Harmon nyomozó kerek szemmel bámulta a hálószoba ágyán fekvő csaknem egészen ruhátlan hölgyet. Gyönyörű testet takart az áttetsző hálóing. A nyomozók persze ezúttal sem szépségkirálynőt választottak. Valami más érdekelte őket. Vajon mi segítette a másvilágra Dolores Lopezt? A csinos hölgyet köntösének a zsinórjával fojtották meg mintegy két órával ezelőtt. Sarah Cook, a lompos külsejű házvezetőnő fedezte fel a holttestet, amikor feljött az első emeletre, hogy rendbe hozza a hálószobát.

— Szép, hogy azonnal felhívott minket — mondta Young felügyelő, és megkérte, hogy mondjon el mindent, amit tud. Sajnos, az asszony nem tudott semmiről sem beszámolni.

— Amikor ajtót nyitottam, a házban irtózatos volt a csönd — mondta Sarah Cook. — Arra gondoltam, hogy az úrnő elment hazulról, talán lement a pincébe, hogy a szennyest berakja a mosógépbe. A hálószobában aztán megtaláltam...

— Gyanakszik valakire?

Sarah Cook megvonta a vállát. Hallgatott. A rendőrség szakemberei éppen befejezték a munkát, amikor berontott a szobába Chad Lopez, és ráborult a hullára. Úgy zokogott, mint egy gyerek. A rendőrök nagy nehézségek árán elvonszolták a holttest mellől a szánalomra méltó embert, nehogy megsemmisítse az esetleg még használható ujjlenyomatokat.

— Ön mit tud az esetről? — kérdezte a felügyelő.

Chad Lopez arca csupa víz volt.

— A Sárkány étteremben ebédeltem... Aztán telefonhoz hívtak. Ma tovább maradtam az irodában, egy tervrajzon dolgoztam... Ki tette, felügyelő úr?

— Talán egy betörő. Az ablak alatt, a kerítésen találtunk valami nyomféleséget...

— Hát így állunk — motyogta Chad Lopez. Nem tudott uralkodni magán. Young éberen leste minden mozdulatát. A hatvanesztendős úriember önzetlenül szerethette harminc évvel fiatalabb nejét. Lesz min törni a fejünket, gondolta Young. Még aznap este felhívták a felügyelőt telefonon. Azonnal megismerte a házvezetőnő rekedtes hangját.

— Maga? Mit akar tőlünk ilyenkor?

— Hallottam, amikor a gazda azt állította, hogy délelőtt az irodában tartózkodott. Ez hazugság. Én láttam Lopez urat.

— Hol? Mikor?

— Ma reggel. Éppen leszálltam az autóbuszról, és 10.45-kor...

— Folytassa!

— Elsuhant mellettem. Megismertem a piros Fiatot.

— Sarah, ön egy angyal, köszönöm. Mondhatta volna azonnal, de mindegy — zsörtölődött a felügyelő, és lecsapta a telefonkagylót. Néhány perccel a történtek után már Chad Lopez háza körül ólálkodott. Végül becsöngetett.

— Fáradjon be, uram — mondta a ház ura. A kandalló mellett foglaltak helyet. Chad Lopez széke mellett egy üveg whisky. Sokat ihatott.

— Ma délelőtt bent járt a házban, nem igaz? — kérdezte Young.

— Hogy is mondjam... tíz óra körül felhívott egy ismeretlen hang. Nő volt, naponta hívott. Most azt monda: „Megint egy szexuális mániákus van a neje mellett!” Nem vettem komolyan a figyelmeztetést, de aztán már azon fáradoztam, hogy Dolorest tetten érjem. Két alkalommal hiába próbálkoztam. A hálószobában találtam rá... Egyedül volt, igaz, egy undorító pornográf magazinban lapozgatott. Az orrom alá dugta a ronda képeket, és azt mondta: „Nem szabad meztelen urakban gyönyörködnöm? Legalább magazinokban?” Valakit, aki... valakiket, akiket, akiket — Chad Lopez lehajtotta a fejét.

