Az óbecsei belvárosi katolikus temetőben felállított kopjafánál koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeztek november 1-jén az 1944/45-ös ártatlan áldozatokra. Értük ft. Fuderer László mondott imát.

Alkalmi beszédében Kiss Igor, a községi képviselő-testület elnöke, köszöntve az 1944/45-ös ártatlan áldozatok hozzátartozóit és minden megjelentet, Márait idézte.

„Még azt hiszed, élsz?... Valahol… És ha máshol nem is,

Testvéreid szívében élsz? … Nem, rossz álom ez is.

Még hallod a hörgő panaszt: »Testvért testvér elad…«

Egy hang aléltan közbeszól: »Ne szóljon ajakad…«

Egy másik nyög: »Nehogy, ki távol sír e nemzeten…«

Még egy hörög: »Megutálni is kénytelen legyen.«

Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől: miért?

Vagy: »Rosszabb voltam, mint ezek? magyar voltál, ezért.«”

Az 1944 őszén mártírhalált halt Petrányi Ferencz apátplébánosról is ejtett néhány szót.

— Emléke kitörölhetetlen, velünk maradt a tanítása, a példája, a szelleme, ahogy itt maradtak velünk mindazok, akiket azért végeztek ki azokban a napokban, mert magyarok voltak. November 1-jén minden évben találkozunk itt, az óbecsei belvárosi nagytemetőben. Valamennyien gyertyát gyújtunk, virágot viszünk, imát mondunk el, szeretteink, hozzátartozóink sírjánál. Mi vagyunk a szerencsésebbek, hiszen teljes bizonyossággal tudjuk, hogy hol nyugszanak halottjaink. Sajnos vannak közöttünk, akiknek ez sem adatott meg. Akiknek apja, nagyapja, rokona, ismerőse jeltelen sírban fekszik valahol, lehet, éppen a mai városi színház alatt, vagy valahol a Tisza-parton, vagy a város más pontján. Ma áldozatainkra, mártírjainkra emlékezünk. Évek óta, a magyar—szerb történelmi megbékélés jegyében, együtt emlékeznek velünk a szerbek is. És ennek külön üzenete van. Együtt emlékezni egyenlő a beismeréssel, a tisztelettel és a megbékéléssel. Egyenlő azzal, hogy kimondjuk: nincsenek bűnös nemzetek, csak bűnös egyének. Egyenlő azzal, hogy nemzeteink között sokkal több olyan pont van, amely összeköt bennünket, mint amely szétválaszt. Az összekötő pontokat kell erősíteni, hangsúlyossá tenni közös boldogulásunk érdekében. Tisztelet az áldozatoknak. Áldozatukból fakadjon áldás. Nyugodjanak békében — fejezte be alkalmi beszédét Kiss Igor.

A megemlékezést a Stefaniga Ottília által vezetett óbecsei Schola Cantorum Énekkar, valamint Gál Noémi és Deák Evelin szavalók tették ünnepélyesebbé. Az önkormányzat, a Magyar Nemzeti Tanács, a községi képviselő-testület, a Vajdasági Magyar Szövetség, valamint a civil szervezetek és intézmények képviselői koszorúval, virággal és gyertyagyújtással emlékeztek a kopjafánál az 1944/45-ös ártatlan áldozatokra. A temető megtelt ismerősökkel, rokonokkal, óbecseiekkel és Óbecsére érkezőkkel. A sírok virágpompában úsztak. A nap sugarai átsuhantak a még levelektől díszes fák lombjai között, mintha seregszemlét tartanának a temetőt emlékezve járók felett.

„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek                                   

Hiába szállnak árnyak, álmok évek”

(Juhász Gyula)