* Zeneakadémia, kulturális menedzsment és színháztudomány, állam- és jogtudomány, vallástudományi doktori. Van, amit össze tudok kötni, és van, amit nehezebben. A tudásszomj vezette mindig újabb és újabb utakra, vagy egyszerűen csak ilyen típus, akit sok minden érdekel?

— Egy igen erős gimnáziumban, Kőszegen érettségiztem, és meglehetősen átlagos tanuló voltam. A tanárok elnézték a szorgalmi hiányosságaimat, mert más területen jól teljesítettem (már középiskolásként cikkeim jelentek meg országos lapokban, prózamondó versenyeket nyertem), engem mégis lelombozott, hogy ennyire nem kelti fel az érdeklődésemet az, amit az iskolában tanítanak. Kíváncsi voltam, velem van-e a baj. Így aztán érettségi után csupa olyasmit kezdtem el tanulni, ami érdekelt. Ma három egyetemi diplomám van, és egy PhD-fokozatom. Tudom, hogy az általános és a középiskolákban megtanulandó anyag egy része hasznos. De biztos vagyok benne, hogy jelentős oktatási reformra volna szükség ahhoz, hogy igazán boldog és sikeres gyerekeink legyenek.

* Az előző kérdéshez kapcsolódva érdekelne, hogyan kell elképzelni egy átlagos napját (amikor nem rendkívüli helyzeteknek kell megfelelni természetesen). Van egy rutin, melyet követ?

— A napomat alapjában az határozza meg, hogy van-e aznap koncertem vagy író-olvasó találkozóm. Ha nincs, akkor az írásé a főszerep, és már korán reggel bekapcsolom a számítógépemet. Van néhány tevékenység, mely sosem maradhat el a napirendemből. Ilyenek: a kutyasétáltatás (van egy örökmozgó foxink), a testmozgás (van egy otthoni edzőszobánk futópaddal), illetve az, hogy megölelem a szeretteimet, mert ki tudja, meddig ölelhetem őket.  

* A Klassz! sorozatban több olyan könyve jelent meg, amelyben úgyszólván újraírt klasszikusokat. Jókai, Mikszáth, Móricz. Egyrészt mi alapján választotta ki az újraírandókat, másrészt mit is jelent az újraírni szó, miért volt rá szükség?

— Sokan azt gondolják, hogy itt puszta rövidítésekről van szó. Pedig a Klassz! sorozatban megjelent művek valójában igazi újramesélések. A gyerekeknek ma már nagyon nehéz Jókait, Gárdonyit, Mikszáthot, Zrínyit vagy Victor Hugót olvasni. Ezért, ahogy ezt a világ számos országában teszik, újrameséltem nekik tizenöt csodálatos klasszikust. Akik elboldogulnak az eredeti művekkel, azok mindenképp olvassák őket. Akik azonban nem, azok is kapjanak egy esélyt arra, hogy megismerkedhessenek a legendás történetekkel, hősökkel. Az újrameséléseimbe természetesen az eredeti művekből is „becsentünk” néhány oldalt, hogy az olvasók lássák, mennyivel szebb és emelkedettebb a régi, klasszikus szöveg. 

* Ön szerint ma a fiatalok olvasnak könyveket? Érdekli őket az irodalom, vagy inkább a rövid, frappáns, #-gel jelölt szövegeket veszik észre?

— A mai fiatalok olvasnak. Igaz, nem elsősorban könyveket. Kezükben a mobil, a tablet, a laptop, és naponta ömlik a szemük elé a rengeteg írott anyag. Ezeknek a szövegeknek a többsége természetesen nívótlan. Ez ellen azonban képtelenség küzdeni. Amikor én voltam kamasz, a ’70-es, ’80-as évek fordulóján, nem létezett internet, alig volt tévéadás. Mi éjjel-nappal faltuk a könyveket. Az eladási számok mindennél többet mondanak el: az első kötetem 100 000 példányban kelt el, ma azonban 2000 eladott könyvnél pezsgőt bontunk.

