home 2024. június 14., Vazul napja
Online előfizetés
Együtt lélegezni, örülni, álmodni
TÓTH Lívia és F. CIRKL Zsuzsa
2015.04.08.
LXX. évf. 14. szám
Együtt lélegezni, örülni, álmodni

Húszéves a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozója — A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakmai partnerségével 2015. április 10-e és 19-e között rendezi meg a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XX. Találkozóját Bácskertesen. Az eseményt a Magyar Nemzeti Tanács országos szintű kiemelt rendezvénnyé nyilvánította.

A jeles évforduló alkalmából olyan személyeket szólaltattunk meg, akik jelentős szerepet vállaltak a szemle elmúlt két évtizedében. Arra kértük őket, mondják el, miért tartják értékesnek ezt a mozgalmat, és emlékezzenek vissza néhány kiemelkedő pillanatára.


A nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulata 1996-ban. Az elmúlt tizenkilenc év során négyszer nyert fődíjat, háromszor Garay Béla-díjat és tíz alkalommal egyéni színészi díjat

  Kattintson IDE, vagy
az alábbi képre, és olvassa el
A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XX. Találkozójának programját!

Önkifejezés és kiteljesedés

Ágoston Pribilla Valéria, aki egykoron maga is amatőr színjátszó és előadóművész volt, majd több éven át a bírálóbizottság tagjaként nézte az előadásokat, meggyőződéssel vallja, hogy számára ez az esemény a kezdetektől fogva óriási élmény volt.  

— Csodálatos az a nyüzsgés és készenléti állapot, amely az amatőrök körében mindig tapasztalható. Náluk a lelkesedés, a színház iránti elkötelezettség folyamatosan jelen van. Persze ehhez kellettek megszállott emberek is, akik ezt a fajta mozgalmat megerősítették és kondícióban tartották, valamint azok a képzések, amelyeket a VMMSZ és a VMMI is felkarolt. A színház alkalmas rá, hogy összeboronálja az embereket, csapatmunkát, hangulatot alakítson ki, teret adjon az önkifejezésre és a kiteljesedésre. Ez az amatőrök számára nemcsak szórakozás és kikapcsolódás — ahogyan szívesen hangoztatják —, hanem jóval több. Olyan megérzéseknek voltam fül- és szemtanúja, amelyek igencsak elgondolkoztattak.

Sokan készülnek évről évre erre az ünnepre, köztük fiatalok, a középkorosztály tagjai, de az idősebbek is. Vannak csoportok, melyek a hagyományosabb formákat művelik, a fiatalok viszont a kísérletező kedvet hozták magukkal. Emellett az amatörizmusnak az is fontos feladata, hogy sokakat a színház közelében tartson, ha nem alkotóként, akkor értő közönségként.

Nagyon sok emlékezetes produkciót láttam, valamennyit fel sem tudnám sorolni. Illyés Gyula Tűvétevők című darabját a tóbaiak feldolgozásában egyszerűen nem lehet elfelejteni, de megemlíthetném a nagykikindaiakat, a zentaiakat, a kisorosziakat, a bácskertesieket…

Évről évre jó látni, milyen erős kötelék tartja össze a csoportokat, hiszen együtt alkotnak, gondolkodnak, lélegeznek. Ezenkívül mindenkit érdekel, mit hoz a másik csapat, mit mond a zsűri, milyenek a visszajelzések, mert a később hasznosítható értő kritikát valamennyien szívesen fogadják.


A bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoportjának 2001. évi előadása nyerte el a VI. Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójának egyik fődíját. Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjét Molnár József rendezte (a képen jobbról), aki emellett még kétszer hozott Pataki László-díjat a társulatnak. A színjátszók hat alkalommal voltak közönségdíjasok, és legalább tizennégy színészi díjat tudhatnak magukénak

Kapcsolat az alapozók és a jövendőbeli építkezők között

Dudás Károly író, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke beszélgetésünket azzal kezdte, a huszadik évforduló legyen egyúttal alkalom arra is, hogy megemlékezzünk azokról, akik útjára bocsátották ezt a találkozót.