— Valakit, aki nem olyan öreg és tehetetlen trotli, mint maga. Ezt mondta, nem? S emiatt megfojtotta.

— Nem igaz — tiltakozott hevesen Lopez. — Amikor elhagytam a házat, még élt! Az ágyon feküdt és röhögött. Beültem a gépkocsimba, a Fordba, és eszeveszett gyorsasággal visszatértem az irodába.

Másnap reggel a felügyelő szobájában kétszer csengett a telefon. Az első hívás a rendőrség laboratóriumából érkezett. Egy nő is feltárcsázta, de nem akarta elárulni a nevét. A laboratóriumból azt adták hírül, hogy Dolores Lopez holttestén nemi közösülésre utaló nyomok találhatók. A hölgy viszont tudomására hozta a felügyelőnek, hogy napok óta egy izmos fiatalember — Austin — látogatta meg Dolorest. Az utca másik oldalán parkolt. 10.45-kor rendszerint az ablakon át távozott.

Az ismeretlen hölgy, aki telefonált, nem Sarah Cook. Látta maga előtt a helyszínt: a hálószobát, a házat, a kertet, a szomszédos villákat... Igen! A hálószoba ablakait szemmel tartották a viktoriánus kori stílusban épült villából.

Vagy tíz percig csöngetett a villa súlyos ajtaján. Végül megjelent a küszöbön egy sápadt, nem túl szép nő. Végkövetkeztetés: ez a nő nagyon szerethette Lopezt, de nem nagyon kedvelhette Dolorest. Emiatt telefonálgatott.

Vagyis az izmos fiatalember ölte meg Dolorest? Young nem volt biztos a dolgában. Sarah Cook miért nem látta az atlétát, az Austint? Mindent megtudunk, ha...

Sarah Cook egy bűzös házikóban lakott. A felügyelő alá valami rozzant ülőkét tett, s már darálta is a szövegét.

— Nem láttam a házban a gazdámon kívül senkit! Smaragdzöld autó? Austin? Nem, nem. Csak a sötétpiros Fiatot, azt... azt a gazda hajtotta mindig.

— Biztos ebben? Fiatban ült a gazdája, nem Fordban?

— Nem, dehogy. A Fordot az úrnő vezette. Amíg vezethette, ugyebár.

— Tehát Dolores Lopeznek volt egy Fordja? — kérdezte tagolva Young. — Tegnap éppen ezt a Fordot hajtotta az úr. Ezt maga nem tudhatta. Miért nem tudta? Maga tegnap nem is látta Chad Lopezt, amikor elhagyta a házat. Felkapaszkodott a pincéből, de akkor már az úr régen eltávozott. Hát akkor honnan tudja, hogy bent járt a házban? Kitől tudta meg?

Sarah hallgatott, minta sír.

— Mindezt csak Dolorestől tudhatta meg. Az úrnőjétől hallotta meg, amikor bement a hálószobába, hogy rendet tegyen. Ezután megfojtotta.

— Nem! — sikoltotta Sarah rémülten. — Ez nem igaz!

Sarah Cook rávetette magát a felügyelőre, aki nyugodtan visszanyomta az asszonyságot a székbe.

— Micsoda ereje van magának, Sarah. Talán megmondta Lopez úrnak, hogy a neje csalja? A ház úrnője természetesen magára gyanakodott, és azt mondta... Mit is mondott magának Dolores?

Sarah Cook vallott.

— „Ezt még visszakapod, te ribanc!” — ezt monda. Meg azt, hogy kidob a házból, sehol sem kapok állást, mert ilyen vagyok. Beírja a könyvembe, hogy rohadt dög vagyok, hogy lopok és lefekszem a postással meg mindenkivel, aki végigsétál az utcán. Ezt mondta...