home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Elszántságból jeles (2.)
Gyurkovics Virág
2016.02.08.
LXXI. évf. 5. szám
Elszántságból jeles (2.)

Hogy a választott szakmája mennyire tudja felforgatni egy ember életét, arról a leghitelesebben talán olyan valaki beszélhet, akinek több ezer kilométer távolságra kell elmennie ahhoz, hogy a munkáját végezhesse. Ódri Ágnes tizenötezer kilométert utazott Afrika legdélebbi pontjára azért, hogy a geológia szakon elsajátított elméleti alapok után gyakorlati tudást szerezzen, és elvégezze a kutatásait.

Hogy 2014 óta miként alakult a fiatal vajdasági kutatólány sorsa, és hogy milyen az élet egy másik kontinensen, arról Ágnes és az ott megörökített képek meséltek nekünk.


Ételosztás után egy helyi kisfiúval a Mitchells Plain nevű bádogvárosban

Milyen volt számodra a beilleszkedés? Milyenek az ottani emberek? Melyek voltak a legfurcsább kulturális különbségek, és mit volt a legegyszerűbb megszokni az új környezetben?

— A beilleszkedés az első látogatásom során nem volt túl sikeres. Akkor kezdtem el ugyanis intenzívebben használni az angolt. Így ha társaságban voltam, általában fogalmam sem volt róla, miről beszélnek. Az itteni emberek szerencsére nagyon türelmesek voltak velem. A legtöbb dél-afrikai akcentus még ma is nehéz nekem, egy év után szerencsére már vagyok olyan szinten, hogy társalogjak emberekkel, így könnyebb ismerősöket szereznem. Szóval, a beilleszkedés már sokkal könnyebb volt, amikor visszajöttem.

Az itteni emberek teljesen másak. Nem lehet összehasonlítani őket az otthoniakkal. Morgós, elégedetlenkedő, panaszkodó, irigy emberekkel én itt még nem találkoztam. Állandóan mosolyognak, kedvesek, segítőkészek, nyitottak, nagyon pozitívak. Leszögezném, hogy most csak a fokvárosiakról beszélek, és nem általánosságban az afrikaiakról. December elején volt szerencsém például Botswanában eltölteni két hetet, de ott a fokvárosi habitus már nem köszönt vissza. A vicces az volt, hogy otthon mindig is hasonlóan pozitív személyiségnek képzeltem magam. Aztán amikor idejöttem, rádöbbennem, hogy az itteniekhez képest akár negatívnak is tűnhetek. Itt még egy hajléktalan sem jött oda hozzám soha panaszokkal. Pedig ott vannak minden sarkon, és sajnos nekik aztán bőven volna okuk a sopánkodásra. Általában ők is jó kedélyűek, és nagyon hálásak mindenért, amit megosztasz velük. Töprengtem már rajta, hogy honnan származik ez a rengeteg öröm egy ilyen városban, ahol milliók élnek nyomornegyedekben, de nem értem. Talán butaság is ezen gondolkodni. Egyszerűen csak örülni kell neki, és nagyon megbecsülni őket ezért. Véleményem szerint pont ez a hozzáállás teremti meg a lehetőséget arra, hogy a sokféle nemzet szülöttei a különböző vallásukkal képesek békésen élni egymás mellett. Mivel a városnak erős európai atmoszférája is van a kolonizáció és a rengeteg turista miatt, nagyon könnyű volt megszokni az egész miliőt. Két dolog van azonban, amihez európaiként képtelenség hozzászokni. Az egyik a rossz közbiztonság. Ha az ember betartja a szabályokat, tehát nem megy az utcára egyedül sötétedés után, vagy próbál mindig forgalmas utcákon közlekedni, az értékeit eldugja akár kocsiban ül, akár sétál, csökkenthető az atrocitások esélye, de sokszor ez sem elég. Egy itteni ismerősöm mondta, hogy ebben az országban sajnos előfordulnak értelmetlen gyilkosságok is. Vagyis könnyen megtörténhet az is, hogy egy rabláskor mindenedet odaadod, mégsem éled túl. Ezeket a támadásokat valószínűleg a nyomor és a kilátástalanság idézi elő, de ez akkor is olyan hiábavaló. Képtelenség felfogni. A nagyarányú bűnözéshez pedig egy nem túl hatékony hatóság társul. A rendőrök például sokszor be sem mennek a nyomornegyedekbe. Ott a bandák egymás között rendezik le a nézeteltéréseiket. Érdekes, hogy mielőtt idejöttem, előre tudtam, mi fog hiányozni, de a biztonságérzet új volt a listán. Nyilván nem arról van szó, hogy rettegve vonulok végig mindennap az utcán. Csupán annyi a különbség, hogy éberebb vagyok, jobban figyelem az embereket, és nem hordok magamnál túl sok készpénzt. A másik, ami számomra új volt, az a nyomor. Itt láttam életemben először utcán élő csecsemőket, pici gyerekeket, akiknek semmi esélyük sincs egy normális életre. Azzal, hogy ide születtek, önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, amely a nélkülözésről és a bűnözésről szól, és szemernyi esélyük sincs egy szebb jövőre. Az itteniek már hozzászoktak, vagy tudatosan ignorálják, nem tudom. De ezt látnom nap mint nap, és számomra borzasztó érzés.


