A Csíkszereda melletti Csíksomlyó a Kárpát-medence legismertebb zarándokhelye, a minden évben életre hívott pünkösdi búcsú a legnagyobb katolikus rendezvény Erdélyben, ahova az egész Kárpát-medencéből, sőt azon túlról is érkeznek zarándokok. A neobarokk stílusú ferences kegytemplomban őrzik a világ egyik legnagyobb méretű kegyszobrát, a csodatévő Mária-szobrot.

Zarándokként kétszer jártunk Leventével a nyeregbeli Hármashalom-oltárnál: egyszer sima menetrendes vonattal a búcsúban, másodszor a szabadkai ferencesekkel Ferenc pápa látogatásakor. Mindkettő felejthetetlen lelki-szellemi út volt. A zarándokhelyek azonban egyedül, üresen, tömegmentesen sem veszítenek jelentőségükből, sőt!

A Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt kegytemplom és kolostor előtt ülni és beszélgetni, egyedül sétálni, apróságokba és részletekbe belemerülni lélekemelő utazás volt, akárcsak a Mária-borvízforrásnál friss, tiszta vizet inni: „Zarándok! Mondj el egy Miatyánkot, végy ebből a csodás forrásvízből és nyújtsd át az inni szándékozónak. Kérjed te is, hogy hasonlóképpen merítsenek neked is. Kortyolj hármat: az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Így adva hálát, indulj a kálvárián Csíksomlyó szent hegyére a szeretetet elfogadva és árasztva magadból. Isten áldása kísérjen zarándokutadon.” A csíksomlyói bővizű borvízforrás a hűség forrása, Mária látta víz, melyből a helybeliek és a vendégek kedvenc ivóvize bugyog elő. Mi is megtöltöttünk minden üveget, melyet az autóban találtunk. Egy kissé zavaros, ám nagyon kellemes íze van, s a vastartalma igen magas.

Az alkonyatban a réten gyógynövényt szedő bácsit látni, felsétálni kettesben a Makovecz Imre tervezte oltárhoz, és ott imádkozni — felbecsülhetetlen ajándék. Lefelé menet beleveszni az ezerarcú tájba, a naplementében tündöklő templomtoronyba, megigéződni a természet szépségétől, apró vadvirágtól, hatalmas fenyőktől, megbúvó és eddig sosem látott, 1868-ban állíttatott kereszttől, a most először elénk tárult, az 1661. évi török—tatár dúlás után épült Szent Antal-kápolnától, a keresztúttól. Odalent helyiekkel beszélgetni, bátorításukra felfedezni a Barátok feredőjét.

Egykor a kegytemplom mögötti területen a ferences kaszáló helyén fakadó forrás vizét a csíksomlyói ferences barátok medencébe fogták, és magánfürdőt alakítottak ki, egy deszkával kibélelt 3 x 6 méteres medencét. A szerzetesek a fürdőt „lábvontatásra” használták, mivel annak vize csúzos bántalmak ellen igen hatásos volt. A források kertjét, az imádságoskertet és a fürdőt magában foglaló létesítményt 350 önkéntes segítségével, fürdőépítő kaláka keretében építették meg 2006-ban, és miközben a lábamat a vízbe lógatva ültem, újra csak az otthon levés érzése fogott el — nem tudtam nem gondolni a magyarkanizsai Baráthok kútjára. Két nagykamasz békésen sörözgetett és beszélgetett nem messze tőlünk, és nemsokára már medvékről, hegyekről, lehetőségekről, életről diskuráltunk négyesben.

Itt vezet el a Mária Út — Via Mariæ spirituális turistaút, mely a közép-európai népek Mária-tiszteletére épít, és összekapcsolja a Mária-kegyhelyeket meg az útvonal mentén lévő történelmi, kulturális értékeket — vallásra való tekintet nélkül. Összeköttetést teremt kelet—nyugat irányban az osztrák Mariazell, a magyar Budapest, Máriapócs és az erdélyi Csíksomlyó között, valamint észak—dél irányban a lengyel Częstochowa, a magyar Esztergom, Budapest és a bosznia-hercegovinai Međugorje között. Az útvonal egy nagy keresztet rajzol ki Közép-Európa térképén (Ausztria, Magyarország, Románia, Szlovákia, Lengyelország, Horvátország, Bosznia), ezáltal kialakítva egy El Caminóhoz hasonló, helyi hagyományokra épülő zarándokútvonal-hálózatot. Nagy álmom, hogy a közeljövőben itt gyalogolva, gondolkodva újra magamra leljek.

A csodatevő Mária-szobrot, a főoltáron álló, reneszánsz stílusú, a Napba öltözött Asszonyt ábrázoló remekművet, mely az 1510—1520-as években készült, ezúttal sem volt alkalmunk megtekinteni — a templom ugyanis zárva volt. Egy okkal több, hogy visszatérjek.