•  Miből áll a fogorvosi gyakorlat?

— Az elméleti órák után az idén vették kezdetüket a gyakorlati órák, melyeken a páciensekkel is foglalkozunk. Külön van gyakorlat szájsebészetből, gyerekfogászatból, az ínybetegség gyógyításából, a fogkő- és a foggyökérkezelésből. Az elmúlt szemeszterben fúrtuk és tömtük a fogakat, az előző évben az óvodában és az iskolában tartottunk szemléltető előadást a gyerekeknek a szájhigiéniáról.

•  A páciensek egyszerűen csak bemennek a rendelőbe, és ott sorba veszitek őket?

— Nem, dehogyis! A páciensekről saját magunknak kell gondoskodnunk. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy anyu vállalkozott rá — s ezt külön is köszönöm a szüleimnek. Minden hétfőn foghúzás van, és ő erre az alkalomra elhoz hozzám Doroszlóról két-három pácienst. A gyakorlati oktatáson ugyanis teljesíteni kell egy adott normát. Foghúzásból tízet, gyökérkezelésből nyolcat, a fogkő levételéből tizennégyet — és mindezt le kell jegyeznünk a kis füzetünkbe, majd ezt a tanár az aláírásával igazolja.

•  Miért éppen ezt a pályát választottad?

— Igazából magam sem tudom. Gyermekkoromban mindig azt mondtam, hogy orvos szeretnék lenni. Az élet hozta így. A Zomborban befejezett egészségügyi középiskola után nem tudtam magam ápolónőként elképzelni. Akkor döntöttem el, hogy fogorvos leszek.

•  Az elemi és a középiskolát magyar nyelven végezted. Az egyetemen szerbül folyik az oktatás. Nem volt nehéz az „átállás”?

— Bizony nem volt könnyű. Az elején — attól függetlenül, hogy ismertem és beszéltem is a szerb nyelvet — sok gondom volt a szakkifejezésekkel. Sok orvosi tantárgyat is hallgatunk, melyekből vizsgát kell tennünk minden évben. A vizsgák pontokat érnek, és ezektől függ, hogy beiratkozhatunk-e a következő évre. Az első szemeszterben szótár segítségével tanultam, arra törekedtem, hogy ha hatosokkal is, de befejezzem az első évet. Most már jól haladok, és már nem az átmenő osztályzatra, hanem a minél jobb átlageredményre törekszem.

• A családod tagjai — mind anyai, mind apai ágon — műkedvelők, iskolázott zenészek, néptáncosok. Te milyen formában őrzöd Doroszló gazdag néprajzát, hagyományát? Zenélsz? Táncolsz?

— A zenét illetőleg én vagyok a fekete bárány. Az iskolában kötelező volt a xilofon használata, melyet részben el is sajátítottam. A Csernicsek nagyapámnak volt egy terve velem: a gitározásra szeretett volna megtanítani, ez azonban sajnos nem jött össze, mert megbetegedett. Halála után én örököltem meg a gitárt, és az a vágyam, hogy a fogorvosi diplomám mellé megtanulok gitározni is. A Gyöngyösbokréta népi táncegyüttesnek immáron tizenhat éve vagyok állandó tagja. A próbák jelenleg is tartanak. Készülünk a nyári, Muzslyán megtartandó Gyöngyösbokréta-együttesek 51. találkozójára. A helyi Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület szervezésében megrendezett művelődési műsorokban is fellépek. Például a Négyesfogatban, a színpadi vidám jelenetekben, a húsvéti, karácsonyi műsorokban. Novellákat is írok, van már vagy egy kötetre való. A fiókomban őrizgetem őket, mint valami kincset. A doroszlói ME által meghirdetett pályázatra már küldtem írást, de nem jártam sikerrel... — zárja a beszélgetést Csernicsek Ivett.