Az oromhegyesi Kovács Erna egészen kicsi kora óta pörög, pattog, ugrál és elvarázsol mindenkit, amikor a színpadra lép. Jó mozdulatsort akárkitől láthatunk, de ezek többnyire elég üresek. Erna talán azért különleges, mert a mozdulatait túláradó örömmel, szenvedéllyel és szeretettel tölti meg.
* Miért éppen a tánc?
— Sokféle sporttal próbálkoztam, de a tánc ragadott magával leginkább. A táncolást a focizáshoz hasonlítanám. A futballt sok fiú szereti, és bár kevesekben rejlik Puskás Ferencéhez hasonló tehetség, mégis hívogatja őket a pálya.
* Mióta táncolsz?
— Egészen kicsi korom óta. Még alig voltam egy-két éves, amikor a szüleim észrevették, hogy amint megszólal a zene, riszálni kezdem magam, ezért amikor kissé felcseperedtem, elvittek egy táncbemutatóra. Attól kezdve tudtam, hogy ezt akarom csinálni. Hatéves korom óta rendszeresen járok próbákra, tehát mintegy 10 éve folyamatosan, naponta táncolok.
* És ez a kitartó edzés meghozza a gyümölcsét?
— Szerintem igen. Nyolcéves lehettem, amikor először győztem egy nagyszabású versenyen. Az idei Modern Táncsport Világbajnokságon viszont nagy meglepetés ért, mert nem számítottam az első helyre. Táncospárommal, Lékó Szibillával együtt tátott szájjal bámultuk a horvát versenyzőket, akik már több éve a világbajnoki cím birtokosai voltak, és amikor minket hívtak a dobogó legfelső fokára, el sem akartam hinni!
* Mit érzel, amikor már ott vagy a színpadon, de még elválaszt egy pillanat attól, hogy megszólaljon a zene?
— Talán az az egyik legnehezebb pillanat. Egyszerre örülök, izgulok, félek és remegek, de már kezdeném a táncot. Ez a pillanat egy igazi örökkévalóság. Kicsit olyan, mint amikor a szerelme szemébe néz az ember, és izgalmában pillangók repdesését érzi a gyomrában.
* Megfordult bármikor is a fejedben, hogy abbahagyod?
— Soha! Nincs sem rossz edzés, sem rossz verseny. Egy edzésen, ha nem megy is tökéletesen a koreográfia, addig gyakorolunk, amíg bele nem jövünk. Verejtékes munka ez, de sohasem szabad feladni. Kitartás kell ahhoz, ha az ember valami maradandót akar alkotni. Versenyre pedig roppant élmény kijutni, és nagyon sok támogatást is kapok. A barátaim folyamatosan biztatnak, sorra kapom az ösztönző üzeneteket, melyek hatására jobb lesz a hangulatom, és az is meglátszik az előadásmódomon.
* Neked életcél, hobbi, esetleg szórakozás vagy sport a tánc?
— Mivel még gimnáziumba járok, hobbinak mondanám, de olyannak, ami végigkíséri majd az egész életemet. Néha a tanulás rovására is megy a tánc, de ez engem nem zavar annyira, mint a szüleimet. Próbálom egyensúlyban tartani a sportot és a tanulást. Egészen más ember vagyok, amikor csillogó ruhában táncolok, mint amikor farmerben és simlis sapkában iskolába megyek. A tánc szerintem sport és szórakozás is egyben. Nagyon jó erőnlétet ad, mert valóban kemény sport, de engem szórakoztat és le is köt. Úgy érzem magam, mint amikor a diszkóban táncolok, csak ott persze nem koreográfiára.
* Miben más a modern tánc, mint a balett, a hiphop vagy a mazsorettek tánca?
— Tapasztalatból mondom, mivel a felsorolt táncokat mind próbáltam, hogy elég sok mindenben. Talán a klasszikus balett ellentéte. A lényeg, hogy a testünk egymásétól elkülönül, főleg a felsőtestet, de lényegesek a párhuzamos lábtartások és a ritmikai játékok is. A Bolero táncegyesület szerettette meg velem ezt a fajta táncot. Nekik köszönhetem azt, amit eddig elértem.
* Mikor érzed magad igazán felszabadultnak: csapatban vagy amikor egyedül táncolsz?
— Csapatban is szeretek táncolni, de főként egyedül. Esetleg a párommal, Szibivel. Vele együtt kezdtük a táncolást, és azóta teljesen egymásra hangolódtunk. Amikor táncolunk, olyan, mintha csak egy test lennénk.
* Milyen terveid vannak?
— Szeretném megvédeni az idei címünket, még több versenyre kijutni, előadásokra menni, de valójában mindegy, csak táncolhassak. Valamikor majd talán még táncoktató is lehet belőlem, de ez csak egy a több ezer ötletem közül. Annyi biztos, hogy a tánc végigkíséri majd minden percét az életemnek. Ebben a sportban az a jó, hogy nem lehet nagyot hibázni, ha érzed a zenét, nem táncolhatsz rosszul.

(Az interjú a Bánáti Újság nyári újságíró-iskolájában készült)