Embert hangjáról, arcáról...

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Embert hangjáról, arcáról...

Somlyó Zoltán valamikor nagyon régen, a Színházi Életben megjelentette Az alvó színház című versét. Ebből idézünk: ,,Hallod az álom mély leheletét? Kőkriptában, hogy senki se lássa/Tisztul az Arc száz hajszálnyi vonása/hogy új életet intsen majd feléd'. Magam sem tudom, miért, de a szabadk...

Somlyó Zoltán valamikor nagyon régen, a Színházi Életben megjelentette Az alvó színház című versét. Ebből idézünk: ,,Hallod az álom mély leheletét? Kőkriptában, hogy senki se lássa/Tisztul az Arc száz hajszálnyi vonása/hogy új életet intsen majd feléd'. Magam sem tudom, miért, de a szabadkai születésű Gubás Csillát Arcként látom, száz hajszálnyi vonással, ahogy kedves, behízelgő hangon, inkább csak úgy, befelé mosolyogva közli velünk a híreket a Duna Televízióban, s mindig tisztább és tisztább lesz az arc. De nem hallom ilyenkor az álom mély leheletét, Gubás Csilla ébren tart. Ő az, akit ,,nagyon szeretünk', Csilla a ,,földink', Gubás Ágota nyugdíjas újságíró-szerkesztő-lektor - évekig a Szabadkai Rádió magyar műsorainak a főszerkesztője is volt és Gubás Jenő - ugyancsak nyugdíjas - ismert társadalmi aktivista, közíró és orvos gyermeke. Csilla tisztelettudón adja vissza a sorokat, betűket, a híranyagot nekünk, szépen, szabatosan, de azért a ,,tisztelettudón' van a hangsúly.
Szabadka utcáin ritkán látjuk. A múltban sohasem szólaltattuk meg. Onnan üzen nekünk, a Duna Televízió képernyőjéről. Gubás Csilla az értékvesztésekben tévelygő kor lehetséges (és szükséges) normáit akarja érzékeltetni hallgatóságával, nézőivel. Hitelesen teszi, méltón a hivatásához. Nos, ,,összehoztam' egy interjút Gubás Csillával, ismerjük meg közelebbről.
- Mondhatjuk-e azt, hogy ön rátalált a ,,testhezálló' hivatásra - és hogyan sikerült ez?
- Azt, hogy testhezálló-e, nem tudom. Én jól érzem magam a bőrömben, amikor a munkám végzem. És nemcsak a híradó vezetésekor, mert szinkronizálni, hangot ,,alámondani' és a rádióban bemondani is szoktam. Régebben, amikor még nem volt feltétel, hogy aki híradózik, más műsorban nem dolgozhat, akkor nagyon élveztem riportokat készíteni, háromórás élő műsort vezetni vagy csak a sima ,,bemondóskodást'. Ezt azért is szerettem csinálni, mert nagy filmrajongó vagyok. A stúdiókban jól érzem magam, de a körítés, a menedzselés, az önreklám nem megy nekem. Pedig kellene, főleg a mai médiában. Éppen ezért nem tudom, hogy jó-e, amit teszek, mennyire tűnik hitelesnek (én belülről annak érzem), így kell-e ennek festenie? Persze, leveleket, visszajelzéseket kapok a nézőktől, a nyelvtanárok is elégedettek velem, de az összhatásról nem tudom, mi a szakma véleménye, nálunk a Duna TV-nél nincs ilyen jellegű értékelés.
- A televízióban megtalálta az egyensúlyt lelkivilága és vállalt munkája között?
- Talán inkább a média talált rám. Az iskolában a magyar nyelv és irodalom volt a kedvenc tantárgyam, annyira, hogy magyartanárnőnek készültem. Versmondó versenyekre jártam az általános iskolában, majd a gimiben kétszer is ott voltam a középiskolások óbecsei művészeti vetélkedőjén, először egy humoreszkkel, majd egy iskolai dolgozatra írt novellával. Kulesevity Ágnes és Hózsa Éva tanárnőknek köszönhetek mindent. És természetesen az otthoni hatalmas könyvtárunknak és szüleimnek, hogy megszerettették velem az olvasást. Persze, mivel édesanyám rádiós volt és külön szívügyének tekintette a szép magyar beszédet, ezt ápolta a hivatásában is, én már pici koromtól, a mesehallgatással magamba szívtam a helyes kiejtést, hangsúlyt. Az akkori sokszor lényegtelen, hamis tananyag mellett nagyon jó tanáraink voltak, akik egy olyan erős osztályt tudtak kinevelni, amely szétszóródva a világban mindenféle műfajban elismertek. Tizenévesen a Soltis Gyula vezette FI-FI-ben (a Szabadkai Rádió ifjúsági műsorában) próbáltam a magam módján megváltania világot. Ez egyfajta önbizalom-növelő önerősítő tréning is volt, ami nagyon rámfért. Eléggé bizonytalan voltam a pályaválasztásban, s végül noha két ötössel felvettek az újvidéki bölcsészkarra, szüleim tanácsára megpróbáltam az orvosi egyetemet is. Budapestre kerültem a fogorvosi karra tanulni. A fogorvosi karon gyorsan rájöttem, hogy ez nem az én világom, így 1992-ben negyedévesen jelentkeztem a határon túliaknak, határon túliakkal induló Duna TV-be. A többrostás fordulók és a kéthetes gyorstalpaló oktatás után bekerültem a 11 fős bemondócsapatba, ahol én voltam az egyedüli délvidéki. Közben elvégeztem az egyetemet, sőt megszereztem a fogorvosi diplomát. Három évig dolgoztam fogorvosként a TV mellett, de győzött a TV.