A Lion's Head csúcsán a város felett

Időközben rád talált a szerelem is. Mesélj róla, ki ő, hogyan ismerkedtetek meg, és hogy lett az ismeretségből szerelem?

— Igen. Ez így igaz. Annyira gyorsan történt minden, hogy azt hiszem, csak hónapokkal később döbbentem rá, mi is folyik pontosan az életemben. Május elején érkeztem meg, másnap pedig elmentem a regisztrációs irodába beiratkozni. De korábban még sosem jártam abban az épületben, ezért segítséget kértem egy kedves fiútól, aki az épületből kifelé jövet tartotta nekem az ajtót. Mivel hallotta, hogy az angolom nem túl erős, felajánlotta, hogy elkísér, illetve segít, amiben tud. Így is tett, és másnap megjelent a tanszékemen csak azért, hogy megérdeklődje, sikerült-e elintéznem a hivatalos dolgaimat. Ennyi a megismerkedésünk története. Mivel már az első két találkozás után tisztában voltam vele, hogy ő nagyon különbözik az itteni srácoktól, bele mertem vágni a párkapcsolatba. Egy tanzániai származású fiúról beszélünk egyébként, aki szintén a doktoriján dolgozik az egyetem orvosi karán. Az ő szakterülete az AIDS. Emellett alapító tagja és elnöke egy nonprofit szervezetnek, mely a bádogvárosokban motiválja a diákokat, és segíti őket a tanulásban. Azt próbálja megértetni velük, hogy a tanulás az egyetlen lehetőségük, hogy kijussanak onnan.


Tánc Dél-Afrika Legnagyobb és leggyorsabban növekvő bádogvárosában, Khayelitshában

A tanulmányaid befejezése után vannak-e már konkrét terveid? Hol látod magad a közeljövőben?

— Mindenképp Afrikában. Geológusként itt sokkal nagyobb esélyem van elhelyezkedni, ráadásul a fizetés is sokkal nagyobb, mint a magyarországi. Mindenképp szeretnék minél jobban elmélyedni az ércesedés témájában, és bányászati területen elhelyezkedni. Túl régóta foglalkozom elméleti kutatással, és jó lenne már kipróbálni valami gyakorlatiasabbat. Geokémikusként ez a téma sokkal közelebb áll hozzám, mint például a szénhidrogén-kutatás. És nem utolsósorban hol máshol tanulna bele az ember a bányászat geológiájába, mint itt, Dél-Afrikában?


Kattints az alábbi képre, és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..