* A bánsági szamuráj címet viseli a dráma, mellyel az idei POSZT Nyílt Fórumán Vilmos-díjat kaptál, azaz a négy jelölt közül a te drámádat ítélték a legjobbnak. A Vilmos-díj természetesen Shakespeare-re utal, s egy üveg vilmospálinka formájában manifesztálódik. Mikor született, és hogy került a drámád a Nyílt Fórumra?

— Tavaly szeptemberben született meg, amikor is a Népszínház meghirdette a drámaíró pályázatot, melynek lényege, hogy a legjobb műveket bemutatják — felolvasó színházi formában. Én éppen akkor kezdtem el írni a szöveget, amikor a felhívás megjelent, így ebből az alkalomból jött létre. Akkor nem került a bemutatandó darabok közé, viszont elküldték a Dramaturgok Céhének Budapestre, ott pedig neves szakemberek, többek között Lőkös Ildikó dramaturg és Solténszky Tibor színházi szakember beválogatták a legjobb négy dráma közé.


Fotó: simarafoto

* Meg is jelent egy kötetben három másik dráma (Almássy Bettina Családi Al-Bumm, a nagyváradi Szíjártó Tímea-Aletta Az eset és a marosvásárhelyi Pálffy Zsófia Kék virsli című műve) mellett.

— Így van, a Nyílt Fórum füzetben jelent meg mind a négy. A Nyílt Fórum pedig a POSZT kísérőrendezvénye, kortárs drámával foglalkozik, így került ide a szövegem.

* Hogyan fogadtad a hírt, hogy a tiéd lett a legjobb új magyar dráma ebben az évben?

— Nagyon örültem neki. Főleg annak, hogy tetszett az embereknek, akik olvasták. A szavazás úgy folyik, hogy a négy dráma külön erre az alkalomra megjelenik egy kötetben. Ez a füzet a fesztiválon több ember kezében megfordul, elolvassák, és megszavazzák, hogy melyik mű legyen a díjazott. Örömmel töltött el, hogy az olvasóközönségnek annyira tetszett a szövegem, hogy ezt választotta a legjobbnak. Igyekeztem szerényen fogadni, annál is inkább, mert én nem foglalkozom elmélyültebben írással, ez a második szövegem (a tavalyi drámaíró pályázatra is küldtem egy alkotást). Amikor megtudtam, hogy az elmúlt harminc évben milyen neves írók szövegei kerültek be ebbe a füzetbe, akkor kezdtem el igazán érezni a díj súlyát. És amikor beszéltek erről a díjról, akkor még jobban elkezdtem érezni ezt a súlyt, fontosságot, és próbáltam minél tisztelettudóbban és szerényebben fogadni az elismerést.


Karikatúra: Szalai Attila

* Gondolkoztál már rajta, hogy intenzívebben foglalkozz drámaírással, s akár már most belekezdj egy következő műbe?

— Nagyon szeretem a kihívásokat, de mindig az volt az álmom, hogy színész legyek. Ez nem is változott meg, a színjátszás megmaradt az első helyen. A drámaírás valahol a harmadik vagy a negyedik helyen áll mint terv. De nem is nevezném tervnek, hiszen ha úgy hozza a sors, és lesz egy jó ötletem, akkor azt megírom. Erőnek erejével viszont biztosan nem. Ha pedig úgy döntök, hogy újra tollat ragadok, akkor figyelembe fogom venni azokat a kritikákat, amelyeket itt kaptam, megpróbálom hasznosítani őket, és egy kicsit komplexebben írni, úgyhogy minden szempontból jó tapasztalat volt ez a beszélgetés a Nyílt Fórumon.

* Szerinted van rá esély, hogy színpadon lásd a drámádat? Voltak-e már elejtett megjegyzések arra vonatkozóan, hogy esetleg valaki előadást készítene belőle?

— Mondták, hogy a művem most sok emberhez el fog jut, aminek nagyon örülök. Nem tudom, hogy ki mekkora lehetőséget, fantáziát lát majd benne, hiszen A bánsági szamurájban erős vajdasági kötődések vannak. Egy vajdasági életérzést mutat be. Nem tudom, hogy Magyarországon fog-e érdekelni bárkit is, de látok rá esélyt, és nyilván örülnék is neki, ha így lenne.


