* Egy tábor végén sok érzelem kavarog az emberben, benned hogyan csapódott le az idei?

— Nagyon jól éreztem magam. Sokat készültünk előtte, s egy kicsit más hangvételű volt az előző évhez képest. Az ideit komolyabb tábornak érzem. Jó volt, hogy volt egy nagy, közös célunk, egy könyv létrehozása, és sikerült elkészülnünk vele. Nagyon jó volt a csapat, dinamikusan tudtunk együttműködni. Pozitívum, hogy volt olyan ember is, aki már tapasztalattal érkezett, így szinte önjáróan csinálta a projektumot, de olyan is, aki még soha nem készített linómetszetet, de őt kisegítették a többiek. Gördülékeny és sikeres tábor volt az idei.

* Azt mondtátok, előtudás nem szükséges, tehát bárki jelentkezhetett. Ennyire könnyen tanulható technikákról van szó?

— Én azt vallom, hogy nem kell művésznek lenned ahhoz, hogy ilyen munkákban, táborokban szerepet vállalj. Annyi előnye van annak, aki egy picit ért hozzá, hogy nem kell neki elmagyarázni például, hogy amikor a linót metszi, akkor tükörképben kell gondolkodni. Mi, a pécsi Drukker nyomdaműhely olyan elven működünk, hogy egy csomó workshopot tartunk, legtöbbször rizográf technikákat használva, és ehhez valóban nem feltétlenül kell sem előképzettség, sem művésznek lenni. A közösségi együttműködés, az, hogy valamit együtt alkotunk, nagyon nagy energia, és így még érdekesebb is, hogy nem vagy annyira lekorlátozva azáltal, hogy, mondjuk, mi az, amit nem szabad. Elképesztően izgalmas dolgok jöhetnek ki, amikor úgyszólván hibáznak az emberek. Tehát előtudás nem kell. Természetesen ha nagyon komoly szinten szeretnénk csinálni, az más tészta. Egyébként szerintem ez a most elkészült könyv is igen komoly lett. Együtt dolgoztunk a táborban mindannyian, és nem feltétlenül kellett hozzá tanár-diák viszony. 

* Dóri, hogyan jut el valaki a gyephokitól a tervezőgrafikáig?  

— Haha! Jó kérdés. Főleg, hogy matekgimibe jár, és emellett heti szinten edz, tagja a balkán válogatottnak. Hát valahogy úgy, hogy rajzolgat az órákon, mint én. Amikor választani kellett, hova menjek középiskolába, nem tudtam dönteni, így lett a matek, de gyorsan kiderült, hogy a legtöbb része nem annyira szívügyem. Szóval, mondhatni, váratlan döntés volt a tervezőgrafika, melyben nagy segítség és motiváció volt Jovančić Miroslav, szerintem nélküle nem volnék ilyen lelkes. A sportnál jobban motivált a művészet. Ráadásul mindig művészkörökben mozogtam, a Cortexbe jártunk, színházba előadásokat nézni, ez lett a komfortzónám, ahonnan néha kiléptem, néha biztonságosan benne ültem. Ez motivált.

* Pécsre kerültél, ahová azóta egyre több vajdasági művész jelentkezik. Vonzzátok egymást?

— Budapest nálam annak idején nem volt opció, nem akartam nagyvárosba menni, ráadásul a MOME mindig olyan emelkedett hangnemben van emlegetve, és nehezebb is bekerülni. Előttem Nagy Nelli és Kincses Endre jártak tervezőgrafika szakra, azóta vagyunk többen vajdaságiak. Hogy vonzzuk-e egymást? Lehet, hogy egy kicsit igen, de az a helyzet, hogy itt Pécsett nagyon szeretik a tanárok azt a felfogást és szemléletmódot, amelyet mi innen, Vajdaságból viszünk. Azt, hogy egy kicsit mindenki manuális, illusztratív. És hogy van egy jó ízlésünk. A suli pedig számomra nagyon sokat adott. Amikor felvettek, el sem hittem, ott álltam, s arra gondoltam, hogy én nem vagyok benne biztos, hogy tudom, mi az a tervezőgrafika. Több osztálytársam már ismerte a különféle programokat, az InDesignt, a Photoshopot, tehát technikai kihívásokba ütköztem, de rögtön kaptam segítséget. Mindent mindig közösen megbeszéltünk. Három év után bekerültem az Arany Rajszög versenyére, majd az Országos Tervezőgrafikai Biennáléra, újabb lökést, visszaigazolást adott, hogy jó helyen vagyok, sokat segített az önbizalmamon a sok pozitív visszajelzés. És persze a Drukker csapata.