* Kortárs magyar gyermekirodalom. Megkerülhetetlen, hogy arról is faggassam egy picit, ami jelenleg Magyarországon történik. Nem egy új keletű dologról beszélünk, hiszen támadták már Varró Dánielt, Lackfi Jánost is, hogy némely gyermekeknek szánt írásuk nem feltétlenül gyermekfülnek való. Ön mit gondol erről mint apa, s mit mint író? Ilyenkor az íróember végigpörgeti a fejében a saját szövegeit támadhatóság szempontjából?

— Én azt gondolom, hogy könyvet nyilvánosan bezúzni bűn. Aki nem akarja, ne olvassa. Aki akarja, olvassa. Ha mindent megsemmisítenénk, ami nekünk nem tetszik, akkor még mindig égetnénk a boszorkánynak tartott embereket, vagy táborokba zárnánk másokat. Mindenkinek joga van azt gondolni, amit akar, ha nem árt vele másoknak. Fontos persze, hogy mindehhez hogyan viszonyulnak az állam vezetői, a hatalom. Az emberek gondolatát, véleményét nem lehet betiltani, de az erőszakos cselekedeteket joga van az államnak büntetni, ezért van az állam, ezért léteznek törvények.

* Énekel-e tusolás közben is operát? Hiszen mindenki tudja, hogy a fürdőszobában a legjobb az akusztika.

— Nem szoktam. A gyerekeim rám szólnának. Túl hangos vagyok, mondják. Otthon senki sem lehet világhírű! De harminc évvel ezelőtt így derült ki, hogy van hangom. Bulgáriában, egy üdülőben a szüleim hagytak aludni, és előrementek reggelizni. Amikor felébredtem, zuhanyozni indultam. A fürdőszobában csak úgy magamnak énekelgettem, talán valóban az tetszett meg a dologban, hogy ott jó az akusztika. Nápolyi dalokat imitáltam, halandzsa olasszal, hiszen akkor még nem beszéltem azt a nyelvet. Amikor végeztem a zuhanyozással, kiléptem az erkélyre, hogy kiterítsem a törülközőt. Ekkor tapsvihar fogadott: körülöttem az erkélyeken, de még lent az utcán is emberek álltak és bravóztak. Egészen elképedtem. Lementem apámék után, és közöltem, hogy én énekes leszek. Apám mosolyogva legyintett: jól van, fiam. Azon az őszön beiratkoztam egy énektanárhoz, és két évvel később már főszerepet énekeltem a rádióban.

* És melyik térben, helyszínen volt a legizgalmasabb fellépése?

— A legmegilletődöttebb természetesen a világ leghíresebb koncerthelyszínein voltam. A New York-i Carnegie Hallban, a Palm Beach-i Kravis Centerben, az amszterdami Concertgebouw-ban, a pesti Zeneakadémián és Müpában, de dolgozhattam Veronában is, az Aréna csapatával, vagy az Operaházban. Izgalmasnak mégis inkább egy-egy repülő- és hajóutamat mondanám: a koncerthelyszínek között utazgatva, bizony, levegőben és vízen is volt részem csúnya viharokban.

* Jelenleg min dolgozik, mi az, amiről a reggeli kávé után először kezd el gondolkodni?

— A koronavírus-járvány ha másnak nem is, az írásnak kedvez, mert sokkal kevesebb koncertet tudok vállalni. Most fejeztem be egy negyedik osztályosoknak szóló hittankönyvet, illetve a nyáron egy gyerekeknek szóló könyvet is megírtam, A varázskenu címmel, már rendelhető az interneten. De amin a reggeli narancslé (nem kávézom!) után először kezdek el gondolkodni, az egy monumentális, 500 oldalas történelmi fantasyregény, amolyan magyar Trónok harca. Nagyon kell figyelnem, mert az utolsó fejezetnél tartok: most nem szabad elrontani!

Szalai Attila rajza