home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Ellenséggyártás és botrányok sorozata
(—)
2015.02.04.
LXX. évf. 5. szám

A hatalmi körök ismételten az ellenségkeresés eszközéhez nyúltak, a célpontban Saša Janković ombudsman és a belgrádi Humanitárius Jogi Alap állt. Nem mellékesen botrányok sorozata rázta meg a közvéleményt.

Letartóztatások

Korrupció vádjával több vezető politikust is letartóztattak. Köztük volt Vladan Milošević, a Szerb Haladó Párt tanácsának tagja, Milivoje Vrebalov, a Demokrata Párt elnökségi tagja, Óbecse egykori polgármestere. Rács mögé került Igor Novaković, a szocialisták niši szervezetének elnöke, és ugyancsak letartóztatták Momčilo Milojevićet, a Vajdasági Nagyberuházási Alap volt igazgatóját is. Mindannyiuk ellen hivatali helyzettel való visszaélés a vád. Vrebalovot időközben szabadon engedték. (Tanjug)

Nők szolgálati gépjárművel

Nagy botrányt kavart a múlt héten Dijana Vukmanović, a szocialisták parlamenti frakcióvezetője. A Blic oknyomozó újságírói ugyanis kiderítették, hogy Vukmanović nem törődve a törvényes előírásokkal, éjjel-nappal az állam költségén, hivatali Audival fuvaroztatja magát olyan helyekre is, amelyek nem éppen hivatalos ügyintézésre valók. Hasonló felvételek készültek Jelena Trivanról, a Demokrata Párt egykori volt vezető tisztségviselőjéről is. Trivan időközben mezt váltott: a kormány a múlt a héten nevezte ki a Hivatalos Lap igazgatójává. A Blic lesifotósai őt is lencsevégre kapták, amint beszáll az állami Audiba. (Blic)

Áprilisban eldől

A Pink Televíziónak adott interjújában Aleksandar Vučić miniszterelnök kijelentette, hogy áprilisban elemezni fogják a miniszterek eddigi munkáját, s ha szükség lesz kormányátalakításra, akkor az mindent átfogó lesz. Az ellenzéket azzal vádolta meg, hogy a kilencvenes években él és gondolkodik. A miniszterelnök szerint Szerbia jó úton halad, jelentős reformokon van túl, ezért az ország két év múlva a legnagyobb gazdasági növekedést fogja produkálni a régióban. (Pink, Beta, Tanjug)

Mitrović fia megússza?

Hatalmas felháborodást okozott a Blic napilap értesülése, mely szerint a Pink Televízió tulajdonosának, Željko Mitrovićnak a fia, Aleksandar büntetőügyében nem várt fordulat történt. Mint ismeretes, 2013 júliusában Aleksandar Mitrović halálra gázolta a tizenhét éves Andreja Bojićot. Aleksandar nem állt meg, hanem továbbhajtott. Vera Stanić ügyész arra hivatkozva állt el a számonkéréstől az elsősegély elmulasztása és a cserbenhagyás miatt, hogy az áldozat az ütközés után azonnal elhunyt. Az ügy most visszakerült az elsőfokú bíróságra. (Blic)

A pedagógusok folytatják

A négy reprezentatív pedagógus-szakszervezet elutasította az új kollektív munkaszerződés aláírását, úgyhogy a tanárok továbbra is rövidített órákat tartanak. Ennek az az oka, hogy az oktatási minisztérium továbbra sem hajlandó tárgyalni a pedagógusok béréről. Srđan Verbić oktatási miniszter azzal vádolta meg a tanárokat, hogy 350 000 diákot használnak fel a kormány zsarolására. (Tanjug)

Káoszba akarják taszítani az országot!

A belgrádi Humanitárius Jogi Alap a múlt héten jelentette be, hogy olyan dokumentumai vannak, amelyek azt valószínűsítik, hogy Ljubiša Diković szerb vezérkari főnök Koszovó területén háborús bűncselekményeket követett el. Az ügyben megszólalt Tomislav Nikolić köztársasági elnök, Aleksandar Vučić kormányfő, Ivica Dačić külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes és Bratislav Gašić hadügyminiszter is. Mindannyian nagyjából ugyanazt állítják: ezeknek a vádaknak az a célja, hogy lejárassák a szerb hadsereget. Nikolić szerint pedig „bizonyos köröknek nyilvánvalóan nem felel meg, hogy Szerbia egy modern, fejlett állam akar lenni”. (Tanjug, Beta, N1, B92)

Az EU is aggódik

Ezzel egyidejűleg zajlik a másik nagy botrány, mely akkor robbant ki, amikor Saša Janković ombudsman nyilvánosságra hozta, hogy a katonai hírszerzés törvénytelen lehallgatásokat végez. Ezenkívül súlyos visszásságokat találtak annak a verekedésnek az ügyében is, amely a csendőrség és a Kobrák, azaz a hadsereg elit alakulata között tört ki a tavalyi büszkeségnapi felvonuláson, s amelyben a kormányfő testvére is érintve van. Az ügyben a politikai pártok is megszólaltak, az ellenzék természetesen vizsgálatokat követel, Gašić hadügyminiszter nem hajlandó nyilatkozni, más kormánypárti körök pedig azzal vádolták meg Jankovićot, hogy kijelentéseivel veszélyezteti az állam biztonságát. Az ügyben megszólalt Maja Kocijančič, az Európai Unió szóvivője is, Brüsszel nyugtalanságát tolmácsolva amiatt, hogy az elmúlt időszakban Jankovićot heves támadások érték. Az EU aggodalommal fogadta azokat a belgrádi híreket, amelyek szerint az ombudsman a kijelentéseivel fenyegeti az állambiztonságot. (Fonet)   

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..