Csonka torony

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Csonka torony

Beszélgetés Matuska Márton publicistával, az 1944-45-ös vérbosszú körülményeinek fáradhatatlan kutatójávalTöbb mint másfél évtizede kerültek napvilágra azok a gaztettek, amelyeket a Délvidékre 1944-ben bevonuló partizán alakulatok a katonai közigazgatás idején a magyar civil lakosság ellen...

Beszélgetés Matuska Márton publicistával, az 1944-45-ös vérbosszú körülményeinek fáradhatatlan kutatójával
Több mint másfél évtizede kerültek napvilágra azok a gaztettek, amelyeket a Délvidékre 1944-ben bevonuló partizán alakulatok a katonai közigazgatás idején a magyar civil lakosság ellen elkövettek. A fél évszádon át rásütött kollektív bűnösség bélyege alól ugyan feloldották a magyar nemzeti közösséget, az ellenük elkövetett atrocitások nyilvános elismerése, jóvátétele azonban még 60 év elmúltával is várat magára. Az évfordulón miként készül Délvidék megemlékezni áldozataira? - kérdeztük MATUSKA Mártont, a Magyar Szó nyugalmazott újságíróját, akinek tényfeltáró írásai, könyvei arra késztették a délvidéki magyarokat, hogy szembenézzenek, és bátran beszéljenek a rettegés éveiről.
- Ez alatt a másfél évtized alatt, kilencven óta több helységben már hagyománya van az áldozatokról való megemlékezésnek. Eddig Újvidéken, Temerinben, Csúrogon rendszeresen megtartottuk a megemlékezést, az idén pedig újra megpróbáljuk Zsablyán is megszervezni, és természetesen az észak-bácskai városokban is. Mindenképpen számba kellene venni, hogy hol állítottak már emlékművet áldozatainknak. A legismertebb nyilván a Vergődő madár elnevezésű, Szabadkán. Legnagyobb hiány pedig Újvidéken van, ahol pedig több ezer áldozata is van a vérbosszúnak. Emlékeztetnünk kell azonban arra is, hogy nagyon sok helyen se megemlékezés, se emlékmű nincsen. Elég csak Verbászt említenem, ahol a temetőben levő tömegsírról már alig tudnak az emberek. Semmi jel, egy árva kicsi kereszt sem utal arra, hogy ott a katolikus temetőbe több száz áldozat nyugszik tömegsírban. De a bánsági részeken is több helységben történt atrocitás Törökbecsétől kezdve Oroszlámoson át egészen Versecig vagy Fehértemplomig. Bácsordason, (Karavukovón) vagy Perlaszon, ahol egyébként is kevés magyar élt, vesztek el emberek. Néhol öt-hat, máshol pedig tíz-húsz. De valamennyien a népirtás áldozatai lettek. A 60. évfordulóra szeretném befejezni a zsablyai vérengzésről szóló könyvet, amely - ha Isten is úgy akarja - néhány héten belül megjelenhet.
* Az eddig összegyűjtött adatokból számszerűsíthetők az áldozatok?
- Tudományos tanácskozásokon is sokszor felvetődik ez a kérdés. Egyvalami bizonyos: nekem 130 dossziém van. Valamennyi délvidéki, magyarok által is lakott helység adatait tartalmazza. A kérdésre mégis az áldozatok listájának összeállítása után adható válasz. Tehát ha valaki az áldozatok számát akarja megtudni, az ennek alapján megszámolhatja.
* Hogyan is állunk ezekkel az emlékművekkel? Tudtommal eddig valamennyi a temetők eldugott zugában vagy szeméttelepeken épültek fel, mégis többnyire megsemmisítették, szétverték őket. Nem volna már inkább a főtéren a helyük történelmi múltunkról tanúskodó szobrainknak?
- Vessük össze azt, hogy hol áll Szabadkán a magyar áldozatok emlékműve, és hol a többi áldozaté. Az első a Zentai úti temető pandalja alatt kapott helyet, a másik viszont a katolikus katedrális előtti téren. A két helyszín minőségi különbségéből megállapítható, hogy maga az állam, a hatolom, hogyan kezeli ezt a kérdést. Ebből egyenesen következik, hogy a belgrádi hatalom az 1944-es történésekről meg se nyikkant. Egy árva szót sem mondott ki soha vele kapcsolatban. Majd csak akkor tudunk mi tisztességesen megemlékezni és tisztességes emlékművet állítani, ha a belgrádi hatalom erről kimondja a tisztességes véleményét. Ez azonban még várat magára.
* Az elcsatolt területek legtöbbjén már emberségesen viszonyulnak ehhez a kérdéshez. Kárpátalján, Szolyváron például emlékpark adózik kegyelettel a halálra ,,gondozott" ötvenezer magyar honvéd és civil emlékének. Nálunk miért kezelik tabuként ezt a kérdést?
