home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Együtt futni, együtt lélegezni
Bíró Tímea
2020.12.10.
LXXV. évf. 49. szám
Együtt futni, együtt lélegezni

Fabó Ildikó vezetésével 2017-ben nyílt meg a Szabadkai Futóiskola, mely azóta is egyre több olyan embert gyűjt maga köré, aki testmozgással szeretne javítani az életminőségén, de olyan is van, aki jobbnál jobb eredményeket kíván elérni a megmérettetéseken. Három olyan személyt kérdeztem az élményeiről, aki a futás szerelmese lett.

Mészáros Hajdú Zsófia mindig igyekezett aktív lenni, többféle sportot is kipróbált, de egyiket sem űzte sokáig.

Sohasem gondoltam, hogy valaha megszeretem a futást, amíg nem jelentkeztem a futóiskola csapatához. Először Raffai Ági (Gigi) barátnőm beszélt rá, hogy ez milyen szuper, jelentkeztem, ám két-három hónap után állapotos lettem második kislányommal. Ekkor abbahagytam, és a várandósságom alatt többször is azt álmodtam, hogy futok, csak futok, s olyan jól éreztem magam álmomban, alig vártam, hogy újra visszatérhessek a futóiskola csapatához. Nagyon fontos számomra, hogy van egy sport, mely mellett végre kitartok, nagyon jó hatással van a mentális és a fizikai állapotomra, illetve sok új ismerősöm lett. Úgy gondolom, hogy két gyermek sem lehet akadály, ha valaki akar valamit, akkor minden megoldható — mondta el Zsófia, aki eddig egy versenyen vett részt, de olyan nagy élmény volt számára, hogy a jövőben is szeretné ezt folytatni.


Mészáros Hajdú Zsófia

Sutus Áron gyakran látható a félmaratonokon, ahol elszántan és a kamerába mosolyogva teljesíti az izzasztó kilométereket.

— Azt hiszem, már a középiskolában éreztem, hogy a futást valamiként, valahogyan az életem részévé kell tenni, engedni kellene, hogy azzá legyen. A rövidtávú, sprintházibajnokságok voltak az első meghatározó pillanatok. Stadionban futhattuk ezeket és a hosszabb távokat is — valahogy ez köszönt vissza tavaly, amikor Krétán, Haniában (Chania) voltunk, és a városi stadiont meghatározott időpontokban bárki használhatta. Naponta edzettem, készültem az első félmaratonomra, melyet természetesen Szabadkán futottam. Eltekintve több hosszabb és rövidebb kihagyástól, mondhatjuk azt, hogy a futás tizennyolc éve része az életemnek egy olyan tevékenységi formaként, amely érezhetően csak ad és ad… Erőnlétet, feszegetheted, kitolhatod a saját határaidat, pontosabban mondva, kiderül, hogy csalós mindaz, amit az ember a saját határairól (akar) gondol(ni). Az állóképességedet, a reakcióidődet is javítja. Sokáig azt hittem, hogy jó az egyedül vagy az egy-két emberrel való futás. De az én életvitelem (sokat vagyok úton, terepen) mellett sokszor hiányzott, nem tudott megvalósulni a rendszerszerűség. Vagy nem tudtam jól irányítani a dolgokat. És mennyi, de mennyi alkalommal láttam a városba beérve az autóból, hogy sok tíz ember együtt fut, együtt edz… Két évvel ezelőtt egyszer csak szembejött a Szabadkai Futóiskola reklámja, és Gigi (Raffai Telečki Ágnes) is beiratkozott, én kérdeztem, ő pedig mesélt róla… Felmérő edzések, a bemelegítő gyakorlatokkal való jóféle küszködés, mindeközben beszélgetések, emberi mutatványok futás révén és közben, melyet már sokszor barátságnak, de akár bajtársiasságnak is elkezdesz magadban megnevezni… S jön az ősz, a tél, a hajnal, és nincs megállás, heti legalább három alkalommal. És már nem esik nehezedre a heti 40 kilométer sem, és nem is érted, hogy Fabó Ildikó a jól felépített edzéstervével miként tudta ily mértékben belecsempészni az életedbe mindezt… Talán nem is kell érteni, csak csinálni. Egy-két éven belül akár a maratont. És mindezek mellett a közös kirándulások, szezont jelképesen lezáró és megnyitó koccintások (pezsgő és parkoló, pálinka és parkoló történetei), egymás sikereinek megünneplése… Lett itt egy közösség, melyben és mellyel jó (szó szerint is) együtt lélegezni. Ennek jegyében érünk el jobb és jobb eredményeket, nekem éppen a saját eddigi félmaratonidőmet sikerült további 9,5 perccel megjavítanom, s az idei évben, Sokcsity Zoli barátunknak köszönhetően, még egy síkterepi versenyen is részt vehettünk, ez volt az eddigi leghosszabb lefutott távom (26 kilométer). A jövő év pedig, ha jól állnak össze a gondolatok, tervek, fejben is letisztul minden, akkor a maratoni felkészülésben is szerveződik… És közben újabb és újabb tagokkal bővül a futóiskola: a közhangulat tovább fokozódik majd — osztotta meg velünk a terveit, reményeit Áron.