Fotó: Szerda Zsófi

* A következő színházi évadot a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban kezded, korábban a Zentai Magyar Kamaraszínház tagja voltál, majd egy ideig szabadúszóként tevékenykedtél. Mikor kezdted érezni, hogy váltásra van szükséged, és miért éppen a Kosztolányi-színház áll közel hozzád? 

— Amikor úgy éreztem, hogy Zentára már nincs szükségem, léptem. Ezt nem azért tettem, mert Zenta nem jó, vagy mert ott nem éreztem magam jól, hiszen teret is kaptam, és izgalmas szerepeket is eljátszhattam egy jó társulat tagjaként. A művészi fejlődésem szempontjából azonban kellett valami más, valami új. A váltásra tavaly került sor, valamikor a nyár elején, tehát pontosan egy éve. A szabadúszó-időszakom alatt is folyamatosan voltak munkáim a KDSZ-ben, és közben úgy éreztem, hogy ha kell majd egy biztos pont, kapaszkodó, akkor ez a színház olyan lehet. Azaz: ez a fajta színház nekem jól fog esni.

* Milyen fajta? Ismerve a színház profilját, több pozitívumát is ki lehetne emelni, de számodra mi a legfontosabb közülük?

— Nekem az a fontos ebben a fajta színházban, hogy úgy érzem, azokban a munkákban, amelyekben itt lesz részem, önálló művészként is tudok majd tevékenykedni, s a gondolataim, ötleteim ugyanúgy részei lesznek az előadásnak és az azt megelőző munkának. Persze a klasszikus, kőszínházi előadásoknál is így van, de az a fajta szabadság, az a fajta korszerű és szabad művészethez való hozzáállás, amelyet itt látok megvalósulni, jobban érdekel, mint a klasszikus műfajok. Urbán András és társulata munkája mindig érdekelt és vonzott, ezért nagyon hálás vagyok, hogy engem választott új társulati tagnak.

* Amikor éppen egyik színházhoz sem tartoztál, csak tervezted, hogy merre kellene lépni, Magyarország sohasem szerepelt a lehetséges állomások között? 

— Az Újvidéki Művészeti Akadémia elvégzése után itthon volt egy olyan ismeretségi kör, amelybe az egyetem elvégzése után bekerültem, azaz bekerültünk (az osztálytársaimmal együtt). Ez már az egyetemi éveim alatt alakult, formálódott, s arra gondoltam, hogy nem igazán szeretném most a nulláról kezdeni, hiszen azzal, hogy elmegyek Magyarországra, mindent a semmiből kellett volna felépítenem. Szerintem ez sokkal nehezebb lett volna, ezért próbáltam megragadni minden itteni lehetőséget. Nem terveztem meg konkrétan az utamat, egy idő után nyilván ez kezdett céllá válni, de amikor elindultam „szabadúszni”, tudtam, hogy ha lehetőségek kínálkoznak, akkor mérlegelnem kell, hova menjek, és hova ne. Eleinte mindenbe belekapaszkodtam, ami az utamba került, és csak később kezdtem célirányossá válni.

* A vizsgadarabod is a Kosztolányi Dezső Színházban mutattad be. Szeretnéd-e tovább játszani? Volt róla ugyanis szó.

— Nagyon szeretném, hiszen még él bennem, tehát remélem, lesz folytatása.

* Úgy vélem, a Kosztolányi Dezső Színház egy újabb sokszínű művészt kapott, hiszen a színészet mellett írsz, foglalkozol zenével, és már rendeztél is fiatal színészeknek. Ezeket szeretnéd folytatni a jövőben is?

— Amit tudok, azt igen. Kálló Bélával már beszélgettem erről, tehát ilyen jellegű terveim is vannak, szeretném folytatni ezt a fajta munkát. Nagyon szeretek a fiatalokkal dolgozni, és ha lehetőségem lesz rá, mindenképpen csinálnám a jövőben is. A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákjaival már készítettünk egy előadást, ez lett az idei KSZV győztes darabja, ők már jelezték, hogy szeretnék, ha a továbbiakban is foglalkoznék velük.

* Mondhatjuk akkor, hogy Kucsov Borisz jelenleg egy elégedett ember?

— Mondhatjuk. A művészi státuszommal legalábbis e pillanatban meg vagyok elégedve.


Fotó: Szerda Zsófi