* A Drukkert most már másodszor említed, mit kell róla tudni?

— A Drukker egy pécsi közösségi nyomdaműhely, melyet Böhm Gergő és Varga Balázs alapított 2018-ban. Azóta aktív alkotócsoportként működik, magasnyomó, szitanyomó, rizográf- és könyvkötő műhellyel, valamint analóg fotólaborral. Itt régi nyomdamódszerekkel készülnek printek. Egy csomó fabetű van a műhelyben, óriási vasgépek, mint a csillagprés, melyet Oromra is lehoztunk. Több társadalmi-környezeti témával is foglalkozunk, reflektálunk rájuk. Például legutóbb készült egy illusztrációkkal színesített verseskötet egy hontalan férfi halála után, neki ajánlva. Nemrég költöztünk át egy sokkal nagyobb helyre, most lesz egy óriási műhelyünk, külön szitaműhellyel, lesz külön terem az analóg fotós csapatnak, a rizográfnak stb. Hetente összejövünk, ötletelünk, beszélgetünk, nyáron pedig fesztiválokra, táborokba járunk, workshopokat tartunk, de saját művészi projektumainkat is meg tudjuk valósítani itt. Sok tervezőgrafika szakos kapcsolódik be a Drukkerbe, hiszen érdekes lehet számukra ennyi különböző nyomdatechnikát kipróbálni, s máshol nem lenne ilyen könnyű ezekhez hozzáférni.

* Egy évet Lappföldön töltöttél az Erasmusnak hála. Tervezel még visszamenni?

— A pályázat lezárult, ez volt a maximális idő, melyet ott tölthettem. Nagyon jól éreztem magam, sokat tanultam, és elképzelhető, hogy egyszer talán visszatérek, de nem most. Nagyon messze van, s itthon is megvan az én kis kommunám, a családom, a barátok, nem akarok annyira messze menni, hogy ne lehessen rám számítani vagy én ne számíthassak emberekre. Nekem szívügyem Vajdaság, szóval túl messzire biztosan nem fogok menni. Legalábbis hosszú időre biztosan nem.

* A fényfestés a másik olyan dolog, amelybe most már egy ideje jobban beleástad magad, pároddal, Tokodi Krisztoferrel a Malmot is kicsinosítottátok, animált képek vetültek az oldalára. Ma már külön művészetként kell kezelni a fényfestést?  

— Azt hiszem, elég nagy jövője van a fényfestésnek, s ezt akkor éreztem meg igazán, amikor néhány éve bekerültem a vetítők közé a Pécsi Fényfesztiválon. Itt az én munkámat is kivetítették, egy pályázatnak köszönhetően ugyanis bekerült, és katartikus élmény volt ekkorában látni a kis illusztrációmat. Nagyon beszippantott a dolog. És van egy jó csapat mellettem, Tóth Barnabással és Krisztoferrel sokat segítettünk egymásnak a Malmon. Nem feltétlenül tudnám eldönteni, miként definiálnám magam, azazhogy hol a határ fényfestés és grafika között. Mindenképp szeretnék még jobban elmélyülni a fénnyel festés művészetében. Sok technikai lépcsőfok van még, melyet meg lehet mászni, és sok mindentől függ a vetítés, akár attól is, hogy milyen messzire tudod vinni a vetítőt. Mi a fiúkkal ezzel kísérletezünk, s egészen jól haladunk szerintem.

* Az öreg malmon táncoló soklábú disznó is ezt bizonyította. Akkor most nyár végéig pihenés vár rád, vagy jön a következő tábor?

— Van még néhány projektum, de helyszínre már nem megyünk, úgyhogy ebből a szempontból igen, most lesz egy kis pihenés, otthon fogok dolgozni a gép előtt. Ezenkívül most jön az utolsó évem, le kell diplomáznom, így a fő tervek között ennek előkészítése szerepel. Ha minden jól alakul, a jövő évi Malmon ezt is látni fogja majd a közönség egy nagyobb lélegzetvételű fényfestésként, tehát túl sokat pihenni nem fogok, de egyáltalán nem bánom, mert izgalmas munkák várnak rám.