Ezért harcoltunk
- Most a béka ama testrésze alatt tanyázunk
Normális ember nem várhatott semmi jót attól, amit Miloševiæ művelt teljes hatalomátvétele előtt. Ti. a kosovói ütközet, azaz a rigómezei csata 600. évfordulójára többszázezres tömeget trombitáltatott össze a Gazimestanra, hogy megünnepelje ezt, a szerb nép szempontjából fontos eseményt. Normális ember ugyanis az ilyen évfordulókon nem ünnepel, hanem gyászmisét mondat. S hogy ez csakugyan ünnep lehessen, elhangzott, hogy itt a szerb seregek tulajdonképpen nem szenvedtek vereséget, hanem győztek, mivel a síkon több volt a török tetem, mint a szerb. Mintha bizony ezután akadt volna az országban erő, amely feltartóztatta volna az oszmán seregek lassú, de biztos haladását Európa belseje felé...
Persze, mindebből nem keletkezhetett semmi jó. A vezér előbb az egykori Jugoszláviát akarta centralizálni a német föderalizmus mintája alapján- ami már azért sem volt megvalósítható, mivel ott minden tartományban németek élnek, itt pedig a köztársaságok nagyobb része egyben nemzetállam is volt. Aztán nagy Szerbiát akart, kijelentve, hogy ő és a szerbek talán nem tudnak jól dolgozni, de ,,verekedni' azt igazán tudnak. Most ott tartunk, hogy ahol a vezér hódító útjára indul, ott omlik össze még az is, amit egykor joggal lehetett Szerbiának nevezni. No de nem a történelmi tényekkel kívánok foglalkozni, hanem az események következményével, amit nyugodtan nevezhetünk gazdasági csődnek. Ehhez azokat a statisztikai adatokat használom fel, amelyeket az Országos Statisztikai Intézet publikált, tehát nem titkosak. Eszerint a keresetek átlaga az egykori Jugoszláviában 800 német márka, azaz 400 euró körül mozgott: Vajdaság, Horvátország és Szlovénia ennél többet, a többi köztársaság és tartomány ennél kevesebbet valósított meg. Ahogy annak idején a Dunától és a Szávától délre fekvő (Kosovón kívüli) területet nevezték: szűkebb Szerbiában az átlag 750 német márkára, azaz 380 euróra rúgott. Innen azután megindult a zuhanás és 1993-ban 21 (huszonegy) márkánál, azaz alig több mint 10 eurónál tartottunk. Keserves kínlódással 2006-ban 260 euróra kapaszkodtunk, ami a horvátországi átlagnál 390, a szlovéniainál pedig 502 euróval kevesebb. Ebben számunkra, vajdaságiak számára, talán nem is az a legtragikusabb, hogy olyan sokat vesztettünk és kénytelenek vagyunk elfogadni a szerbiai átlagot, hanem az- amiről lapunk legutóbbi számában írtam-, hogy azt sem tarthatjuk meg magunknak, amiért megdolgoztunk: a Szerbiában megvalósított jövedelem 40 százalékát, hanem eggyel KELL BEÉRNÜNK!
Ilyen adatok birtokában rettenetesen arcátlanul hangzik a szocialisták és a radikálisok (sőt egyes kormánypártiak) kijelentése, miszerint nincs olyasmi, amit Szerbia el nem érhet, amit Szlovénia elért. Mit lehet erre mondani? Szlovénia tagja az Európai Uniónak, Horvátország pedig annak küszöbén áll. Miközben mi óriásit zuhantunk, ez a két ország folyamatosan fejlődött-Horvátország még a háborúk idején is tudott felmutatni némi javuló tendenciát. Ebben a két országban először rendezték a birtok- és tulajdonviszonyokat, majd ezután fogtak hozzá a magánosításhoz, s ebben nem a fáradt hazai tőke játszotta a főszerepet, hanem a friss, a mobil, a közvetlenül felhasználható külföldi. Nálunk a birtokviszonyok rendezetlenek, a magánosítások alkalmából a hazai újgazdagok kerültek előtérbe és a hatalomnak esszébe se jutott utánanézni, honnan a pénzük, fizettek-e adót megnőtt jövedelmük, pontosabban: vagyonuk arányában. Sőt még bankkölcsönt is kaptak! Tettük tehát rohamosan gyengülő dinárjainkat egyik zsebünkből a másikba.
Lássunk még némi statisztikát!
Szerbia 7,5 millió lakosa (persze, Kosovo nincs benne) évente 6,5 milliárd eurós külkereskedelmet valósít meg, Horvátország 4,4 millió lakosa 14,3, Szlovénia 2 milliós lakossága pedig 18,7 milliárdot! Ezekhez az adatokhoz szinte nem is kell kommentár, hiszen önmagukért beszélnek és darabokra törnek minden nemzeti-nacionalista légvárat. No persze, ha az ilyen melldöngető egyedek hajlandók egyáltalán meglátni a számokat és megérteni azt, amiről szólnak.
De hogy visszatérjek az alcímben jelzett szervhez: közlök még egy párhuzamot, amiből az is kiderül, hogy akik a nagy változások idején messze mögöttünk tartottak, utolértek, sőt el is hagytak bennünket. Ebben az sem vigasztaló, hogy az egykori Jugoszlávia két köztársasága még mögöttünk kullog, már csak azért sem, mert alacsony inflációs rátájuk azt vetíti előre, hogy a keresetek tekintetében is hamarosan elénk kerülnek. Tehát: a keresetek átlaga Szlovéniában 762 euró (inflációja 2,3 százalék), Horvátországban 650 euró (3,6), Bulgáriában 330 euró (6,5), Szerbiában 260 (17,7), a Boszniai Szerb Köztársaságban 258 (4,1), Romániában 240 (8,6), Montenegróban 217 (1,8) és Macedóniában 205 euró (3,2).
Ha továbbra se tér észhez vezetésünk, ha tovább huzakodik Európával és Hágával, ha nagy nemzeti hősünk továbbra is túszként tartja fogva országát és népét, amelyért ,,harcolt', azaz ,,verekedett'- aligha mászunk ki onnan, ahol vagyunk.