Jaksa Róbert, Törökkanizsa községi tanácsának gazdasági ügyekkel megbízott tagja 2012 óta dolgozik a helyi önkormányzatban. Mint mondja, azóta folyamatos építkezés zajlik a Szent György római katolikus templomon és a hozzá tartozó plébánián.
Szent György-templom (Martinek Imre fotója) |
— Amikor nyolc évvel ezelőtt az önkormányzatba kerültem, községi pályázatok útján is támogathattuk az egyházakat, de azóta ez a lehetőség megszűnt. Az erre szánt összegnek az egyharmadát próbáltuk a katolikus közösségnek juttatni, éves szinten 330 000 dinárt. Ebből sikerült megoldanunk a plébánia tetőszerkezetének a cseréjét, a parókia és a templom között levő területnek a kövezését, a hittanterem felújítását, valamint elkészítettük a műszaki dokumentációt az elavult villanyhálózat cseréjére. Emellett a tervezett beruházások megvalósításához felhasználtuk az anyaországi támogatásokat és a hívők pénzadományát is. Az 1858-ban épült Szent György katolikus templomon a munkálatok huzamosabb ideje zajlanak, és a folytatásukhoz is vannak terveink. A villanyhálózat felújítása 976 562 dinárba került, ezt a költséget a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága fedezte. Az objektum szigetelése 3 millió forintból a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg. A templom 160. évfordulójára megújult az 1909-ben készült orgona is, ami az anyaországnak és a katolikus hívők közösségének köszönhető. Korszerű világítást kapott az oltár és a főoltárkép, mely Székely Bertalan híres festő munkája.
A temetőben levő Tallián-kápolna külső rekonstrukciós munkálatait, valamivel több mint 1,1 millió dinárt, szintén anyaországi forrásból fizettük. A rendkívül átfogó felújítás után az építmény a régi fényében várja az arra járókat, de a belső tér rendezése a további feladataink közé tartozik. Említésre méltó az oroszlámosi Szent Család-templom renoválása is, melyre ugyancsak anyaországi támogatást használtunk fel 6 millió dinár értékben. Jelenleg is azon dolgozunk, hogy létrehozzunk egy tervdokumentációt, mely ugyancsak a Szent György-templomra vonatkozik, hiszen szükség lenne a többi közt a torony javítására, a padok cseréjére, a belső festésre, a nyílászárók korszerűsítésére, és sorolhatnám még. Valóban minden lehetőséget próbálunk kihasználni, hiszen fontos, hogy az emberek a szentmisén kellemes környezetben legyenek, csakhogy nálunk már évek óta a félkész állapot vagy éppen a zajló munkálatok fogadnak bennünket.
A Tallián-kápolna
Jaksa Róbert (a szerző felvétele) |
Jaksa Róbert arról is beszámolt, folyamatosan dolgoznak azon, hogy új befektetőket vonzzanak a településre, de ezen a téren még nincsenek nagy eredményeik. Ennek érdekében az ipari zónát megpróbálják a szükségleteknek megfelelően berendezni, trafóállomást, vízvezetéket létesítettek, már csak a szennyvízelvezetés megoldása maradt hátra. Miután más, kisebb beruházásokat is megemlített, az elmúlt évek összegzésére kértem.
— Bizonyára lehetett volna többet is tenni, de az erőnkből most ennyire tellett. Nem titok, hogy főleg a magyaroknak próbálunk segíteni, hogy javuljon az életminőségük, habár tudjuk, ha a gazdasági helyzet jobb volna, másként élnék meg a mindennapok történéseit is. Nagyon fontos, hogy van egy jó csapatunk, hiszen a közös munka visz bennünket előre. A művelődési életben nagyon sok esemény történt az elmúlt időszakban, és ezt a lakosság is észreveszi. Megváltozott a polgárok véleménye, bizalommal fordulnak hozzánk, így mi is könnyebben megszólíthatjuk őket. A legutóbbi népszámláláskor 11 200 lakos élt a községben, a magyarság részaránya 30 százalék. Természetesen tudjuk, hogy ma már nem vagyunk ennyien, de az okok részletezésébe most nem akarok belemélyedni. Hogy az elképzeléseink realizálásában eddig eljutottunk, az valójában a VMSZ-nek az érdeme, mi folytatjuk a tervek megvalósítását, mert van jövőképünk, és hiszünk benne — hallottam Jaksa Róberttől.