Eltúlozzuk-e?

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Eltúlozzuk-e?

Mármint a vajdasági magyarok ellen elkövetett atrocitások, sérelmek, kilengések, zaklatások, esetleg bűncselekmények -- nevezze mindenki úgy, ahogyan a szemlélete és a lelkiismerete diktálja -- felemlegetését és jelentőségét. Ez a nagy kérdés mostanában. Mert esetek -- mondhatjuk egyszerűen így is -...

Mármint a vajdasági magyarok ellen elkövetett atrocitások, sérelmek, kilengések, zaklatások, esetleg bűncselekmények -- nevezze mindenki úgy, ahogyan a szemlélete és a lelkiismerete diktálja -- felemlegetését és jelentőségét. Ez a nagy kérdés mostanában. Mert esetek -- mondhatjuk egyszerűen így is -- vannak, eddig mindenki eljutott, ezt már senkinek sincs bátorsága letagadni, a vélemények ,,csak” abban térnek el, hogy mekkora számban léteznek, és mi számít nemzeti alapú incidensnek. Meg hogy ki kell-e teregetni azokat ország-világ előtt, szükség volt-e a probléma nemzetközisítésére. Vagyis a lényegben.
Kívánják-e vagy sem a nyilvánosságot, de a témával kapcsolatban most már a szerb politikusok is kénytelenek a véleményükkel előhozakodni. Persze, elsősorban nem önszántukból, hanem mert megkérdezik, felszólítják, sőt néha szinte már felelősségre vonják őket. Nem akárkik és nem akárhol. Például Boris Tadiæ szerbiai elnököt a legutóbbi budapesti látogatásán. Aki arra nyilván felkészült, hogy a vajdasági etnikai alapú incidenseket megemlítik a vendéglátói, de arra nem, hogy a szomszédos országban folytatott tárgyalásain ez szinte minden mást lesöpör az asztalról. Hogy ez jó-e vagy rossz? A Magyar Hírlap publicistájának a soraiból -- aki mellesleg délvidéki származású -- azt olvashattuk ki, hogy erre nem volt feltétlenül szükség, illetve a magyar kormány tagjai nem ,,a megfelelő személlyel keménykedtek”, ráadásul olyannal, aki ,,nem biztos, hogy megérdemelte”. Lehet, de mi, akik a saját és a gyermekeink bőrén tapasztaljuk az itteni helyzetet, és nem a budapesti páholyból nézzük, másként gondoljuk. Minden alkalmat meg kell ragadni, ki kell használni a nyilvánosság bevonására. Természetesen azt mi sem szeretnénk, ha a ,,sorsunk” olcsó kampányfogássá válna az anyaországi politikusok cselekedeteiben. Csak akkor beszéljenek rólunk, ha valóban úgy is gondolják, és ne azért, hogy ezzel esetleg növeljék a megtépázott népszerűségüket.
Meghallgatást szerveztek Brüsszelben is, az Európai Parlament délszláv ügyekkel foglalkozó testületében. Ahol az emberi jogi és kisebbségi miniszterünk kimondottan részrehajlónak, eltúlzottnak és valótlannak minősítette azokat az állításokat, amelyeket a vajdasági magyar és horvát politikusok hangoztatnak. Belpolitikai okokból eltúlozzák -- állítja --, miközben elhallgatják, hogy ezen a téren pozitív dolgok is történtek. Azt hiszem, mi inkább azzal a megfogalmazással érthetünk egyet, hogy ,,számháború” van ezen a téren, ugyanis a szerb kormány csak a fizikai erőszakot tartja mérvadónak, amiből mellesleg szintén akad bőven, az érintettek viszont a zaklatások kategóriájába sorolják a sírgyalázásokat, a verbális támadásokat, a falfirkákat, a lelki nyomásgyakorlást. És ezeknek az elszaporodását lehet a kiábrándultsággal, a kilátástalansággal, a munkanélküliséggel, az autonómia eltörlésével meg annyi minden mással is magyarázni, de titokban tartani, nem beszélni róluk bűn.
Ezek a ,,felsőbb körök”, haladjunk ,,lefelé”. A fiatalok, konkrétan a Civil Mozgalom megmozdulást, nagygyűlést szervezett Szabadka főterén, amelyet a magyarellenes atrocitások kapcsán hívtak össze, de bevallásuk szerint nem irányult sem más népek, sem az elkövetők ellen, csupán a rendőrség és az igazságszolgáltatási szervek viszonyulására szerettek volna nyomást gyakorolni. Hogy megszűnjön a jogszabályok diszkriminatív alkalmazása. És halványuljon az a szemlélet az itteni magyarság körében, hogy nincs, akire számíthatnak, ezért inkább el sem mondják a sérelmeiket.
De felemlíthetném azt az esetet is, amikor a döntően magyar többségű Tisza-parti város laktanyájában megvertek egy kiskatonát, a szintén magyar polgármester pedig, habár azonnal a tudomására jutott az eset, elhallgatta azt. Nem tussolta el, csak nem beszélt róla, például az újságíróknak. Mert úgy gondolta, ez nem az önkormányzat dolga, az elkövetőket viszont azonnal vizsgálati fogságba helyezték, és megindult ellenük a bírósági eljárás. Éppen ezt kellett volna a nyilvánosság elé tárni. Azon a szülőn már nem is csodálkozunk, aki elmesélte, hogy az egyik szórakozóhely előtt a rendőrök addig molesztálták a kint ülő fiatalokat, amíg azok nem köszöntek nekik szerb nyelven vissza. A Dobro veèe!-re ugyanis először Jó estét!-tel válaszoltak, ami a közegnek nem felelt meg.
Igen, minden bizonnyal fel kellett volna írniuk a rendőrök azonosítószámát, de ez az eset már annyira apróságnak tűnik a többi mellett. És mi egyébként is hajlamosak vagyunk arra, hogy eltúlozzuk!
Címkék: Eltúlozzuk-e?
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Facebook

Támogatóink