- Ez abból adódik, hogy még Budapest sem mondta ki azt, amit ki kellet volna mondania az 1944-45-ös délvidéki magyarellenes terrorról. Budapesten is áll vagy bukik, hogy ez az ügy a két állam között hogyan lesz rendezve. Sajti Enikő, a Szegedi Tudományegyetem Történelem Tanszékének vezetője mostanában jelentette meg nagyon fontos könyvét, amely tartalmazza a 44-es események magyarországi értékelését.
Nem túl régen fogalmazódott meg bennem, hogy a második világháború alatt az összmagyarság civil lakosságát itt érte a legnagyobb veszteség. A második világháború alatt a magyarok között sehol ilyen méretű emberirtást nem követtek el. A mindenkori magyar kormány eddig viszont csak adósságot halmozott számunkra. Talán éppen most, a hatvanadik évforduló adhatna alkalmat arra, hogy az anyaország is megnyilatkozzon ebben a kérdésben.
* Az éppen leköszönő tartományi képviselőház tényfeltáró bizottságot hozott létre. Mennyire járult hozzá ez a testület a kérdés tisztázásához?
- Őszintén megmondom, nem voltam túl nagy bizalommal az ankétbizottság iránt. Az összegezésből azonban látszik, hogy komoly munkát végzett. Mégis úgy lett volna talán helyénvalóbb, hogyha az eddig agyonhallgatott, a magyar és a német áldozatok tényét tárja fel. Nem csekély elégtétellel tölt el azonban az, hogy az ankétbizottság zárónyilatkozatában a tudományos akadémiákat kéri fel az események feltárására, hiszen amikor másfél évtizeddel ezelőtt megalakítottuk a történelmi VMDK-t, annak legelső intézkedései közé éppen az atrocitások napvilágra hozásának sürgetése tartozott.
* Egy közös emlékmű felállításának gondolata is felmerült.
- Helye lenne egy ilyen emlékműnek is, de azért megfontolandó, hogy ezzel kezdjük-e, merthogy a Duna-parton az 1942-es razzia áldozatainak van egy méltányos emlékhelyük. Az emberek gondolata azonban nem terjed ki arra, hogy Újvidéken kétszer volt razzia. Az 1944. évi is szabályos razzia volt. Amíg csak egy emlékmű áll, addig gondolkodásunk is csak egyoldalú. Feltétlenül fontos tehát, hogy a magyar áldozatoknak külön emlékmű álljon. Újvidék számára egy nagyon szép tervet készített Makovecz Imre. Egy csonka toronyból állna, melynek oldalában felfelé sorakoznának a keresztek, utalva a temetetlen halottjainkra. A katonatemetőbe szeretnénk felállítani, mert a feltételezett tömegsírok helyei mára már hozzáférhetetlenek.
* Miként emlékeznek a 60. évfordulóra?
- Tavaly jutott tudomásunkra, hogy Budapesten egyik katolikus templomban néhány év óta szentmisén emlékeznek meg a délvidéki áldozatokról. Tekintettel a hatvanadik évfordulóra, az idén a Szent István-bazilikában Bábel Balázs kalocsai érsek úr fog szentmisét bemutatni november 28-án 13 órai kezdettel. Eddig mintegy háromszázan jelezték részvételi szándékukat. Mivel azonban sokan nem tudnak oda elmenni, ezért felhívjuk a világ valamennyi magyar lelkészét, hogy szentmisén emlékezzen meg a délvidéki áldozatokról. Azért is fontos ez a kezdeményezés, mert a legnagyobb megdöbbenésünkre az adatok tanúsága szerint 1944-45-ben a legtöbb magyar papot is éppen itt végezték ki. Likvidálták papjainkat, rájuk sütötték a bélyeget, hogy gonosztevők, és ezzel a rémületet verték belénk. De a legkiemelkedőbb, legtisztességesebb politikusainkkal is ezt tették. Gondoljunk csak Deák Leóra.
* Idehaza vajon sikerül-e központi megemlékezést tartani?
- Sajnos nem tudom, kivel lehetne ezt a közös megemlékezést végiggondolni. A pártjaink politikai tőkét akarnak kovácsolni abból, hogy vezetőjük beszédet mond valamelyik megemlékezésen. Holott korábban eszébe se jutott, hogy felemelje ebben a kérdésben a szavát. Az ügy érdekében el tudom viselni a jelenlétüket, de azért úgy gondolom, vállalniuk kellene némi kockázatot is, és az áldozatokról való megemlékezésekkel kapcsolatba ne csak azt tegyék, amit a hatalom megenged. Öncélú egységgel ugyan semmire sem megyünk, de azért nem volna olyan nehéz megfogalmazni, mi az, ami mindannyiunk számára fontos. Néhány sarkalatos kérdésben, úgymint az autonómia, a kettős állampolgárság és a negyvennégyes áldozatokról való közös megemlékezés mindenképpen egységes álláspontot kellene képviselni.

Címkék: Csonka torony
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink