home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Ez az én világom!
Horváth Ervin
2017.02.20.
LXXII. évf. 7. szám
Ez az én világom!

A magyar kultúra napja alkalmából a felvidéki székhelyű Palócz Társaság évről évre meghirdeti esszéíró pályázatát a Kárpát-medence fiataljai részére. Az idei versenyen a zentai Emlékiskola 7. b osztályos tanulója, Horváth Ervin különdíjban részesült. Az alábbiakban az ő munkáját közöljük.

„Itt születtem én, ezen a tájon,
az alföldi szép nagy rónaságon,”
  (Petőfi Sándor)

Mi, emberek ragaszkodunk a szülőföldünkhöz, hisz onnan erednek az első emlékeink. Természetesnek vesszük az ott uralkodó éghajlatot és növényzetet. Számunkra megszokott a síkság, az Alföld, nem lepődünk meg, ha a városból kiérve jó messzire el lehet látni.

Zentán születtem, abban a városban, amely a Tisza folyó jobb partján fekszik. Településünk Vajdaság északi részén helyezkedik el, jó minőségű termőföldekkel körülvéve. Számomra nagyon kedves a folyó, szeretek minden vízzel kapcsolatos sportot. Zenta elsősorban mezőgazdasági város, de az ipara is fejlett.

A város többnemzetiségű, a teljes lakosság száma körülbelül 19 000 fő. Legnagyobb számban magyarok lakják a települést, de élnek itt szerbek, horvátok, montenegróiak, albánok és más nemzetiségűek is. Az utóbbi években sajnos nagyon sokan elhagyták a várost, és külföldre költöztek a szebb és jobb jövő reményében.

Zenta történelme 1216-tól ismert, ekkor említik először a települést egy oklevélben. Városunk az idei évben ünnepelte fennállásának 800. évfordulóját. A legrégebbi iratokban Zyntharew néven szerepel. Itt mindig egy jelentős tiszai átkelő volt. Erre utal nevének egyik formájában a „rew” elnevezés is. Ez az átkelőhely nagyban kihatott a város fejlődésére. Zenta 1506-ban kapott szabad királyi város rangot II. Ulászló királytól. Ekkor nyerte el a címert is, amely a mai napig megmaradt. A címeren a hal és a búza található, amely a fejlett halászatra és mezőgazdaságra utal. Városunkat ma magyarul Zentának, szerbül Sentának hívják. Zenta történelmi város, legalább 800 év mozgalmas és tragikus múltja teszi történelmivé. 1526-ban a törökök elfoglalták és feldúlták a települést. Az oszmán uralomnak a zentai csata vetett véget 1697-ben. Az eseményt a világtörténelemben is számontartják, Savoyai Eugén francia származású herceg az osztrák hadsereg kötelékében döntő fontosságú vereséget mért a török seregre városunknál. Mi, zentaiak büszkék vagyunk településünk gazdag történelmére és múltjára.

A városképet a település mellett hömpölygő folyó határozza meg. Egyik legismertebb látványossága a Tisza-partra néző gesztenyesor, amely virágzáskor gyönyörű látványt nyújt. Kedvelt sétahely, bal partján a várossal szemben homokos, strandolásra alkalmas hely található. Erdős partszéle kirándulásokra és táborozásra alkalmas. A főtéren és a főtértől a Tiszáig vezető utcákban találhatók a legjelentősebb intézmények: a szecessziós stílusú városháza és tűzoltólaktanya, a színház és a bíróság épülete, a gimnázium, a múzeum, a történelmi levéltár, a Royal szálloda. A város nevezetessége még a Zentai Csata Emlékkilátó, amely a városháza tornyában található. A csatával kapcsolatos makettel, festményekkel, képekkel, falra festett térképekkel ismerkedhetünk itt meg. Én már többször jártam a kilátóban. Szerintem a város panorámája este a legszebb a városháza teraszáról. A központban van a piac és a legfontosabb üzletek. Távolodva már csak lakóházakat találunk, a város szélén pedig ipari zónákat.

