home 2024. december 02., Melinda napja
Online előfizetés
Eltévedtünk
(Vadászpapa)
2014.08.20.
LXIX. évf. 34. szám
Eltévedtünk

Nagyon vártam az augusztust. Vagyis a megfogalmazás akkor lesz pontos, ha azt írom, hogy nagyon vártuk az augusztus 1-jét. Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy ekkor kezdődik a fürjvadászat, a másik meg az, hogy ilyenkor sok külföldi vendég jön hozzánk. Napjainkra sajnos nagyon megfogyatkozott a számuk, de régen több csoport is vadászott egy-egy egyesületben.

Ilyenkor a vadászházak és a környékbeli hotelek teljesen megteltek. A csoportok reggelente, még pirkadat előtt útnak indultak, hogy idejében kiérjenek a vadászterületre. Az én vendégeimet Óbecsén szállásolták el, de mivel időközben a barátaik is megérkeztek a szomszédos olasz faluból, őket is oda helyezték el, csak lőni mentek egy másik helyre. Az én feladatom az volt, hogy a csoportot vezessem el Magyarittabéra. Ehhez majdnem egy órát kellett autózni. Ez nem is lett volna gond, ha ismerem az oda vezető utat. De nem ismertem. GPS-ről, mobiltelefonról akkoriban még nem is hallottunk. Este hiába hívtam az újvidéki utazási irodát, hogy adjon valami útbaigazítást. Azt a választ kaptam, hogy ne izguljak, ha Tordára érek, majd kérek segítséget valakitől, hiszen beszélem a nyelvet. Ez igaz is volt, csakhogy mi hajnali háromkor indultunk el, és abban az időben nem sokan vannak az utcákon. Éppen virradatkor értünk Tordára. Ott álltunk a nagy útkereszteződésben, tábla persze sehol, csak egy idős asszony söprögetett a háza előtt. Kiugrottam a járműből, és a kezemmel integetve kérdeztem: — Néni, erre kell Magyarittabéra menni? Csodálkozva nézett rám, majd visszaintegetett. Én úgy értelmeztem, hogy ez igent jelent. Visszapattantam a buszba, és elindultunk a jelzett irányba. Félórányi utazás után azonban a betonút egyre keskenyedett, majd egy olajfúrótelephez értünk. Oda vezetett az út. Dühösek voltak az olaszok is meg én is, amiért az öregasszony így félrevezetett bennünket. Akár haragudtunk, akár nem, vissza kellett mennünk ahhoz az útkereszteződéshez, ahol rossz irányba fordultunk. Amint visszaértünk, láttam, hogy a szüle kint ült a ház előtt, és nyugalommal nézelődött. Amikor odaértünk, megállítottam a kisbuszt, kiugrottam belőle, és hadonászva vontam kérdőre a nénit, hogy miért csapott be. Miért mutatta azt, hogy arra kell menni, ha egyszer nem arra kellett?!

A mamika érdeklődve, az arcomat fürkészve nézett rám, miközben én elsoroltam a kérdéseimet, majd angyali nyugalommal rám mosolygott, és közölte: — Aranyoskám, én téged egyáltalán nem értelek, mert évek óta nagyothallok, de majd mindjárt kihozom a hallókészülékem, és akkor mondjad, hogy mit szeretnél!

Így is tett. Egy kicsit elszégyelltem magamat, majd megkérdeztem, hogy az előbb miért integetett vissza, ha nem arra van Magyarittabé. Mire a néne még nagyobb mosollyal az arcán megmagyarázta, hogy ő azt hitte, hogy köszönni álltunk meg, ezért ő csak visszaintegetett. A kérdést nem is hallotta. Ezen aztán a vendégek is jót derültek. Késve ugyan, de mi is odaértünk Magyarittabéra, és még a vadászat is jól sikerült. Szép számban találtunk fürjeket, így este megelégedve mentünk vissza Óbecsére.

Tordán, a kereszteződésbe érve láttuk, hogy a nénike akkor is kint ült a háza előtt. Amikor észrevette a kisbusznyi olasz vadászt, széles vigyorral, boldogan köszöntött bennünket, zsebkendőjével integetett az immáron régi ismerőseinek!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..