A kiállítás marketingesei igen jó munkát végeztek, hiszen nagyon sok emberhez elért a híre, rengetegen látogatják, mégis azt gondolom, hogy az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja, s többen léphetnek ki utána egy kis csalódottságérzéssel a nyelvük alatt. Akik rendszeres múzeum- és galérialátogatók, azok láthattak már ennél jobban átgondolt és felépített tárlatokat, így talán számukra lehet a legkevésbé hatásos az élmény, s átverésnek érezhetik a (nem olcsó) belépőjegy befizetését. Viszont akik a füstöt és a felhajtást szeretik, azok valószínűleg elégedetten térnek haza a kiállítás után, egy jó élmény érzetével, hiszen a 360 fokos multimediális része a maga nemében valóban látványos, kényelmes napozószékekből nézhetjük végig, ahogyan megmozdulnak Van Gogh alakjai, virágai, vagy kezdenek forogni a Csillagos éj felhői. Családi programnak szintén kiváló lehet. 

A kiállítás terébe lépve maga Van Gogh fogad bennünket, azaz a 3D-s feje, melyre festményeinek szín- és motívumvilága vetítődik és váltakozik. Egy idővonalon élete fontos eseményeit követjük végig, majd húgairól olvashatunk, akiknek nagy szerepük volt abban, hogy Van Gogh festményei fennmaradtak.

Továbbsétálva azonnal a — talán leghíresebb — napraforgók közé érünk. Természetesen nem eredeti festményeket látunk, viszont közelebb lépve egészen hasonlatosak azokhoz, olyan, mintha valóban festmények volnának, még az ecsetkezelés, a festék csordulása, megvastagodása is megjelenik. A képek mellett elolvashatjuk a napraforgós festmény(ek) keletkezéstörténetét is. Sokan nem tudják, hogy egy tizenegy képből álló dupla sorozatként jöttek létre. Az első négy akkor, amikor Van Gogh öccsével, Theóval élt együtt. A másik, hét képből álló része a híresebb, amikor is vázában láthatjuk a virágokat. Van Gogh szerette a természetet, korai időszakában sok virágos csendéletet festett. A napraforgók jó alanynak bizonyultak színtanulmányokhoz, különösen ami a sárgát illeti. Van Gogh a napraforgó életének mindegyik fázisát egy csokron belül jeleníti meg. Temetésén koporsóját is imádott virágaival díszítették, s emlékére barátja, dr. Gachet napraforgókat ültetett sírjára.

Folytatódik a 3D-s élmény, hiszen megcsodálhatjuk annak a Saint-Paul de Mausole Elmegyógyintézetnek az előcsarnokát, ahol a festő egy ideig kezelés alatt állt, s az egy év alatt több mint százötven festményt készített. A másik megjelenő tér a híres arles-i szobája, valódi bútorokkal, a festményt pontosan lemásolva. Sajnos nem léphetünk be, nem fekhetünk az ágyba, pedig ez a világ más városaiban megengedett. Marad egy fotó elkészítése.

Külön fejezetben foglalkoznak a japán metszetekkel, melyek szintén inspirálták a festőt. Theónak írt levelében így fogalmaz: „Irigylem azt a rendkívüli letisztultságot, ami a japánok munkáiban mindenre jellemző. Soha semmi sem homályos; soha semmin nem látszik, hogy összecsapták volna. Olyan egyszerű a munkájuk, mint a lélegzés, egy alakot néhány magabiztos ecsetvonással alkotnak meg, olyan könnyedén, mint ahogy te a kabátodat gombolod.” Vincent először 1885—86-ban antwerpeni tartózkodása során találkozott japán metszetekkel, ez az ihlet pedig új energiát és stílust kölcsönzött technikájának.

A kiállításnak kétségkívül a leghatásosabb és leglátványosabb eleme a három felvonásból álló vetítés, az első egy virtuális múzeum, élete tanulmányozása: stílusának fejlődését követhetjük végig, öccsével folytatott levelezését is láthatjuk, s azt, hogyan ismerkedett meg a festészettel, hogyan talált rá saját stílusára. A vetített és mozgóképek bemutatják munkáit, a nézők benézhetnek mögéjük, alájuk, föléjük, ránk vetülnek Van Gogh festményei, be van színezve a minket körülvevő négy fal, de a föld is. Ez egy mise en abyme, azaz mű a műben eljárás. A cél ezzel az, hogy kiemelje, amikor a festő megállt egy faluban, élvezettel készített egy sor képet, mely a falu más-más pontjait ábrázolja. A vetítés második része teljes alámerülés, színben és fényben fürdőzés. Leghíresebb műveit teljes környezetükbe ültették át, látjuk, miből készülhetett a festmény — animált varjak, lepkék, madarak, virágok, zenei és hanghatások által kísérve. A harmadik rész A kolostor harca a sötétséggel címet kapta, a művész életének utolsó fejezetét hivatott bemutatni: egy teljesen más stílusú, sötét, homályos hangulat vetül a falakra, hogy kiemeljék azt a visszavonult, hallgatag kedélyállapotot, amelyet Van Gogh a korábbi munkáiban igyekezett elfojtani. Nyugtalanító hanghatások, az őrület kezdete. Hiszen a festő élete nem csak napraforgómezőkön telt, súlyos depresszióval is küzdött. „Szívemet-lelkemet beleadtam a munkába, és közben valahol elvesztettem az eszemet” — idézi a tárlat a festőt. Van Gogh munkája csak a rajta elhatalmasodó idegrohamok idején szakadt félbe. Ilyen krízisben csupán egyetlen alkotás született: egy önarckép. Az 1889 nyarán készült festményen Van Gogh néma, tekintete zavaros. Több mint egy évvel később a művészt hazaengedték, öngyilkosságot kísérelt meg, mellbe lőtte magát. Két nappal később Auvers-sur-Oise-ban érte a halál.

A mai kor emberét sok inger éri, ezért az igényei is változnak. Már nem elegendő csak festményeket nézegetni, egyre gyakoribbak a vetítések, a sokdimenziós élmény, az interaktivitás, így a Van Gogh-kiállításon is külön szoba várta a virtuális valóság kedvelőit, kicsiket és nagyokat, ahol a VR-szemüvegekkel beléphettek a festő világába. Emellett a legkisebbek számára lehetőség nyílt egy Van Gogh-képet kedvük szerint kiszínezni, s természetesen az ajándékbolt is rendelkezésre állt: a Van Gogh festményeivel díszített esernyőtől a vizeskulacsig bármit megvásárolhattunk. Ha szegény Vincent ezt látja a túlvilágról, aki életében csak egy festményt adott el, lehet, hogy mosolyra húzza a száját. De hogy ez a mosoly keserédes, ironikus vagy örömteli-e, azt döntsék el önök.