Az eseményre, mely egyúttal Szent Mihály arkangyal és a falu búcsújának az ünnepe, a településről elszármazottak is eljönnek. A Ricze Emlékházban megtartott összejövetelt az idén annak jegyében hirdették meg, hogy Firigyháza 1858-ban, vagyis 160 évvel ezelőtt önálló községi rangot kapott.

A rendezvény búcsúi szentmisével kezdődött, majd megkoszorúzták Kuppis Józsefnek, az 1848—49-es magyar forradalom és szabadságharc hadnagyának, falusi jegyzőnek és néptanítónak a tavaly felavatott emléktábláját. A kegyelet virágait Pirityiné Szabó Judit, Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Orosz Urbán Csilla, a VMSZ törökkanizsai községi szervezetének elnökhelyettese helyezte el. Az ünnepségen jelen volt Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke és a Magyar Összefogás lista több jelöltje is.

Újhelyi Nándor, a Törökkanizsáért Egyesület elnöke az alkalmi műsor kezdetén elmondta:

— Azok, akik ma hazatértek kis falujukba, minden bizonnyal felidézik az egykori Firigyházához fűződő emlékeiket. Maradjon ez így, hiszen akkor válhatunk igaz lelkű emberekké, ha nem feledjük el, honnan indultunk a nagyvilágba.

Az egybegyűltekkel Hajnal Jenő osztotta meg a jeles naphoz kapcsolódó gondolatait:

— A szülőföld nem elvont eszme, hanem a mindennapok valóságából, az emlékekből, az átöröklött hagyományokból formálódott, földrajzilag is behatárolható terület, ahol a táj, a kultúra és az ember egysége valósul meg. Önök pedig nem tettek és tesznek mást, mint egész évben, de különösen ilyentájt, Szent Mihály arkangyal havában és napján, megtalálják azokat a hiteles magatartásokat és szerepeket, a hagyománynak azokat a szálait, amelyek éltetni, megtartani tudják nyelvi közösségüket — hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, és hozzátette, bízik benne, hogy a november 4-ei választáson a Magyar Összefogás listáját támogatják majd, mert annak tagjai nem csupán egy-egy kisebb vagy nagyobb csoport érdekeit tartják szem előtt, hanem minden magyar ember fontos számukra.

A közönség nagy tapssal jutalmazta a fellépőket: Teleki Kata Pósa Lajos Anyám intése című versét, Tratyik Regina az Egy szem búza című népmesét mondta el, Szulomár Nóra erdélyi népdalokat adott elő, az oroszlámosi Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület Pántlika tánccsoportja felcsíki, a tiszaszentmiklósi Piros Tulipán Hagyományőrző és Környezetvédelmi Egyesület Tarka Lepkék néptánccsoportja dél-alföldi táncokkal, a törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület Tiszácska leánykara pedig beregi párosító népdalokkal mutatkozott be.

A szervezők A firigyháziak közösségének tiszteletbeli tagja elismerésben részesítették Szabó József törökkanizsai helytörténészt a sokévi fáradhatatlan kutatómunkájáért, valamint köszönőlevelet adományoztak Savelin Zoltán, Baráth Gábor és Sóti János atyáknak, Vass Máriának, Jerasz Antonnak és Ibolyának, Bicskei Miklósnak és a Hét Nap szerkesztőségének.

Vass Mária beszélgetésünk során elmondta, Törökkanizsán született, viszont gyermekkorában nagyon sokat járt a Filityen élő nagynénjéhez, majd az emlékházban levő kiállításon megmutatta azt a fotót, amelyen ő is rajta van kislányként.

— A búcsú mindig nagy ünnep volt számunkra, a nagynénémnél hatvanan-hetvenen is összejöttünk. Olyankor új ruhát kaptam, anyukám pedig kistáskát vett nekem a búcsúban. Sok szép emléket őrzök abból az időszakból, ezért még most is nagyon jó kijönni a faluba. Ilyenkor és pünkösdkor van szentmise, melyre még mindig összejön az itt élő maroknyi magyarság.

Teleki, született Ricze Rozália otthon érzi magát a tájházban, hiszen az valamikor a nagyapjáé volt. Ő és férje továbbra is a faluban laknak, két fiuk és négy unokájuk pedig Törökkanizsán. Számukra is nagy élmény a búcsú, az idén is készültek rá, szívesen látták a vendégeket. Jó érzés, hogy az elszármazottak is hazajönnek, a régi ismerősök pedig találkoznak.

A jelenleg Magyarkanizsán élő Ung János szülőháza a Ricze-ház mellett található. 1972-ig lakott a településen, majd Csókára, onnan pedig Svájcba került, ahol negyven évet töltött. Amióta visszajöttek, minden évben részt vesz a búcsúnapi ünnepségen. Visszaemlékezett az egykori szép, rendezett falura, ahova akkor még betonút sem vezetett, majd abbéli örömét fejezte ki, hogy létrejött az emlékház, mert ez a Törökkanizsáért Egyesület gondoskodásával együtt nagyon fontos a településnek.

Az esemény hagyományos búcsúnapi bállal fejeződött be, melyen a Sarkantyú tamburazenekar muzsikált.

Miközben hazaindultam, a műsorban hallott Pósa Lajos-vers megszívlelésre érdemes sorai jutottak eszembe: „El ne add az ősi házat, / El ne add az ősi telket, / Hol a csűrön késő őszig / Gólyamadár kelepelget!”

A szerző felvételei