home 2024. március 04., Kázmér napja
Online előfizetés
Az oromi foci öt évtizede
Tóth Tibor
2023.09.25.
LXXVIII. évf. 38. szám
Az oromi foci öt évtizede

Oromon 1973 nyarán indult útjára a labda. Az akkor még a település nevét viselő labdarúgóklub azonnal megnyerte a Tisza Menti B Liga küzdelmeit. Az oromi labdarúgás fennállásának 50. évfordulója alkalmából a közelmúltban ünnepséget szerveztek, melyen a 2002 óta Šampion nevet viselő egyesület a Bács-Kiskun vármegyei I. osztályban versenyző Bácsalmás csapatát látta vendégül.

Első hivatalos mérkőzésüket 1973 őszén Felsőhegyen játszották az oromi fiúk, 2:1-es győzelmet arattak a Sloboda felett. A bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, amikor az Orom az addigi listavezető padéi Tiszához látogatott.

— A mérkőzés előtt mindkét csapatnak 19-19 pontja volt azzal, hogy a bánátiak jobb gólkülönbséggel bírtak, tehát számukra már a döntetlen is megfelelt a bajnoki cím megszerzéséhez. A korabeli tudósítások szerint a mérkőzésre több mint ötszáz néző látogatott ki, a hazaiak mellett nagyon sok oromi szurkoló is a helyszínen biztatta kedvenceit. Az izgalmas találkozót az oromiak nyerték, a bajnoki cím sorsát eldöntő találatot legjobb góllövőnk, Müller Attila szerezte. A hazafelé út egy kissé nehézkesre sikeredett. Útba esett a többi közt az oromhegyesi Csalogány vendéglő is, és két-három napba tellett, mire az utolsó oromi szurkoló is hazaért — idézte fel az első bajnoki címmel kapcsolatos szép emlékeket Kazi Zsolt, az oromi Šampion Labdarúgóklub vezetőségének tagja.


Az oromi csapat az AFK elleni kupamérkőzés után (Bezzeg Bettina felvétele)

A bajnoki címnek köszönhetően a csapat feljutott a Tisza Menti A Ligába, és ott két idényt töltött. Az 1976/77-es szezonban a klub rövid ideig szüneteltette működését, ekkor a játékosok a közeli Gabrićban, a Poljoprivrednik együttesében fociztak, de az 1977/78-as szezonban újra beneveztek a bajnoki küzdelmekbe. A régi oromi futballpálya helyén megkezdődött az új általános iskola építése, így a klub Újfaluba költözött, ahol négy idényen keresztül játszott. Az új helyszínen az első évben a 3., a második idényben a 2. helyen végeztek az oromiak, az 1979/80-as idényben pedig veretlenül, 11 győzelemmel és 3 döntetlennel szerezték meg a bajnoki címet a Tisza Menti B Ligában. Ezután néhány évet újra az A Ligában játszott az oromi együttes, a ’80-as évek elejétől pedig a már egységes Tisza Menti Ligában szerepelt, ahol egészen a 4. helyig jutott. A jugoszláv polgárháború az oromi fociéletre is kihatott, és az Orom Labdarúgóklub 1992-ben bezárta kapuit. Egy évtized szünet után 2002-ben létrejött a Šampion Rekreációs Egyesület, melynek keretében újra megalakult a labdarúgóklub. Azóta a csapat a Tisza Menti Liga oszlopos tagja.

— Mindkét bajnoki cím aktív részese volt Rúzsa Mihály, aki kapusként és mezőnyjátékosként is segítette a csapatot, Hangya Jenő, Cifra Milán, Müller Attila, a Trninić fivérek. A ’80-as évekből a korábbi csapatkapitányt, Kovács Attilát emelném ki, aki intelligens, a pályán kiválóan látó játékos volt, valamint a szélvészgyors csatárt, Zarić Zoltánt, aki az 1983/84-es idényben 24 gólt szerzett a Tisza Menti Ligában. A jelent illetően a többi kistelepüléshez hasonlóan mi is nehéz helyzetben vagyunk, hiszen egyre kevesebb a fiatal és még kevesebb, aki sportol közülük. Számunkra a legnagyobb siker, hogy működik a labdarúgóklub, hogy még van foci Oromon, amit sok környékbeli település sajnos már nem mondhat el. Az utóbbi időszak legnagyobb sikere egy 6. hely 2017-ből, azóta főleg a táblázat második felében foglalunk helyet. Ha öt év múlva is leülünk beszélgetni a klubról, az számunkra akkora siker lesz, mintha megnyertük volna a világbajnokságot — mondta Kazi, aki a gabrići Poljoprivrednikben kezdte pályafutását, majd Oromra, előbb az ificsapatba, majd a felnőttegyüttesbe került. Hét évet játszott szülőfaluja csapatában, pályafutásának egy súlyos sérülés vetett véget.

Az ötvenedik évforduló alkalmából az oromi klub szeretne a középmezőnyben végezni. A felkészülési időszakban több reménykeltő eredményt is elértek, a községi kupában büntetőkkel legyőzték a körzeti ligában szereplő adai AFK-t, a Zenta viszont már túl nagy falatnak bizonyult.

A hetvennégy éves Rúzsa Mihály negyven évet focizott az oromi csapatban, még ötvenévesen is játszott kedvenc klubja színeiben a kapusként és játékosként egyaránt bevethető sportember.

— Tizenöt évesen délelőtt Tóthfaluban kézilabdáztam, délután Oromon fociztam. Még ötvenévesen is játszottam az oromi csapatban. Nagyon sokat köszönhetek a családomnak, főleg a feleségemnek, mert volt olyan időszak, amikor a felszerelésünket mi mostuk otthon, és a pálya környékét is nekünk kellett rendeznünk. A negyven év nagy részét a nagyon erős Tisza Menti B Ligában töltöttük. Nagy és élvezetes meccseket vívtunk a Horgossal, Martonossal, Oromhegyessel, Kispiaccal, a zentai Žitopromettal és a Kristal csapatával. Környékbeli csapatok alkották a ligát, a legtávolabbi utunk Bocsárra vezetett. Legjobban a szomszéd faluval, Tresnyeváccal szerettünk játszani, ahol szintén jó csapat működött, és a játékosokkal is jól kijöttünk. Padén cirkusz is volt, mert nagyon jól játszottunk. A meccs után három napig ünnepeltük a bajnoki címet — emlékezett vissza a régi, szép időkre Mihály.


A csapat a ’70-es évek elején (Kazi Zsolt fotóalbuma)

Negyven év alatt több érdekes eset is történt. Az egyik ilyen, amikor egy bajnoki meccsen védés közben Mihály rövidnadrágja elszakadt. Mialatt a labda a másik térfélen pattogott, Mihály gyorsan elbújt egy bokor mögé, és kicserélte a nadrágot, majd mielőtt a labda odaért volna, visszasietett a kapuba. A jubileumi mérkőzésen ő végezhette el a kezdőrúgást, ami nagy megtiszteltetés volt számára.

— Voltam kapus is, középpályás is. Oda tettem a fejem, ahova más a lábát sem. Nem voltam durva, sohasem azt néztem, kit rúgjak fel. Akkoriban helyiek alkották a csapatot, egy játékos Velebitről jött, a többi oromi, újfalui és völgyesi volt. Az új pályát a körzeti ligás AFK elleni mérkőzéssel avattuk fel. Jó meccset játszottunk, nagy ünnepség keretében történt a pályaavató. Sok néző látogatott ki a pályára, akkoriban mindenki szerette a focit. Kiváló közösséget alkottunk, a vezetőség és a játékosok is barátok voltak. A pénzügyeket a vezetőség rendezte, nekünk csak az volt a dolgunk, hogy focizzunk, és a szervezésbe is besegítettünk. Három erős vállalatra számíthattunk, ha valami kellett, elintézték. Ma is kimegyek a mérkőzésekre. Csapatunk olyan, amilyen, a fiúk egyszer jobban, máskor gyengébben játszanak. Sokan elmentek a faluból, így több a vidéki játékos. Nem baj, ha kikapnak, a lényeg, hogy van foci a faluban. Fontos, hogy játsszanak, ne veszekedjenek, és ne a telefont nyomkodják. Sohasem szidom őket, még akkor sem, ha rosszul játszanak és kikapnak. A klub nehéz helyzetben van. Olyan világot élünk, ha nincs vállalat, a privát ember nem segít. Oromon egyelőre van foci, sok környékbeli településen azonban már nincs. Pályánk van, labdáink és mezeink szintén, viszont a céllövőklubtól kapott öltözőnk nagyon rossz állapotban van — mondta Mihály, és azt is elárulta, hogy unokája Tóthfaluban focizik, tehát van, aki örökölte tőle a labdarúgás iránti szeretetet és tehetséget.

Beszélgetésünk végén azzal a reménnyel váltunk el, hogy a következő jeles évfordulón is találkozunk, és bízunk benne, hogy Oromon a labdarúgás nem öt, hanem sok-sok éven át a vasárnap délutánok főszereplője lesz.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..