home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Előtérben a nemzeti történelem
Szakáll Laura
2021.11.13.
LXXVI. évf. 45. szám
Előtérben a nemzeti történelem

A nemzeti történelem alaposabb megismertetése a fő célja a Nagy Imre Társaság és az 56-os Műhely Civil Szervezet közös történelmi vetélkedőjének, melyet 14. alkalommal szerveztek meg. A megmérettetésre minden eddiginél több középiskolás-csapat nevezett be, hogy bizonyíthassa tudását a Szabadkai Városi Könyvtárban. A tananyagban kevés szó esik a történelem ezen szakáról, ezért is fontos a verseny, hiszen a felkészülés és a megmérettetés is hozzájárul az ismeretek bővítéséhez — hangzott el a rendezvényen.

A vetélkedőt Kaisinger Tibor, Magyarország szabadkai főkonzulátusának vezetőkonzulja nyitotta meg.

— Nagy öröm számomra, hogy ennyien érdeklődnek a magyar történelem ilyen neves pillanatai iránt, és ez látszik az elkötelezettségből a fiatalok részéről, hiszen tudjuk, hogy ez a tananyagnak csak érintőleges részlete. ’56-nak nagyon sok következménye volt, a XX. századi magyar történelemnek ez egy nagyon fontos időszaka.

A diákok az elméleti tudás elsajátítása mellett kreatív prezentációt is készítettek.

Szalai Patrícia, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium:

— Az általános iskolában nem nagyon szerettem a történelmet, de a gimnáziumban megkedveltem. Nagyon közel áll most hozzám. A versenyek jók abból a szempontból, hogy új dolgokat tanuljunk meg, ezért mindenképp megéri ilyen megmérettetéseken részt venni.

Szalma Gábriel, Ivan Sarić Műszaki Iskola:

— Az általános iskolában is, és most is a történelem a kedvenc tantárgyam. Érdekel az 1956-os forradalom, mivel erről nem nagyon tanultunk az iskolában. Arra gondoltam, ezzel, hogy eljövök a versenyre, tapasztalatot tudok szerezni. A tanárom órák után tartott felkészítést, anyagot kaptunk tőle, illetve mesélt nekünk. Azért neveztem be a versenyre, hogy pótoljam azt az anyagot, amely az iskolából kimaradt.

Nagy Evelin, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium:

— A középiskola óta jobban foglalkoztat a történelem. Korábban is szerettem, de amióta középiskolás vagyok, egyre többet foglalkozom vele. ’56 nagyon fontos esemény a magyar történelemben és az egész világ számára, illetve mindannyiunknak, akik most itt vagyunk, közel áll hozzánk. Igyekeztem átnézni a neveket, adatokat a felkészülés során. Az iskolában tanultakat mindenképp ki kell pótolni, főleg, ha jobban meg szeretnénk ismerni a történelem ezen időszakát.

— Tanárfüggő, hogy mekkora teret kap az órákon az 1956-os forradalom — mondja Agyánszki Máté történelemtanár, a zsűri elnöke. — Kezdve a hatodik osztálytól a középiskola végéig, találkoztam olyan kollégával, aki egyáltalán nem fordított erre időt, de azt veszem észre, hogy a kollégák többsége, mind a fiatalabb, mind a középgeneráció, előtérbe helyezi a magyar nemzeti történelem tanítását. ’56 témája egy kicsit mostoha, mert időben is a legközelebb áll hozzánk. Ha megnézzük a nyolcadikos tananyagot, az iskolaév második felében kap helyet, olyankor már sietős a diákoknak és a tanároknak is, de a téma benne van, tanulják elméletileg minden iskolában, de ez leginkább tanárfüggő. Szerintem a magyar nyelvű tanárok topon vannak a témában. A verseny által a fiatalok megismerkednek vele, és viszik tovább a lángot. Az, hogy mennyire mennek bele a részletekbe, a felkészítő tanáruktól függ, de az, hogy van ez a verseny, hogy a tévé, a rádió és az újságok beszámolnak róla, az nemcsak a diákoknak fontos, hanem az egész délvidéki magyar közösségünknek, mert van számos kötődésünk ’56-hoz, akár forradalmárok révén is, mert ez sem ritka. Illetve rengeteg menekült érkezett az akkori Jugoszláviába, aki továbbment Nyugatra.

Patyi Szilárd történész, zsűritag:

— ’56 kevésbé része a tananyagnak, nem annyira tudják a diákok, ki volt Nagy Imre. Ez a verseny szeretne ezen a helyzeten változtatni, mert az ’56-os forradalom a magyar történelem kiemelkedő eseménye, Délvidékhez is kapcsolódik. Délvidéki harcosok is részt vettek a forradalomban, Sörös Imrét is említhetjük. Amíg felkészülnek a diákok egy ilyen versenyre, tanulnak. A megmérettetésen túl az a lényeges, hogy a diákok élményben részesülnek, sokkal jobban megtanulják az ’56-os történelmet, mint egy tanóra keretében. A gyerekek nagyon felkészültek voltak, ötletes prezentációkat készítettek, voltak, akik kisfilmmel készültek, mások Nagy Imre kihallgatását mutatták be a videóban, tehát igen kreatívak voltak. Látszik, hogy sok kutatómunkát végeztek, ami meg is marad bennük a későbbiekben is.

— A történelemórákon kevés szó esik az 1956-os eseményekről, valamint a II. világháború utáni időszakról, ezért fontos a vetélkedő, a fiatalok ugyanis a felkészülés során is bővítik tudásukat — emelte ki Kudlik Zoltán, a történelemverseny koordinátora, fő szervezője, a Nagy Imre Társaság országos elnökségi tagja. Minden eddiginél több résztvevővel rendezték meg az idei vetélkedőt. — Az 1956-os forradalom és szabadságharc jugoszláv—magyar vonatkozásaival kapcsolatban már 14. alkalommal szervezünk versenyt. Ez egy olyan időszaka a magyar történelemnek, amellyel nem sokat foglalkoznak. Ezért is tartom fontosnak, hogy ez a verseny minden évben meg legyen rendezve. Ennek köszönhetően a fiatalok megismerkednek az ’56-os eseményekkel és azokkal a történésekkel, amelyek a mai Magyarország alapjait hozták létre. Összesen 18 csapat jelentkezett, sajnos a járványhelyzet miatt kettő nem jelent meg, így 16 csapat mérette meg tudását. Összesen 8 középiskolából, Vajdaság 4 településéről, Topolyáról, Magyarkanizsáról, Újvidékről és Szabadkáról érkeztek résztvevők. Elmondhatom, az idei versenyünk a legtömegesebb, a legtöbben jelentek meg az elmúlt 14 év során. Egy izgalmas vetélkedőn vagyunk túl, a zsűri arról győződhetett meg, hogy a diákok felkészülten jöttek el, rengeteg jó munka született, melyet otthon készítettek el, és prezentáltak, személyes történeteket mutattak be, a lexikális tudásukban is bizonyították azt, hogy kellően felkészültek.

A történelemversenyen a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákjai teljesítettek a legjobban, a második helyezett a Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola csapata lett. Harmadikként a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola tanulói végeztek. A részt vevő diákok értékes könyvcsomagot kaptak, valamint november 27-én egynapos budapesti kiránduláson vehetnek részt, mely során élőben ismerhetik meg az 1956-os forradalom főbb helyszíneit. A versenyt Magyarország szabadkai főkonzulátusa, a Magyar Nemzeti Tanács, a tartományi oktatási titkárság és a Nagy Imre Emlékház támogatta.

Fényképezte: Szabó Zoltán

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..