home 2024. október 15., Teréz napja
Online előfizetés
Egy kicsit más, mint az eddigiek
Tóth Tibor
2013.05.22.
LXVIII. évf. 21. szám
Egy kicsit más, mint az eddigiek

Minden falu életében a település napjának megünneplése az egyik legnagyobb esemény. Királyhalmon az idei falunapnak még a szokásosnál is nagyobb jelentősége volt, hiszen két nappal korábban nyitották meg a Királyhalom és Ásotthalom közötti határátkelőt.

Marhapörköltfőző versennyel kezdődött a nap tizenhat környékbeli, valamint a két testvértelepülésről, az új átkelőnek köszönhetően a 8 km-re levő Ásotthalomról és a 20 km-re levő Domaszékről érkezett csapat részvételével. A versenyek egyik szabálya, hogy minden csapatnak nem lehet díjat adni, ezen a szombaton azonban a háromtagú bírálóbizottság legszívesebben minden csapatot a dobogó legfelső fokára juttatott volna, olyan fenségesre sikerültek a pörköltek. Dönteni kellett, s árnyalatnyi különbséggel az ásotthalmi önkormányzat együttese vitte el az első helyet, megelőzve a domaszéki önkormányzat és a noszai Vass Tibor csapatát. A délutáni ünnepi műsorra kicsinek bizonyult a Faluház nagyterme, a szervezők pótszékeket és padokat is kerítettek, hogy minden érdeklődő kényelmesen megtekinthesse a műsort. A vendégeket — dr. Plank Zoltán konzult, Pál Károlyt, a VMSZ ügyvezető alelnökét, Kern Imrét a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettesét, Kern Sólya Máriát, a vkt elnök asszonyát, Dobó Mártát, a Városi Tanács regionális és nemzetközi kapcsolatokkal megbízott tagját, Osztrogonác Simont, a Városi Tanács mezőgazdasági megbízottját, valamint Ásotthalom és Domaszék küldöttségét — Katona Róbert, a királyhalmi helyi közösség elnöke köszöntötte.

— Ez a falunap egy kicsit más, mint a többi, hiszen először ünneplünk úgy, hogy falunk immár négy irányból is megközelíthető. Hatalmas lehetőségek nyílhatnak a falu előtt, mind a gazdasági, mind a baráti kapcsolatok elmélyítése tekintetében. Sajnos, fiataljaink egy része máshol telepedett le, egyik célunk az, hogy őket visszacsábítsuk a faluba. Remélem, hogy az új határátkelő megnyitásával és a gazdasági lehetőségek kihasználásával mindez sikerülni fog — mondta Katona.

Az ünnepi beszéd után régi fotókból nyílt kiállítás, majd a helyi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóinak fellépésével kezdetét vette a több mint egyórás művelődési műsor. Bemutatkozott a Vinea Regis gyermekkar, a Parlando női kar, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szakosztályai, a Pitypang és a Venyige néptánccsoport, valamint a Rhythmical Dance moderntánccsoport. A produkciók végén Katona Róbert és Szűcs Anna, a helyi általános iskola igazgatónője díszokleveleket adott át azoknak a diákoknak és szakcsoportoknak, akik/amelyek kimagaslóan szerepeltek, első, második vagy harmadik helyet értek el a különféle tanulmányi és sportversenyeken. Ezek: Szalma Bálint, Shell Zsófia, Varga Nikoletta, Dancsó Dániel, Kasza Ábel, Barát Zsuzsanna, Shell Tamás, Báló Richárd, Sutus Viktor, Ördög Márk, Sutus Deján, valamint a Rhythmical Dance moderntánccsoport és a Venyige, valamint a Pitypang néptánccsoport.
A határátkelőhely megnyitásán kívül nemrégiben a víztisztító műszaki átadása is megtörtént (még próbaüzemben van, hetek kérdése, hogy rákapcsolják a rendszerre), s az idei tervek között szerepel még a Morava utca aszfaltozása és a régi kis discó felújítása is. A királyhalmi falunapot a szabadkai önkormányzat, a VMSZ szabadkai szervezete, a Vízművek és Csatornázási Közvállalat, a Pogrebno Temetkezési Közvállalat és Újházi Teréz támogatta.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..