Emléktábla az utolsó bánáti regösnek

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Emléktábla az utolsó bánáti regösnek

Pozsár Tibor és Maros Antal a Nagyságos Fejedelem és Cs. Simon István emléktáblája alattCs. Simon István-emléknapot rendezett a hétvégén Csókán az áprilisban 65. életévében elhunyt író, költő, újságíró nevét viselő baráti társaság és a Rákóczi Szövetség észak-bánáti tagozata. A program a hel...

Pozsár Tibor és Maros Antal a Nagyságos Fejedelem és Cs. Simon István emléktáblája alatt

Cs. Simon István-emléknapot rendezett a hétvégén Csókán az áprilisban 65. életévében elhunyt író, költő, újságíró nevét viselő baráti társaság és a Rákóczi Szövetség észak-bánáti tagozata.
A program a helybeli Szentháromság római katolikus templomban Rákóczi Ferenc Nagyságos Fejedelem és Cs. Simon István tiszteletére közös hálaadó szentmisével kezdődött, amelyet Pósa Gyula szajáni plébános közreműködésével Mellár József esperesplébános celebrált. A bensőséges ünnepség a templom udvarában folytatódott, ahol Pozsár Tibor, a Rákóczi Szövetség észak-bánáti tagozatának az elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és kiemelte Cs. Simon Istvánnak a bánáti magyarság sorskérdéseiben vállalt írói és közéleti szerepét. Maros Antal a Cs. Simon István Baráti Társaság nevében emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt, amikor a Nagyságos Fejedelem emléktábláját avatták, még senki sem gondolta, hogy a következő húsvétkor Pista már nem lesz a barátai között. Most az ő arcképe is odakerült fekete márványba vésve a falra, az általa sokat áldott és dicsőített II. Rákóczi Ferenc mellé.
- Minden evilági jótól megfosztva, magányosan bukott át a mennyország tornácán, és megkapta a legtöbbet, a halhatatlanságot, amire sohasem áhítozott. Kisebb, de nemesebb dolgok voltak azok, amelyek után vágyódott: Aranyhalra a Karasba, vagy csak egy önálló újságra a Bánátnak, a nagynak, az igazinak, a trianoni ceruzával oly ocsmányul nem széjjelkaszaboltnak. Egy csokor sóvirágot, méltányosságot és egy oldatlan kévét, itt a végek végén, mert törékeny a vessző magában, mert törékeny az ember társak nélkül, bajtársak nélkül, mert törékeny a nemzet megosztottan, a vihogó hiénakutyák gyűrűjében - mondta Maros Antal, majd így folytatta: - Elment az utolsó bánáti regös, elballagott a csanádi úton. Végigsétált a már csak emlékekben homályosuló terjáni főutcán, megállt a Kúti Marci bátyám háza előtt lévő kifolyókútnál, nagyot ivott annak mézédes, gyermekkort idéző csodavizéből, hatalmas öklével megtörölte kunkard vágta homlokát, majd elindult a csillagok felé.
Gondolatait azzal az üzenettel fejezte be, hogy határok csak a térképeken vannak, a nemzet szívében nem szabad élnie a piros vonalnak, mert egy a nemzet Kassától Csókáig. Ezután felkérte Dudás Károlyt, a VMMSZ elnökét és Pozsár Tibort, hogy a terjáni harang kongása közepette leplezzék le Cs. Simon István emléktábláját. Az alkalmi műsor és a kegyelet virágainak az elhelyezése után a jelenlévők mécseseket gyújtottak.
A Művelődési Házban megtartott emlékest közönsége felvételről hallhatta, hogyan tolmácsolta Cs. Simon István saját verseit és kisprózáit. Az ihletett összekötő szöveget Búzás Erika írta és olvasta fel. Az összeállításban felléptek a Móra Ferenc Művelődési Egyesület irodalmi csoportjának tagjai: Hajnal Dorottya, Dupák Eliza, Kocsmár Réka, Szabó Regina, Búzás Lívia, Joó Mónika, Tápai Tibor szavaló, a Csalogány asszonykórus, a Rákóczi férfikórus, Lévai Piroska és Jegercsik Mária pedig Zónai Zoltán és Cöndör Csaba kíséretében népdalokat adott elő.
Cs. Simon István maga vallotta: ,,Voltak olyan témáim, amelyek makacskodtak, nem lehetett félretenni őket. Volt néhány olyan sor, amely éjszaka is felkeltett. Azt akartam elmondani, ami a legmélyebben érintett vagy bántott.” Most, amikor újra meghallgattuk ezeket a fájdalmas szövegeket, ismételten megállapítottuk: sikerült, Pista. Terján és a Bánság viharsarka valamennyi tanyájával, dombjával, erdőjével, hídjával, szikes talajával és sóvirágával bevonult az irodalomba, és örökké él. Veled együtt. Igaz, hogy a bánáti táj nélküled már nem lesz olyan, mint volt, de mi, az utánad jövők, megfogadjuk az intelmedet: aki egyszer felveszi a kolompot, annak kongatnia, ráznia kell azt - élete végéig.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink