Az oltások, az oltóanyaggyártás felgyorsítása, a vakcinák exportjának engedélyezése és az oltóanyagok méltányos szétosztása jelenthet gyors kiutat a koronavírus okozta világjárványból – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Hozzátette: az Uniónak nyitottnak kell maradnia az oltóanyagok szabadalmának felfüggesztéséről tervezett tárgyalásokra is, ilyen intézkedés azonban csak a járvány legyőzésének hosszútávú megoldásához járul hozzá.
Elmondta, jó úton halad a koronavírus elleni beoltottságot igazoló oltási tanúsítvány rendszerének elfogadása, júniusig megvalósulhat teljeskörű európai működése. Ugyanakkor hangsúlyozta, az oltási kampányok eddigi sikerét nem szabad kockára tenni. A járvány visszaszorítását célzó intézkedések feloldásának megfontoltan kell történnie. "Nyissunk óvatosan, és összehangoltan" – mondta.
Beszámolt arról is, hogy ez idáig több mint 200 millió adag koronavírus elleni oltóanyag jutott el az EU tagországaiba. Közel 160 millió európainak adták be legalább az első adag oltóanyagot, ami megvalósíthatóvá teszi, hogy az európai felnőtt lakosság 70 százaléka júliusig be legyen oltva.
Ursula von der Leyen korábban azt is bejelentette, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta 1,8 milliárd adag, a Pfizer/BioNTech vállalatok által a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyag beszerzését 2023-ig biztosító szerződést. Közölte: a Pfizer/BioNTech vállalatokkal létrejött újabb, harmadik szerződés 900 millió adag, koronavírus elleni oltóanyag szállítását írja elő további 900 millió dózis későbbi megvásárlásának lehetőségével 2022-ben és 2023-ban.
Amint Európa kilábal a koronavírus-járványból, a jövőbeli járványokra történő felkészülés mellett a munkahelyteremtés és a munkahelyek minőségének javítása áll majd az unió figyelmének középpontjában. Ez azonban több beruházást igényel az oktatásba, a készségek fejlesztésébe, a szakképzésbe, valamint az egész életen át tartó tanulás biztosításába.
Az Európai Bizottság elnöke közölte, Európának minden eddiginél inkább a társadalmi kohézió és a jólét kontinensének kell lennie. A vezetők elkötelezték magukat az egyenlőtlenségek csökkentése, a társadalmi kirekesztés és a szegénység leküzdése mellett. Illetve a kiszolgáltatott társadalmi csoportok, például a tartósan munkanélküliek, az idősek, fogyatékossággal élők és hajléktalanok megsegítése mellett. Fokozni fogják a hátrányos megkülönböztetés leküzdésére irányuló erőfeszítéseket, és kiemelten foglalkoznak majd a foglalkoztatás, a bérek és a nyugdíjak terén jelentkező, nemek szerinti különbségek megszüntetésével is.