A csantavéri Kovács Deján sorkatona volt. Az akkor még csupán 19 éves fiatalembert elvitték a háborúba, hogy szolgálatot teljesítsen. Mikor lejárt a meghatározott katonaideje, még három hónappal meghosszabbították. Aztán egy hónap után mégis hazaengedték néhány napra. Mindenki próbálta meggyőzni a tehetséges fiatal focistát, hogy maradjon otthon, és továbbra is azt csinálja, amit szeret: rúgja a bőrt. Hiábavaló volt minden igyekezet, nem tudták rábeszélni, hogy maradjon a szülőhelyén, a szerettei körében. Visszament harcolni, hogy megmutassa, nem fél az ellenségtől!

Sajnos az égiek úgy akarták, hogy ne élve térjen haza. 1992. május 5-én kapta meg a Kovács család a sajnálatos hírt, hogy fiuk szolgálatteljesítés közben elhunyt.

Békovai társa, akivel a bevonulása napjától kezdve együtt szolgáltak, elmondása szerint Deján széles mosollyal kiáltotta ki a teherautóból, és a kezével még mutatta is, hogy mindössze öt letöltendő napja van még, aztán mehet haza... De nem érkezett meg soha.

A fiú holttestét a belgrádi kórházba szállították. Édesapjának kellett azonosítania. Oszlásnak indult tetemek tömege és elviselhetetlen hullaszag töltötte meg a termet. Az apa mindent megtett, hogy megtalálja a fiát, és őt vigye haza, ne más személyt, akinek élettelen testéről először azt állították a szakemberek, hogy Dejáné.

Az édesapa hajthatatlan volt, és minden egyes lepedő alá benézett, a saját fiát akarta megtalálni, még ha holtan is... Igyekezete nem volt hiábavaló: fiának holttestére egy tolókocsiban talált rá. A lábáról ismerte fel gyermekét. Amikor felemelte a lepedőt, megbizonyosodott róla, hogy valóban az ő fia az. Az arca jobb felén volt sérülés, noha állítólag nyaktörés okozta a halálát. Még a valamikori vakbélműtét helyét sem volt rest leellenőrizni... Ott volt!
Koporsóban szállították haza másnap az ifjút, ki gyermeki lélekkel hitt abban, hogy kötelességét teljesítette, és hogy öt nap múlva újra láthatja a szeretteit.

2013. augusztus 5-én erre a kivételes fiatalemberre emlékeztünk, aki megérdemelte, hogy hosszú idő után síremléket állítsanak neki a csantavéri polgárok.

Matuska János kőfaragó — kinek több ezer gyönyörűen kidolgozott sírkő került már ki a keze alól — készítette el Deján síremlékét. Ő volt az, akinek köszönhetően megvalósult sokunk álma: legalább egy emlékünk van a fiatal férfiról, aki az idén töltené be 41. életévét...

Amikor majd arra viszi az útja a kedves olvasót, a siralomház mellett megtalálja és megnézheti az emlékművet. Sőt, a mellette lévő padon meg is pihenhet, és akár az odaültetett virágokat is meglocsolhatja. Ha pedig van olyan ismerős a családban, aki élve hazatért a szörnyű háborúból, fejet hajthat és megköszönheti Istennek, hogy túlélte, nem úgy, mint Deján.

Mélyről jövő tiszteletemet fejezem ki azoknak az ismerőseimnek, akik valaha sorkatonai szolgálatot teljesítettek.