A Csütörtök esték elnevezésű rendezvénysorozat legutóbbi eseményén egy izgalmas és gondolatébresztő portrébeszélgetést hallhattak az érdeklődők. A Dohogó ember és szemérmes rendező című esemény vendége a Színházi Kritikusok Céhének életműdíjával kitüntetett Hernyák György Jászai Mari-díjas rendező, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, a Tanyaszínház egyik alapítója volt.
Husnyák Andrea, az est moderátora, a Szabadkai Gyermekszínház és a Pannon RTV munkatársa többek között arról kérdezte vendégét, hogyan élte meg a pillanatot, amikor megtudta, övé a díj?
- Persze jól esik, hogy elismernek, de azóta is gondolkodom, hogy vajon ezt én miért kaptam, és próbálom ezt megfejteni. A színházcsinálásért valószínűleg, meg talán a pedagógiai munkámért, az előadásaimért.
Fotó: Szekeres László Alapítvány Facebook-oldala
Azt is megtudtuk, milyenek egy rendező nyugdíjas napjai.
-Egy évig kétségbe voltam esve, hogy na most akkor mi fog történni, mi van, ha nem csinálok semmit. Most kezdem lassan megszokni, és kezdek nyugdíjasként gondolkodni, de azért mozog a fejemben egy előadás, vagy kettő, amire vagy sor kerül, vagy sem.
Husnyák Andrea arra is kérte Hernyák Györgyöt, foglalja össze rendezői pályafutását.
-Volt egy osztályom nyolc évvel ezelőtt. Ők megkérdezték, tanár úr, hány jó előadást csináltál? S akkor én összeírtam. Most vagyok a 114-115-nél. Összeírtam, és van olyan húsz, amivel meg vagyok elégedve, van tizenvalahány, amire azt mondom, no, ezt legszívesebben letagadnám, és van hetvenpár másik, amire azt mondom, hát nem volt zseniális, de elment, a közönség vagy szerette, vagy nem. Azt gondolom, hogy én vagyok a legszigorúbb kritikusa magamnak. Ugyanis a tanárom mindig azt mondta: ápoljuk magunkban az önelégedetlenséget. Hát ezt én megpróbálom.
Az eseményen szó esett Hernyák György legújabb szakmai elismeréséről, valamint karrierjének legmeghatározóbb mozzanatairól és verseskötetéről is.
