home 2024. november 10., Réka napja
Online előfizetés
Elhunyt a Nemzet Színésze, elment a Tenkes kapitánya
Faragó Árpád
2006.08.09.
LXI. évf. 32. szám
Elhunyt a Nemzet Színésze, elment a Tenkes kapitánya

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Zenthe Ferenc, a Nemzet Színésze. A magyar színjátszás legendás alakja hagyott itt bennünket, és csatalakozott pályatársaihoz: Sinkovits Imréhez, Agárdy Gáborhoz és Bessenyei Ferenchez ott az égi társulatban.Elment Zenthe Ferenc, elment az a művészember, aki...

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Zenthe Ferenc, a Nemzet Színésze. A magyar színjátszás legendás alakja hagyott itt bennünket, és csatalakozott pályatársaihoz: Sinkovits Imréhez, Agárdy Gáborhoz és Bessenyei Ferenchez ott az égi társulatban.
Elment Zenthe Ferenc, elment az a művészember, akit nemzedékek fogadtak a szívükbe nemcsak az anyaországban, hanem a határon túl is. Az egész Kárpát-medencében ismerték és szerették. A szétforgácsolt nemzettöredékek Tenkes kapitánya a sokszor magukra maradt, magukra hagyott emberek hitét, önbizalmát erősítette. Velük volt, mellettük volt.
Most már csak emlékezünk rá. Csendesen, úgy magunkban hajtunk fejet előtte, és megköszönjük neki mindazt, amivel hosszú, tartalmas életében megajándékozott minket. S ez a köszönet, a nagy művész iránti megbecsülés bejárja a mi kis beszűkült világunkat, s jólesik majd azt érezni, hogy mennyien vagyunk, akiknek sokat, nagyon sokat jelentett Zenthe Ferenc, a Nemzet Színésze.
A médiák, különösen a Magyar Televízió és a Kossuth rádió, de természetesen a sajtó is megkülönböztetett figyelmet szentelt a szomorú eseménynek. A televízió számos különműsorral adózik a nagy művész emlékének. Egy ilyen megismételt, számomra megrázó adás volt az, amelyik a Nemzet Színésze cím odaítélése alkalmából a vele készült beszélgetést sugározta.
Ült ott a maga végtelen egyszerűségében, a reflektorok fényében, és csendesen felelgetett a műsorvezető kérdésére, hogy mit is jelent számára ez a kitüntetés. Úgy éreztem, hogy közben el-elszorul a torka, és a szeme is megnedvesedik. - Nem, álmodni sem mertem arról - mondta halkan -, hogy én valaha is megérdemlem majd ezt a csodálatos címet. S hogy azt majd - tette hozzá mély meghatódottsággal - egyhangúlag ítélik majd oda kollégáim, a Nemzet Színészei. (A szabályok értelmében maguk a pályatársak döntik el, kit is illessen meg a magyar színjátszás e legrangosabb címe.)
S aztán pályafutásáról beszélt Zenthe Fernc. A Színművészeti Akadémia után 1945-ben a pécsi Nemzeti Színházhoz került. Ott ismerkedett meg Bessenyei Ferenccel, ott kötöttek éltre szóló barátságot. Onnan a győri Kisfaludy Sándor Színházhoz szerződött. Végül 1952-ben felkerül a fővárosba, és a Madách Színház tagja lett. S azt aztán már el nem hagyta.
Sok szó esett hihetetlen népszerűségéről. - A Tenkes kapitánya után - mondta csendesen mosolyogva - valami megmozdult körülöttem. Ismeretlenek köszöntek rám az utcán, hívtak telefonon, írtak rólam az újságok. S mindez nagyon jólesett. örültem, hogy én is adhatok, adhattam valamit az embereknek. A televízió talán egy kicsit el is kényeztetett. A Tenkes kapitánya után jött egy másik sorozat, Princ, a katona, majd újabb sorozat, A fekete város! Aztán ott volt a Beszterce ostroma, a Mire megvénülünk, a Petőfi, a Különös házasság, A nap, amelyen a pápát elrabolták, és aztán az emlékezetes Szomszédok, amelyet tizenhárom esztendőn át sugárzott a televízió.
A filmművészet sem volt mostoha a Nemzet Színészéhez. A Rákóczi hadnagyában, a 2x2 néha 5-ben, aztán a Mese a 12 találatról, a Csendes otthon, a Kard és kocka, a Fuss, hogy utolérjenek, a Jób lázadása című filmben és még jó néhány másikban szerepelt.
Természetesen számára a színház volt az az éltető erő, amely hosszú, nagyon hosszú pályája során elkísérte. Hosszú, mondom, mert 1945-től haláláig hűségesen szolgálta a színpadot. A teljesség igénye nélkül csak néhány jelentős alakítását említem meg: Shakespeare: Szentivánéji álom (Zuboly, Puck), Tamási Áron: Énekes madár (Bakk Lukács), Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival (Noszty Pál), Moliére: Scapin furfangjai (Scapin), Miller: A salemi boszorkányok (Gilles Gorey), Molnár: Játék a kastélyban (Gál), Edward Bond: Lear (Warrington).
Zenthe Ferenc igaz ember volt. Makulátlan erkölcsi hitvallása segítette, hogy pályáját, életét emelt fővel járja be.
Zenthe Ferenc nagy művész volt, művész, aki egy pillanatra sem tévedt le a művészi becsület és igazság útjáról, soha, még véletlenül sem próbált hatásvadászó hazugsághoz vagy illúziót bontó csaláshoz folyamodni a színpadon. Amit csinált, amit adott, szent volt előtte!
Zenthe Ferenc boldog ember volt. Pályatársai, barátai, ismerősei szerették, jól érezték magukat derűt sugárzó társaságában. A megbecsülés, a tisztelet vette mindenhol és mindenkor körül.
Elment Zenthe Ferenc, a Nemzet Színésze. Mi, akik itt élünk a déli végeken, nem felejtjük el, emlékét tisztelettel, őszinte ragaszkodással őrizzük majd.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..