- Őriz-e emlékeket Szabadkáról?
- Gyerekként nekem az akkori Jugoszlávia azt az örömöt jelentette, hogy a nyarakat nemcsak a Tiszánál tölthettem, hanem természetesnek tűnt, hogy a dalmát, a horvát vagy a montenegrói tengerpartra is mehettünk, télen pedig az iskolával síelni jártunk Szlovéniába, Boszniába. 1985 és 1989 közötti időszakban voltam kamasz, gimnazista és ebben az időszakban már olyan zenét hallgattunk, olyan filmeket láthattunk, amit a többi szocialista országban el sem lehetett képzelni. Persze, akkori fejjel ennek a korszaknak a titói érából megörökölt kirakatjellegét - a háttérben a nagy eladósodással - még nem fogtam fel. A TV-ben is volt egy éjszakai sáv már nem tudom melyik adón), ahol igényes filmeket vetítettek, amelyeket a mai napig nem tudok beszerezni.
- Ön szerint milyen a jó televízió?
- Milyen a jó televízió? A Duna TV szlogenje nagyon találó értékadó. Mint mindenben, az igényes, szép dolgokat szeretem és ez nem egyenlő a pénzzel. Szegény ember is lehet igényes, kevés pénzből is születhet értékes dolog. Emellett legyen mondanivalója, legyen szórakoztató, elgondolkodtató. Ami a legnehezebb, legyen objektív. Azt hiszem, mindez megtalálható a Duna Tévében, s emellett számomra még családias is, hiszen úgyszólván a kezdetektől ott vagyok.
- A családjáról...
- Majdnem betöltöttem a harmincat, amikor férjhez mentem, és tíz hónapra rá megszületett a kislányunk, akit, remélem, hamarosan további lány vagy fiú követ. Sokat kerestem, nehezen találtam rá az igazira, de megérte kivárni. Nekem is meg kellett érnem valamennyire ahhoz, hogy helyt tudjak állni a hétköznapokban. A szingliség a XXI. század szörnyű hozadéka, jobban mondva a média által is felkapott, modernnek és követendőnek beállított ,,trend', amely azt sugallja, hogy más tempóban, más környezetben, más értékrend szerint élnek a mai ,,nagymenők'. Ez hazug sugallat, s távol áll az örök emberi értékektől, a házasság, a család, a szerelem, a szeretet világától. A szingli életmód hívei azt hiszik, hogy csakis így tudják megvalósítani önmagukat, ha nem kötődnek szorosabban senkihez. De az ember társas lény, s éppen a közösség (amelynek a legkisebb, de legerősebb sejtje a család) tud igazi alapos, hátteret adni az önmegvalósításhoz (is), mint ahogy minden máshoz. Ennél a kérdésnél hiányzik legjobban szülővárosom, Szabadka, a kisvárosi, de nem kispolgári életmód. A férjem sem budapesti, ő is vágyott a ceglédi otthon és kisközösség meghittségére, s éppen ezért, amint alkalom (s kölcsönfelvételi) lehetőség nyílt rá, kiköltöztünk Szentendrére, vállalva a napi ingázást, autózást Budapestre, de megéri, mert megpróbáljuk megteremteni a ,,fészekrakáshoz' szükséges otthonosságot. Példádul a kis utcánk végében van a napközi, ahová Lili lányunkat visszük, aki csodálatos kis közösségre lelt egy olyan óvodában, ahol a kis- és nagycsoportosok együtt vannak, a szülőket is behívják e pici közösség életébe (pl. együtt voltunk a skanzenben vagy kimentünk a piacra stb.), vagyis már ő is kötődik a családján kívül egy másik közösséghez, érzelmileg is. Ezekben a kis közösségekben a kölcsönös egymásra figyelés és szeretet hajszálerei táplálhatják csak igazán a nagyközösség életét is...
- Köszönjük az interjút!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Embert hangjáról, arcáról...
Körkép
  • -kzs-
  • 2012.08.08.
  • LXVII. évfolyam 32. szám
Embert hangjáról, arcáról...
Körkép
  • Dobai István ludasi plébános, a szabadkai egyházmegye szeretetszolgálatának elnöke
  • 2012.05.16.
  • LXVII. évfolyam 20. szám
Facebook

Támogatóink