Ahogy belenőttünk az itteni tájba, úgy illeszkedtünk bele a minket körülvevő társadalomba. Soknemzetiségű közösségben élünk. Az egyes népcsoportok kultúrája hatással van a többiekére. Sokszor hallhatunk az utcán a miénktől eltérő beszédet. Az iskolában, ahova járok, több nyelven folyik az oktatás. Mindennap találkozunk más nyelvet beszélő gyerekekkel. Gyakran töltjük együtt a szabadidőnket, együtt sportolunk vagy közösen lépünk fel valamilyen rendezvényen. Legkönnyebben játék közben tanulhatunk egymás kultúrájáról.

Jó és érdekes más emberek kultúráját megismerni, legyen szó vallásról vagy ünnepekről. Sok szót és kifejezést sajátíthatunk el egymás nyelvéből. Sokáig nem tudtam, hogy Magyarországon miért nem értenek egyes szavakat, amelyeket mi naponta használunk. Később megtanultam, hogy ezek csak Vajdaságban elterjedtek, hiszen szerb nyelvből átvett kifejezések, amelyek számunkra természetesnek tűnnek. A különbségek az étkezési szokások terén is jelen vannak. A velünk együtt élő, más nemzetiségű emberek szívesen fogyasztanak paprikás krumplit, halászlevet, pörköltet vagy gulyáslevest. És mi is épp annyira szeretjük a csevapot, a pljeskavicát, a gyuvecsot, a töltött sült paprikát.

Addig jó, míg tisztelni tudjuk egymást, és egy asztalnál tudunk ülni. Az ilyen közösségek sajnos számos veszélyt is rejtegetnek. Van, amikor a megbecsülés helyére a gyűlölet kerül. A különbségek, amelyek addig pozitívak voltak, minden rossz okozójává válnak. A környezetünkben még frissek az emlékei az ilyen tömeges gyűlöletnek. Fontos, hogy a sokszínűségre értékként tekintsünk, és ne olyan valamire, ami elválaszthat bennünket. Városunkban született az egyik legnagyobb szerb irodalmár, a szerb himnusz szerzője, Jovan Đorđević. Ugyanúgy városunk szülötte még Thurzó Lajos délvidéki költő, és számos híres ember. A kiemelkedő személyek előtt szobrok állításával tisztelgünk, és igyekszünk a más nemzetiségűek kultúráját és hagyományát is megbecsülni.

Hasonlóan van ez a híddal is, amely összeköti a két folyópartot. A folyó két partján élő emberek ősidők óta törekszenek arra, hogy kapcsolatba lépjenek egymással. Eleinte tutajokat, csónakokat építettek, és így keltek át a folyón. Később már hidakat is tudtak tervezni és alkotni, így a közlekedés, a kapcsolattartás is könnyebb lett. Zentán az első híd 1873-ban épült, a mai vashidat pedig az 1960-as évek elején adták át.

Ahogy a folyópartokat összekötik a hidak, úgy kötik össze a különböző nemzetiségű embereket a nyelvek. Az emberek a nyelvek segítségével tudnak kapcsolatot teremteni egymással, így tudnak új információkhoz jutni. Régebben az idegen nyelvek tanulása, ismerete sokkal természetesebb volt, mint ma. Az emberek idegen városokba, országokba mentek mesterséget tanulni. Mikor visszatértek, a szakmai tudás mellett nyelvtudással is gyarapodtak, megismerték egy idegen hely szokásait. Ezzel gazdagabbak lettek. Teljesen jogosan mondják, hogy minden új nyelv elsajátítása egy új ablakot nyit meg a világra.

A szüleimtől és a nagyszüleimtől tudom, hogy a közelmúlt sajnálatos eseményei ezeket az értékeket rongálták meg. Az emberek eltávolodtak egymástól. Furcsa tapasztalni, hogy a fiatalok szívesebben tanulnak világnyelveket, miközben nem akarják elsajátítani szomszédaik anyanyelvét. Sajnos ez a felfogás az előbb említett hidakat rombolja le, és újra kell őket építeni.

Hatalmas érték minden város kulturális és nyelvi sokszínűsége, igyekeznünk kell ezt minél hosszabb ideig megőrizni. Szeretem a szülővárosom, és ha egyszer elkerülnék innen, nagyon hiányozna minden szeglete. Hiszen: „Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született” (Tamási Áron).


A nyitóképen a szecessziós stílusú városháza épülete, tornyában a kilátóval (Herédi Krisztián felvétele)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..