Egy könyv a kapaszkodásról

Egy könyv a kapaszkodásról

Gallusz László: Tanyák, sorsok — tanyasorsok

A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában jelent meg nemrégiben Gallusz Lászlónak, az Újvidéki Rádió Faluműsor című adása nyugalmazott szerkesztőjének Tanyák, sorsok — tanyasorsok című kötete. A 270 oldalnyi szöveget és számos fotót vagy inkább életképet tartalmazó, küllemében is szemrevaló kiadvány a Tanyariportok a padéi Betlehem-pusztától a kishegyesi Csengettyűsig alcímet viseli.

A könyv első bemutatójára Adahatáron megtelt a már használaton kívül álló tanyai iskola tanterme. Az érdeklődők leültetésére kevésnek bizonyultak a régi iskolapadok, pótszékekre volt szükség. Igaz, hogy Zentáról is sokan érkeztek, de a környező tanyákon élők is eljöttek, hogy kezükbe vegyék azt a kötetet, amely róluk szól. Mivel a szerzőjét már egyébként is ismerik.

A kiadvány ismertetőjében elhangzott, a teremben vélhetően nincsenek olyanok, akiknek legalább egy hozzátartozója ne volna külföldön. De az életnek, a kapaszkodásnak továbbra is értelme van, és ez a könyv is erről szól. Felvezető szövege arra mutat rá, miként alakult ki nagyjából 200 évvel ezelőtt ebben a régióban, a Tisza közének a csücskében és részben a Bánságban a tanyasi gazdálkodás.


Gallusz László (jobbra) az adahatári könyvbemutató moderátorával, Ternovácz István újságíróval

Gallusz Lászlónak Földéhség címmel 1996-ban jelent meg az első kötete. Ebben szociográfiai portrék segítségével a lentről, a mélyből induló emberek életét próbálta érzékeltetni. A másodikban, Az élet poklában címűben, bácskai emberek vallanak az oroszországi hadifogságról.

— A harmadik kiadvány a fenntartható tanyai gazdálkodásról szól, és egy nemzetközi projektum volt. Az újszülött pedig a Tanyák, sorsok —tanyasorsok, melynek már a címe mindent elárul. Én mindig az egyszerű emberek között éreztem jól magam, mindig az ő életük érdekelt, és ez fogja össze a három kötetet. Azoknak a sorsával foglalkozom a mai napig, akik idekötődnek a bácskai vagy a bánáti röghöz, itt érzik jól magukat, és eszük ágában sincs, hogy innen eltávozzanak. Éppen ezért megragadom ezt az alkalmat is, hogy megköszönjem azoknak a vajdasági embereknek, akik az elmúlt öt évtizedben, amióta az újságírói pályafutásom tart, megtiszteltek bizalmukkal, és megengedték, hogy időről időre visszatérjek hozzájuk — mondta a szerző, aki azt is elárulta, kellemes gyermekkori emlékek kötik a tanyai életformához, az ott tapasztalt mérhetetlen szabadság teljesen elvarázsolta. — 1975-ben kerültem az Újvidéki Rádió Faluműsorához, tanítómesterem a szép emlékű Balázs Piri György, Gyurka bácsi volt. Ő irányította rá a figyelmemet arra, hogy ne a nagy agrárkombinátokat vagy a menő agrárpolitikusokat keressem és szólaltassam meg. A nagyfényi tanyavilág volt az, ahol először „kóstolhattam bele” a tanyasiak életébe. Olyan ez, mint a gépszíj, ha elkap, nem enged, amíg van benned szusz. De én nem is akartam ebből kikerülni. Kezdtek feltárulni előttem az emberi sorsok. Megismertem az egyszerű embereket, érdekelni kezdett maga a tanyai gazdálkodás. Mert amikor beleszántottam ebbe az ugarba, akkor még a 10 hektárt művelő gazda vígan félrecsaphatta a báránybőr kucsmáját, ma viszont az 50 hektárt birtokló sem teheti ezt meg. Gondoljunk csak bele: a tanyai embernek mit kellett vásárolnia? Sót, gyufát, petróleumot. Minden mást megtermelt. A szántó mellett mindegyik tanyánál volt szőlőskert, zöldségeskert, gyümölcsös. A fenntartható tanyai gazdálkodásban nem a terület számít, hanem az, hogy mit termelek meg rajta. Ha 5 holdról megélt a tanyai ember, akkor miért nem tudja ugyanezt megtenni ma? A tanyai gazdálkodás távlatát abban látom, hogy azoknak az embereknek, akik a sok kiábrándulás után hajlandóak lennének még egyszer nekirugaszkodni, valaki a hónuk alá kellene hogy nyúljon, mert motiválni kell őket. Agrárpolitikai reformra, de főleg infrastruktúrára van szükség ahhoz, hogy a tanyavilág újraéledjen. Ki kell mondanom, úgy vélem, a tanyamentéssel elkéstünk. Valamikor a ’60-as éveken kezdődött el az a folyamat, amikor a falusi parasztember azt mondta a gyerekének, tanulj, fiam, hogy ne kelljen dolgoznod. Engem az is nagyon zavar, hogy az egyszerű embert a ranglétra legalsó fokára helyezik, pedig manapság a tanyai gazdák legalább 80 százaléka középiskolai végzettségű, sőt, az új nemzedék tagjai felsőfokú oklevelet szereztek. A tanyavilág nem azt a képet érdemli, amelyet most látunk róla — hangsúlyozta Gallusz László.


A szerző felvételei

 

„Gyermekkorom kitörölhetetlen (legszebb?) emléke, amikor apai ágú nagynénémék tanyáján a lóistállóban vetett szénaágyon aludhattam, s testvérbátyám a hajnali derengésben költögetett: csutakolni kell a lovakat, a Szellőt meg a Villámot! S nyár végén milyen büszke voltam, hogy megtanultam úgy futni a tarlón (persze, hogy mezítláb!), hogy az ne sebezze véresre a bokámat, hogy olykor-olykor egyedül foghattam be a kocsiba a lovakat.
Csak sok-sok évvel később — amikor már agrárpolitikai újságíróként tapostam a vajdasági dűlőutak porát, sarát, s tanúja, tehetetlen szemlélője lehettem a tanyarombolásnak, a tanyai parasztember gyökértelenné tételének — értettem meg: a tanya és a tanyai lét messze a romantikus képen túl olyan életforma, olyan gazdálkodási modell, amelynek erőszakos eltüntetésével (bár ez nem általánosítható a vajdasági tanyák esetében!) a »fényesebb mezőgazdálkodás érdekében« szegényebbek lettünk, szegényebbé lett a természet, megcsonkult, meg is betegedett talán…” (Gallusz László: Tanyák, sorsok — tanyasorsok)
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Egy könyv a kapaszkodásról
Riport
Egy könyv a kapaszkodásról
Riport
Facebook

Támogatóink