Sutus Áron (Az SO Maraton felvétele)

Raffai Telečki Ágneshez soha nem állt közel a testmozgás, és a futás már kétgyerekes anyukaként jelent meg az életében.

— Nagyon picik voltak a gyerekeim, amikor a munka mellett egyetemista is voltam, és készültem az államvizsgára, melyet az én egyetememen, Szegeden nagyon komolyan vettek. Éreztem, hogy túl sokat vállaltam, és szükségem van egy olyan tevékenységre, amellyel másfelé tudok fókuszálni. Egy ismerősöm lelkes facebookos posztjait látva kedvet kaptam a futóiskolához. Szimpatikus volt, hogy ha nem tudok elmenni edzésre, akkor a megadott órarend alapján is futhatok, és házi feladatok által is fejlődhetek, erősödhetek. Sikerült a családon belül úgy megoldani, hogy meglegyen a heti három edzésem, mert a férjem is látta, hogy ez nekem mennyire jót tesz. A kezdő csoportba kerültem, a futást sétálással kombináltam, és sosem felejtem el azt az érzést, amikor séta nélkül lefutottam az első kilométert. Ez két évvel ezelőtt történt, azóta a félmaratont is teljesítettem, és elképesztően felszabadító érzés, amikor végigcsinálod a tervezett távot. Mélyen megmaradt bennem egy társam mondata, hogy „senkit nem hagyunk a csatamezőn”, hanem motiváljuk, húzzuk egymást futás közben. Persze ez nem azokra vonatkozik, akik a sebességüket szeretnék növelni, és versenyzés céljából edzenek. Lassan az is átalakult, hogy most már futófelszerelést vásárolok a legszívesebben magamnak, mert fontosnak tartom, hogy miben sportolok. Pozitívumként élem meg, hogy edzés után nem tudok enni, és ez jót tesz az alakomnak.


A futósulisok edzés közben, középen Raffai Telečki Ágnessel (Szerda Zsófia felvétele)

Ágnes elmondta, hogy volt egy mélypontja, amikor abbahagyta a sportolást, de a rövid szünet után visszatért a szeretett mozgásformához.

— Elveszítettem a motivációm, és nagyon sokat segített, amikor Ildikó leült velem beszélgetni, és arra kért, hogy gondoljam át, miért kezdtem el edzeni, mi volt vele a célom. Rájöttem, hogy én nem versenyfutó szeretnék lenni, nem érdekel a tempó, a számok, egyszerűen a belső békém végett futottam, és ez után a beszélgetés után vissza is találtam a sportoláshoz. Folyamatosan változik, hogy mi elől, mi felé futunk, vagy csak éppen benne vagyunk a futásban. Nehéz megélni ezt a jelenidejűséget, de megéri kipróbálni — tudtuk meg Ágnestől.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..