Maja Gojkovićot választották tartományi kormányfőnek, aki Igor Mirovićot váltja a tisztségben. Az újonnan megválasztott tartományi kormányelnök expozéjában elmondta, kabinetje munkáját a következő négyéves mandátumban egyrészt a megkezdett beruházások folytatása, másrészt új nagyberuházások elindítása határozza majd meg.
A befektetések elsősorban a közlekedési és kommunális infrastruktúra fejlesztését érintik majd, de környezetvédelmi, oktatási, művelődési, szociális védelmi projektek is megvalósulnak. Véleménye szerint a tartomány a fejlődés egyik motorját jelenti majd a köztársasági hatalmi szinttel és más szintekkel együttműködve.
Fotó: Tanjug, Pannon RTV
A leendő tartományi titkárok között helyet kapott egy VMSZ-es politikus is. Ótott Róbert tölti be az oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár szerepét, és egyúttal a tartományi kormány alelnökének is kinevezték.
Az ellenzéki pártok bojkottálták az ülést arra hivatkozva, hogy nem kapták meg időben a kellő dokumentációt a titkárságok élére kerülő személyekről.
Forrás: Pannon RTV