— Ha építkezésről beszélünk, akkor nem feledkezhetünk meg azokról, akik nagyszerű — mai szóval élve — projektumokat indítottak el. Megemlíteném Berta Ferencet, aki az ötletadója volt ennek a rendezvénynek, Szöllősy Vágó Lászlót, Hajnal Jenőt, Faragó Árpádot. Aztán jöttek a fiatalok, és kiválóan szervezték tovább ezt a mozgalmat.

Az amatőr színjátszók találkozója valóban a délvidéki magyar közösség egyik megtartó ereje. Ott van például Szilágyi, a kis nyugat-bácskai falu, melyet megszálltak a menekültek, de éppen a szemle által nyerte vissza az életkedvét. A másik csodálatos momentum Muzslya, ahol a bombázások idején megszakadt a rendezvény, de amint az utolsó szirénaszó is elhalt, máris folytatódott. Az is fontos, hogy egyik évben Bácskában, másik évben Bánátban jövünk össze, hogy Vajdaság legkülönbözőbb helyeire visszük el a színházat. Én úgy érzem, az első összesereglésünk Csantavéren nem volt sikeres, kevesen jöttek el megnézni az előadásokat, de ez senkit sem bátortalanított el. Csodálatosabbnál csodálatosabb helyszínek következtek, például Kupuszina, Bácsfeketehegy, Nagykikinda, Tóba stb., ahol az egész falu megmozdult és ennek az eseménynek a sikerességéért élt. 

A zsűriben mindig igazi szakemberek ültek, akik tudtak segíteni a fellépőknek, később létrejöttek a képzések, a MAdT-tábor, ahol nemcsak színészeket, hanem rendezőket, koreográfusokat is sikerült mozgósítani. Az, hogy a megbecsült alkotóinkról elnevezett díjakat adunk át, szintén összeköti a múltat és az alapozókat a jövendőbeli építkezőkkel. Itt a különböző generációk és műfajok nemcsak találkoznak, hanem jól meg is férnek egymás mellett, sőt, a hagyományos és az alternatív kiegészíti egymást.

Jó lenne, ha azok, akik tehetik, továbbra is támogatnák a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséget, hogy a jövőben is teljesíthesse ezt a nemes feladatot, szervezhesse az amatőr színjátszók legnagyobb összejövetelét és mindazokat a rendezvényeket, amelyek az itteni magyarok legjelentősebb eseményei.  


A tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület 2005-ben Török Rezső A gyereket a gólya hozza című darabját mutatta be a találkozón

Tiszta, bensőséges ünnep

Faragó Árpád, az Újvidéki Színház egykori igazgatója mindig szívügyének tekintette a vajdasági, magyar nyelvű műkedvelő színjátszást.

— A találkozó amatőr színjátszásunk nagy ünnepe. Amikor ezt hangoztatom vagy írom, ismerőseim mindig azt kérdezik, hogy hol itt az ünnep? A társulatok jönnek, lejátsszák, bemutatják előadásukat, a közönség megtapsolja őket, és ez minden. Nemigen válaszoltam ezekre a megjegyzésekre. Azok ugyanis, akik sosem ültek ott a nézőtéren, sohasem láttak egyetlen előadást sem, nem tudják, nem tudhatják, hogy mit jelent együtt lélegezni, örülni, álmodni azokkal a lelkes amatőr színjátszókkal, akik nagyon gyakran szinte lehetetlen körülmények között dolgoznak, és akik onnan, a színpadról, a rivaldafényből valami végtelenül őszinte ragaszkodással szólnak hozzánk, a nézőkhöz.

És valóban ünnep ez a találkozás. Nem csinnadrattás, külsőségekben megnyilvánuló, hanem valami tiszta, bensőséges ünnep. Nekem és nagyon sokak számára mindenképpen az volt, az lesz.

