Talán furcsán is hangzik, de az történt, hogy az idén, március végén, a víz világnapján - szidtuk a vizet! Mert volt belőle mindenhol: a szántóföldeken udvarokban, virágoskertekben, városi utcákon. Még a tizedik emeleten lakó szomszédom is morgott, hogy ennyi a víz mindenfelé, ő pedig kénytelen 10 dinárért venni literjét a boltban, mert a csapvizet nem meri meginni. Különben sejthettük, hogy ez lesz a vége, ha a képviselők és a politikusok továbbra is állandóan vizet prédikálnak és bort isznak. És végül azt is jó lenne tudni, hogy miért ástuk, építettük a Duna-Tisza-Duna csatornahálózatot negyven éven át. Kiderült ugyanis, hogy a csatornákat tisztítani is kell és karbantartani, amit az elmúlt 10-15 évben, az autonómiát megzabolázó központi hatalom elmulasztott megtenni. A kormány és a miniszterek valószínűleg kiszámították, hogy sokkal célszerűbb új házakat építeni közköltségen, nem beszélve az alapkő ünnepélyes elhelyezéséről, melyet a miniszter tesz meg és a tévé is közvetít.
A sajtó is bajban volt az utóbbi időben, mert egyik téma izgalmasabb volt, mint a másik: árvíz, belvíz, madárinfluenza, Kosovo, Montenegró! Kosovo és Montenegró megy, a belvíz marad jelszóval a tévékamerák az összeomló házakra és elárasztott falvakra, városokra, szántóföldekre összpontosítottak, mégpedig olyan nagy hévvel, hogy a vizet nemcsak a borivókkal utáltatták meg. Gyakran nemcsak a víz látványától lettünk rosszul, hanem a helyszínen pózoló riporterektől is. Amikor gumicsizmában, friss frizurával odaálltak az összeomló ház mellé, ami sajnos, számukra úgy látszik, nem tűnt eléggé drámainak és vérfagyasztónak. Ezért a kamera elé állították a romba dőlt ház tulajdonosát, aki zokogva válaszolt az olyan visszatetsző, sőt pimasz kérdésekre is, mint: hogyan érzi magát, sokkos állapotban van-e? Persze nyilatkoztak a kormánytagok és a miniszterek is. Csak ők nem sírtak és zokogtak, hanem ígérgettek.
Sajnos, szomorú tény, hogy a víz világnapjára az idén nem egy napon, hanem hetekig emlékeztünk. Az illetékesek és a politikusok azzal érvelnek, hogy ilyesmi száz éve nem volt, és hogy a felelősség elsősorban a polgárokat terheli, akik betemetik az utcai árkokat és csatornákat, és nem tartják karban azt a csatorna- és öntözőhálózatot, amire a pénzt az ő adójukból biztosítják. A végén pedig lenne egy javaslatom is: okulva a mind gyakoribb árvizeken és belvizeken, esetleg be kellene vezetni a - vízfejűek világnapját is.