tomek Viktor