Több mint tizenöt esztendeig minden találkozón részt vettem, ezért nehéz sorra venni azokat az eseményeket, amelyeket most magamban őrzök. Egyet azonban mégis megemlítek. Emlékszem, 2001-ben Nagykikindán, a hatodik találkozón a székelykevei Szalmaszál Ifjúsági Művelődési Egyesület színjátszói is bemutatkoztak. Egy kedves kis vígjátékkal léptek a közönség elé. A szövetség akkori főtitkárával, Szöllősy Vágó Lászlóval néztük az előadást. Alig telt el néhány perc, amikor is László barátom hozzám hajolt, és ezt súgta: „Hallod te ezt?” Igen, hallottam, hiszen nyelvünk csodálatos, ősi forrásból feltörő muzsikája simogatott meg bennünket, érintette meg a széksorokban ülőket. Még mindig élénken érzem, látom, hogy a közönség is meghatódott a sötét nézőtéren, mert azok a fiatal székelykeveiek egy zárt világból, a déli végek legvégéről hozták magukkal a nyelvük iránti megbecsülést, szeretetet. Ha valamit még javasolhatok, akkor azok, akik majd utánunk jönnek, sose felejtsék el a nyelv éltető erejét. Becsüljék meg, és vigyázzanak rá. De tegye ezt minden egyesület, minden társulat, bánságiak és bácskaiak egyaránt.


A nagy múltú Zentai Színtársulat legendás előadásának szereplői és rendezője. Peter Weiss: Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása, groteszk játék 2006-ban. A társulat eddig kilenc fődíjat nyert

A házigazdák felkészültek

Kupuszina negyedszer lesz házigazdája a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójának. A harmadik, a nyolcadik és három évvel ezelőtt a tizennyolcadik szemlén is e nyugat-bácskai település fogadta az egész Vajdaság területéről érkező műkedvelőket. Ehhez, sok egyében kívül, arra volt szükség, hogy a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület valamennyi aktív tagja teljes odaadással vállalja a munkát.

— Két héttel a megnyitó előtt mindenki pontosan tudta, mi a feladata, hol kell helytállnia. Lesznek, akik a vendégeket fogadják, mások a konyhán, a főzésből, a tálalásból, a takarításból veszik majd ki a részüket, és természetesen mindenki munkálkodik a közönség toborzásán — hallottuk Balogh Páltól, az egyesület mindenesétől, aki nemcsak a helyi események tudója, hanem végigkísérte a rendezvényt valamennyi helyszínen a létrejöttétől napjainkig.

— A vajdasági magyarság életében nagyon fontos szerepe van a műkedvelők találkozójának. A versengés sem mellékes, de sokkal fontosabb a hozzáértő zsűrinek a későbbiekben is irányadó szakmai véleménye, az egymás közti tapasztalatcsere és az, hogy találkozunk, együtt lehetünk. Kupuszinára soha nem volt jellemző az elvándorlás, a falu népe ragaszkodik a szülőhelyéhez, most azonban a körülmények úgy hozták, hogy tőlünk is sok fiatal és középkorú megy külföldre tanulni, dolgozni. Ennek ellenére vagyunk még annyian, hogy vállalni mertük a jubileumi, huszadik seregszemle házigazdájának szerepét, remélve, hogy a helybeli iskola közreműködésével a környező településekről is lesz közönség, hogy a fellépőknek ne kelljen félig üres nézőtér előtt játszaniuk.

Igyekszünk mindent olyan alapossággal megszervezni, hogy ne legyen okunk meglepetéstől, de főleg kellemetlenségtől tartani. Az élet azonban olykor humoros helyzeteket teremt, melyek a legtöbbször csak később válnak humorossá, abban a pillanatban ugyanis megizzasztják az embert. Azt hiszem, a harmadik szemlén történt, hogy az egyik fiatalokból álló csoport alternatív darabbal érkezett. Vízzel kellett megtölteni egy kádat, melybe az egyik szereplő bele is feküdt. Nagyon hideg idő volt, kondérokban melegítettük a vizet, nehogy idő előtt kihűljön, és onnan pumpáltuk át a színpadon levő kádba. A kupuszinai csapvíz akkor még igencsak rossz minőségű volt, és ahogy folyt bele a kádba, úgy látszott, mintha sárga iszap volna. Ilyesmi is megesett, de nagyon reméljük, hogy az idén, e szép kerek évfordulón nem érnek bennünket kellemetlen meglepetések — nyilatkozta Balog Pál.


A topolyai Mara Amatőr Színház egyik fődíjas előadása 2012-ből: Molière: A fösvény. A tízéves társulat a számos színészi díjon kívül három fődíjjal és egy közönségdíjjal büszkélkedhet

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..