Gyermeki álmok nélkül az élet semmit sem ér, mondja a művésznő, aki nyugdíjaztatása előtt évekig a szabadkai Népszínház és az Újvidéki Rádió tagja volt - Nem azt akarta, hogy az egész világ a lába előtt heverjen, beérte a hálás nézők tapsával is - Miller A salemi boszorkányok című drámájában Elisabeth Proctor szerepét osztotta rá a rendező, Varga István, feltűnt Bíró Lajos Sárga liliom című színjátékában is, valamint William Shakespeare A szentivánéji álom című vígjátékában és Federico Garcia Lorca Vérnászában - 1953-ban hagyta el szülővárosát, a nyugat-bácskai Apatint, az útja Szabadkára vezetett, s a Népszínházban azonnal megkapta a megmutatkozási lehetőséget, ,,beugrott' a Szegény Mavrier című vígjátékba - Gyakran hívták a mikrofonhoz, gyermekhangjátékokban szerepelt a legszívesebben.
Megejtően kedves személyisége, haragos nélkülisége a nézők és a színésztársak szeretetét és rajongását vívta ki, s a - sajnos - nem létező, legalábbis könyv alakban nem létező színházi legendárium szerint szépen, harmonikusan, békességben, már-már mesében illően maradt meg élettársa, Faragó Árpád színművész mellett, ám sohasem az árnyékában, mert Bocskovics Rózsa is sokat mesélhetne a szabadkai Népszínház színpadán eljátszott szerepeiről, szép, kellemesen csengő hangját pedig az Újvidéki Rádió hangmúzeumában őrzik (ha őrzik), néhanapján halljuk is, ahogy ,,csicsereg', ,,mesébe viszi és altatja' a világra még rácsodálkozó generációkat, egy-egy gyermekhangjátékban újra és újra felszikrázik. Unokája - van-e, nem tudom - csillogó szemmel elénekelhetné: ,,Az én anyukám egy olyan híres bohóc volt, amilyen még nem volt sohasem...'
Bohóc... bohóc az, akit nagyon szeretnek a gyerekek. Ő hozza el nekik földközelbe a szivárványt, a táltos paripát, a fellobogózott bárkát. Ezt a csodát tette meg Rózsa, amíg az Újvidéki Rádió művészegyütteséhez tartozott, amíg olyan színésztársakkal dolgozhatott, mint az utolérhetetlen és Szabadkán méltánytalanul mellőzött Nagygellért János, Lőrincz Lajos, Sinkó István, N. Kiss Júlia és a többiek.
Nem érezte magát ,,száműzöttnek' a láthatatlan színházban. A rádiózás követelményeit gyorsan elsajátította. Szergej Alekszejev és Alekszandr Karamjan orosz társszerzők Húgocska című gyermekhangjátékának első sugárzása után Rózsa alakítását a recenzor ezekkel a szavakkal méltatta: ,,Bocskovics Rózsa igazi művészi átéléssel és belefeledkezéssel formálta meg a pityergő kislányból lassan-lassan hőssé, a születő új világ példaképévé lényegülő Nyutát. Játéka olyan egyszerű és természetes volt, amilyen egyszerűséggel csak a gyerekek tudnak megörvendeztetni bennünket.' Sokat dolgozott gyermekszereplőkkel. Tudta, hogy nem is olyan egyszerű munkafeladat maradandó élményben részesíteni a legkisebbeket. Nekik nem lehet, és nem is szabad hazudni, mert a ,,csalás'-t rögtön észreveszik, és ilyenkor egyszerűen elzárkóznak a felnőttektől.
Szerepelt természetesen veretes drámákban is. Hallottuk hangját a Rádióiskola műsoraiban és egyéb adásokban. Évekig az Újvidéki Televízió szeleburdi és roppant furfangos Fülijeként nevettette meg elalvás előtt a gyerekeket. Társát, Csalit szórakoztatta vagy éppen ugratta. A televízió díjazta is a művésznőt. Ennek akkor nagyon megörült, mert akkortájt a televízió volt a második otthona, ezt sohasem titkolta, amint azt sem titkolja mindmáig - habár már régen megvált a színpadtól, mikrofontól, kameráktól -, hogy a színészi hivatás számára maga az élet. Tudta, megmondták neki még Szabadkán, pályafutása kezdetén: ne várjon batárt és virágcsokrokat, ,,huszárokat', és az egész világ sem hever majd a lába előtt. Rózsa beérte a tapssal, a nézők hálás tapsával, és akkor, 1953-ban, amikor szülővárosából, Apatinból ,,átruccant színészkedni' Szabadkára, még tudták tapssal megköszönni a ,,komédiások' fáradozását 19.30-tól 22 óráig, amíg a reflektorok égtek, amíg a Nagy Élet tartott.
Egy váratlan ,,beugrás' volt az első megmutatkozási lehetőség a Népszínházban. A Szegény Mavrier című vígjátékban már érett alakítást nyújtott a kezdő színésznő. Első villanásáról megemlékezett a sajtó is. Ilyképpen: ,,Bocskovics Rózsinak vannak komoly erényei. Érdekes a figurája, és be tudja tölteni a színpadot. Fölszabadultan játszott, ki tudta vágni a csattanókat. Olyan ígéretnek tűnik, akire maholnap sokkal komolyabb és összetettebb szerepeket is rá lehet bízni'.
Varga István, a Népszínház rendezője emelte Rózsát az élvonalba. Nemegyszer egy-egy előadás összes szereplője közül ő valósította meg a legjobban a rendező elképzelését. Nem volt messze még markánsabb szerepektől, Lady Macbethtől, Ophéliától vagy Desdemonától, Izoldától és Julia Capulettől, olyan személyek bemutatásától, akik a rosszat erkölcsi romlottságból teszik, a pusztítás gyönyörével... Óvta Varga István és Virág Mihály is. Rózsa a Szépet, a Jót, a Nemeset, az Erkölcsöset hozta a színpadra Elisabeth Proctorként Miller A salemi boszorkányok című drámájában, Heleneként Shakespeare A szentivánéji álom című vígjátékában, Juditként Bíró Lajos Sárga liliomában, Leonardo feleségeként Federico Garcia Lorca Vérnászában. Volt még Lola a Közös lakásban, Édesanya a Copperfield Davidban, Inez a Két szék közt a pad alatt című vígjátékban, Evica a Felfuvalkodott tökfejben, Miss Morris a Hétévi hűségben, Joyce az Ádám és Évában, Martine az Eduard gyermekeiben, Mela a Finom úriházban stb.
Az Újvidéki Rádióban is díjazták. Földi László, a csantavéri mesemondó első hangjátékában, az Álomországban Gyuriként hallhattuk. Színészi különdíjban részesült. Milyen kitűnő lett volna... ebben meg abban a szerepben, ebben meg abban a drámában, vígjátékban! De hát színpadjainkra berepült a kuvik, sok minden elromlott mifelénk. De Rózsa erről nem beszél. Elfogadta a életsorsát olyannak, amilyen. Nem fáj neki sem az emlékezet, sem az élet. Számára nem volt árulás és halál, csak hűség és szeretet...